GYEREK
A Rovatból

Mi az, hogy Z-generációs tekintet - és tényleg létezik ez a bizarr nézés?

A Z generáció állítólag egy teljesen sajátos arckifejezéssel néz – és nem biztos, hogy tudod, ez mit jelent.

Megosztom
Link másolása

Ha mostanában jártál a TikTokon, szinte biztos, hogy belefutottál már egy videóba, amelyben a „Gen Z nézésről”, azaz a Z generációs tekintetről van szó. Az emberek azt állítják, hogy a 1997 után születetteknek van egy nagyon is felismerhető, üres és érzelemmentes arckifejezésük, amit különösen akkor vesznek elő, amikor idegenekkel kell beszélniük – például munka közben, vagy akár csak egy boltban, idegenekkel való interakciók során - írja a Hola!.

Ez a tekintet valahol a disszociáció, az undor, a fásultság és a zavar között lebeg, és nem mindig egyértelmű, hogy melyik.

A TikTok most tele van erről szóló videókkal és mémekkel. Egyesek Z generációs ügyfélszolgálatosokat parodizálnak, akik halálos nyugalommal bámulnak az arcodba, majd hosszú másodpercek után válaszolnak valamit, teljesen érzelemmentesen.

De nem csak a munkahelyeken figyelhető meg ez a viselkedés. Egyre többen állítják, hogy a mindennapi életben is felbukkan, amikor például valakinek válaszolniuk kéne egy kérdésre, de csak ülnek és bámulnak, mintha valaki „pause”-ra nyomta volna őket. Egy TikTok-hozzászóló, aki maga is Z generációs felszolgáló, ezt írta:

„Amikor egy Z generációs asztalhoz megyek, és megkérdezem, kérnek-e valamit inni, csak ülnek és néznek rám, mintha idegen lény lennék.”

A reakciók természetesen vegyesek – ahogy minden generációs viselkedési mintánál lenni szokott. Az idősebb millenárisok és X generációsok máris előszeretettel gyártják a magyarázatokat: az iPadeken nőttek fel, fogalmuk sincs, hogyan kell élőben beszélgetni, és így tovább. Egy népszerű hozzászólásban például ez áll:

„Ez a tekintet egy furcsa keveréke a zavartságnak, undornak, ingerültségnek – és annak a ténynek, hogy valószínűleg most vannak először a szabadban.”

Egy másik kommentelő szerint az egész a társadalmi szocializáció hiányának következménye:

„Szerintem ez azért van, mert folyamatosan online vagyunk. A pandémia pedig még rátett egy lapáttal. Tanárként minden nap látom ezt a nézést. Szinte lehetetlen megmondani, hogy egyáltalán eljut-e hozzájuk, amit mondok.”

A jelenség annyira elterjedt, hogy még a Z generáción belül is vita van. Egy „idősebb Z-s” ezt írta:

„A fiatalabb Z-k abszolút így viselkednek.”

Egy másik, aki szintén bartenderré vált, így kommentált:

„Amikor rám nyomják ezt a Gen Z nézést, én is visszaadom. Aztán csak állunk ott, nézünk egymásra, és egyikünk sem szól. Mintha két varázsló csatáznának némán.”

Persze a Z generáció sem hagyta szó nélkül a dolgot. Egyesek szerint ez nem más, mint az elképedés, amit nem akarunk hangosan kimondani. Egy kommentelő így fogalmazott:

„Ez az a ‘komolyan gondoltad ezt?’ tekintet – csak udvariasan.”

Mások szerint a reakció teljesen jogos: egyfajta önvédelmi mechanizmus, amellyel távolságot tartanak a felesleges stressztől és udvariatlanságtól.

„Ez valójában csak azt jelenti, hogy mielőtt megszólalunk, gondolkodunk egy kicsit.”

Vagy épp:

„A Gen Z nézés nem más, mint önuralom – hogy ne veszítsük el a fejünket a bunkó vendégekkel szemben.”

A TikTokon számos videó kering arról is, hogy milyen abszurd kérdéseket kapnak Z generációs fiatalok ügyfélszolgálaton dolgozva – ezek is igazolják szerintük, hogy nem minden tekintetük ok nélküli.

A jelenség tehát egyre jobban dokumentált – de hogy tényleg egy új viselkedési norma-e, vagy csak egy generációs félreértésről van szó, azt nehéz megmondani.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya, amikor meglátta, mit művelt a kétéves kisfia 10 perc alatt a vadonatúj kanapéval
Lily Wrench azt hitte, a kisfia csendben Peppa malacot néz, amíg ő a kisebbik gyereket altatja.

Megosztom
Link másolása

Tíz perc csend, egy kétéves kisfiú és egy doboz festék – ennyi kellett ahhoz, hogy egy édesanya frissen felújított nappalija romokban heverjen.

A hartlepooli Lily Wrench épp a babáját altatta, amikor a kétéves JJ Ryan lent maradt Peppa malacot nézni.

Mire a 20 éves nő lement a földszintre, a döbbenettől szinte szólni sem tudott.

A kisfiú ugyanis kinyitott egy doboz fehér festéket, és bemázolta vele a vadiúj, több mint kétezer fontért vásárolt bőrkanapékat és a padlót is.

A The Sun cikke szerint a huncut JJ csendben ült a kanapén, és gyönyörködött a művében.

Lily Wrench az előző héten fejezte be a nappali kifestését, és az apróbb javításokhoz félretett néhány doboz festéket.

„Amúgy is csendes, amikor tévét néz, úgyhogy azt hittem, szépen ül és nézi a Peppa malacot”

– mondta az édesanya.

Amikor Lily leért a lépcsőn, először csak egy apró, fehér lábnyomot vett észre a padlón.

„Először azt gondoltam, csak a padlót pacsmagolta össze, aztán megláttam a kanapékat. Leesett az állam”

– idézte fel a pillanatot. „Fent voltam, altattam a babát. Nem hiszem, hogy 10 percnél tovább hagytam volna JJ-t egyedül lent” – tette hozzá.

A kár óriási, ugyanis a két bőrkanapét néhány nappal azelőtt vásárolta, és több mint 2000 fontot fizetett értük.

A legtöbb szülő talán elvesztette volna a fejét, Lily Wrench viszont higgadtan reagált. „Odaszaladt, és azt mondta: ‘Sajnálom, mami’, és egyszerűen nem tudtam haragudni rá” – mondta. „Úgy öt perc múlva már nevettem. Nem tudtam leszidni. Nevetni kezdtem” – folytatta az anyuka, aki szerint a kisfián látszott, hogy tudja, rosszat tett.

Az anyuka gőzerővel próbálja megmenteni a méregdrága bútorokat, és hetekig tartó munkával kaparja le a festékrétegeket a kanapéról és a padlóról.

Az esetből a fiatal nő levonta a tanulságot. „Most már tudom, hogy semmit sem szabad elöl hagyni. Imád festeni.”

Via The Sun


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Hetekig tűrte a pletykákat Horváth Csenge, mielőtt elszakadt a cérna: „Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?”
A magyar modell sokáig hallgatott, majd ő maga reagált a terhességéről szóló pletykákra. Nemrég egy videóban osztotta a ki a kommentelőket.

Megosztom
Link másolása

„Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?” – ezzel a kemény kérdéssel vágott vissza a róla megjelent találgatásokra Horváth Csenge.

A magyar modell őszintén beszélt a babavárás nehézségeiről és örömeiről is nemrég egy podcastben.

A 23 éves modell terhességéről már tavaly ősszel suttogni kezdtek, miután kiderült, hogy a jómódú erdélyi üzletemberrel, Barabás Ottóval alkot egy párt.

A pletykák akkor erősödtek meg, amikor a pár december 11-én először jelent meg együtt a nyilvánosság előtt a Legénybúcsú című film premierjén, ahol már sokaknak feltűnt Horváth Csenge gömbölyödő pocakja.

A modell sokáig csendben tűrte a pletykákat és kommenteket, végül egy fotóval maga jelentette be Instagramon, hogy gyermeket vár.

A hírt édesanyja, Fésűs Nelly is megerősítette: „Igen, igaz! A legboldogabb nagyi vagyok a világon!”

Horváth Csenge egy TikTok-videóban nemrég arról is beszélt, hogyan viseli a terhességet.

 

„Még egész jól bírom, de már abból a szempontból nyilván nem nagyon, hogy vannak olyan szokások, meg olyan dolgok, amiket vagy el kellett engedjek, vagy már abszolút nincsenek az életemben. Ilyen például a megfelelő alvásmennyiség. Ez már nincs, úgyhogy... De egyébként ezen kívül én szerintem nagyon jól bírom. Nem vagyok hisztis, nem vagyok kívánós”

– mesélte nevetve.

A modellt ugyanakkor mélyen megviselte, hogy idegenek firtatták az állapotát, még mielőtt ő maga beszélt volna róla.

„Leginkább csalódottságot éreztem.

Nyilván a legelején rettenetesen felidegesített ez az egész, hogy mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk.

 

Ez még barátok és a szűk családi kör esetében is kényes téma, nemhogy idegenek hogyan viszonyulhatnak így valakihez.

Úgy éreztem, ha nem állok ki ebben a témában azok mellett a nők mellett, akik hasonló helyzetben vannak, akkor nem tudnék tisztességesen tükörbe nézni” – mondta a kismama.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Mindkét tündérszép gyermekét megmutatta Ráthonyi-Palácsik Tímea ennivalóan édes fotókon
Nemrég ünnepelték a nagyobbik gyermekük, Ben első születésnapját, ebből az alkalomból készültek a felvételek.
Sassy - sassy.hu
2026. január 27.


Megosztom
Link másolása

Tagadhatatlan, hogy hatalmas boldogságot hozott Ráthonyi-Palácsik Tímea életébe az anyaság.

Több sikertelen lombikprogram, hormonkezelés, műtét és vetélés után döntött úgy férjével, Ráthonyi Zoltánnal, hogy béranya segítségét veszik igénybe. Több egészségügyi probléma is akadályozta a természetes/hagyományos úton történő teherbeesést.

Első gyermekük, egy kisfiú, 2025 elején jött világra béranya közreműködésével.

A kisfiukat Bennek nevezték el.

Születésével egy időben számolt be arról az influencer üzletasszony, hogy útban van a második gyermekük is, akit ő hord a szíve alatt, a legutolsó utolsó beültetés ugyanis - amelynek sikeréről már lemondtak - sikeres lett.

Így 2025 nyarán megszületett a kislányuk is, Hailey.

Ráthonyi-Palácsik Tímea most Instagramon tet közzé olyan fotókat és videót, amelyeken a bájos gyermekek láthatók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés

Íme, az eseményről készült videó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Brutális szigor jöhet a magyar névadásban, 145 keresztnevet törölnének utólag a jegyzékből, és csak egy új utónevet fogadtak el
Az Utónév-engedélyezési Bizottság keményen odacsapott. De vajon melyik az az egyetlen új név, ami átment a rostán, és miért dobnak ki ennyi régit?

Megosztom
Link másolása

Óriási szigorra számíthatok itthon a névadásban: 281 kérelemből egyetlen új nevet engedélyezett az ezzel foglalkozó bizottság.

Ugyanakkor 145 már létező és engedélyezett keresztnevet törölnének el örökre, utólag.

Január 26-án, hétfőn ülésezett a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozó Utónév-engedélyezési Bizottság, az eredményekről pedig a testület elnöke, Kósa Lajos számolt be – írta az Index.

A döntés hátterében a magyar névadás tavaly augusztusban megváltozott rendszere áll.

Bár a Nyelvtudományi Kutatóközpont továbbra is szakvéleményt ad, egy újonnan felállított bizottság bírálja el a javaslatokat, mielőtt a kulturális és innovációs miniszter elé terjesztenék azokat. A jóváhagyásra váró neveknek továbbra is meg kell felelniük a magyar helyesírás szabályainak, idegen nevek pedig csak a magyar nyelvben meghonosodott formájukban kerülhetnek a listára.

A tavaly augusztus óta beérkezett 281 kérelemből a Nyelvtudományi Kutatóközpont mindössze 7 névre tett javaslatot, de ezek közül is csak egyetlen egyet fogadtak el.

Ez a Vinka női név, ami egy virág neve.

Olyan nevek viszont

nem mentek át a rostán, mint a Lucie, a Freya, a Wolf vagy a meghökkentő Leukoplastina.

A bizottság nemcsak az új nevekről döntött, hanem

átvizsgált 198 olyan, már bejegyzett utónevet is, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül 145 esetben javasolták, hogy vegyék ki a hivatalos névjegyzékből.

Amennyiben ezt véglegesítik, a szülők a jövőben nem választhatják majd ezeket a keresztneveket.

A testület megállapodott abban, hogy ezentúl negyedévente fognak tanácskozni, a törlésre nem javasolt, de senki által nem használt többi nevet pedig tovább vizsgálja a Nyelvtudományi Kutatóközpont.

 

Mi ezzel a cél?

A kormányzati álláspont szerint a magyar hagyományokat jobban tükröző, letisztultabb utónévjegyzék.

Szakmai oldalról ugyanakkor felmerültek aggályok emiatt.

A névadási szokások és szabályok egyébként országonként eltérőek. Az Egyesült Államokban például kevés kivétellel szinte bármilyen keresztnevet adhatnak a szülők a gyerekeknek, ott most ezek a legnépszerűbb babanevek. De ha valaki a többség szerint túlzásokba esik, akkor közösségi oldalakon számíthat arra, hogy kritikákat kap azért, mert "kitolt a gyerekével".

Via Index


Megosztom
Link másolása