FONTOS

Frissítő szertartás vagy durva mérgezés? Minden, amit az aromaterápiáról tudni érdemes - illóolajpatika és helyes használatuk

A közelgő bekuckózós időszak tökéletes arra, hogy körültekintően használjuk otthon az aromaterápia kincseit - ami nem csupán az illóolajokat fedi le.

Megosztom
Link másolása

A világgal való kapcsolódást segítő érzékszervek egyike a szaglás, az illatok így kikerülhetetlen részei életünknek. A jóleső illatoktól még a kedvünk is jobb lesz, a kellemetlenek pedig egy egész napot tönkre tudnak tenni. Szagolni tehát egyszerű, jól csinálni már gyakorlást igényel. Kicsit rendet rakunk ezen a területen, hogy kisállatok mellett, szaunában és otthon is jól használhassuk az aromaterápiát - mert könnyen megvan a baj.

Amiért szaglászunk

Az orr a leglustább szervünk a közmondás szerint, hiszen viszonylag hamar elfárad, és percek alatt megszokjuk a minket körülvevő illatokat. Az illatok és azok kémiai összetevői viszont nem csak kellemes vagy épp kellemetlen érzetek felelősei, így ha nem is érezzük őket, hatni tudnak ránk. A jól megválasztott illat például csökkentheti a stresszt, a roncsoló vegyi anyagok szagolgatása viszont a fejfájástól kezdve számos fizikai problémát is kiválthat.

„Orvosi szempontból az illatok az agy limbikus rendszerére hatnak, amely az érzelmek, emlékek és a hormonális válaszok szabályozásában játszik fontos szerepet. Az orrban található szagló receptorok közvetlen kapcsolatban állnak ezzel a rendszerrel, így az illatok könnyen befolyásolják a hangulatunkat, stressz-szintünket, és akár a vérnyomást is.

Biológiai és genetikai tényezők, hormonális állapotok, sőt a személyes tapasztalatok és emlékek is befolyásolhatják, hogy ki milyen illatokhoz vonzódik.

A mentális és spirituális oldalról nézve az illatokhoz való vonzódás az ember belső harmónia iránti vágyát is tükrözi” - mutatott rá Dr. Koroknai András reumatológus, aki feleségével, Dr. Koroknai Katalinnal a HerbaTherapy klinikai aromaterápiát képviselő vállalatának tulajdonosai is.

Fotó: HerbaTherapy

Az illatok királyai és királynői az illóolajok, amelyek különleges növényi kivonatok, és a gyógynövények felhasznált részeinek kémiai profilját hordozzák. Az aromaterápia az a szakterület, amely le tudja követni, melyik illóolaj mire és hogyan használ, ezeket a hatásokat pedig számos vegyészeti kutatás is alá tudja támasztani.

Az illóolajok nagyon gyorsan hatással lehetnek az agyra, az érzelmeinkre, az idegek mentén bőrbe dörzsölve, növényi olajjal hígítva pedig fizikai tünetek is mérsékelhetők velük.

Hogy melyikkel hogyan kell bánni, arról képzett aromaterapeutát vagy hozzáértő orvost érdemes kérdezni, mert bár értékes egészségmegőrző szerek, ez csak akkor igaz, ha jól és körültekintően használjuk őket.

Hogyan lehet elrontani otthon az aromaterápiát?

„Az illóolajokkal otthon könnyen melléfoghatunk, ha nem megfelelően használjuk őket. Bár sokan csak a lakás illatosítójaként tekintenek rájuk, valójában az illóolajok koncentrált hatóanyagok, így óvatosan kell bánni velük. Az olyan olajok, mint például a fahéj vagy a szegfűszeg folyamatos párologtatása bőrirritációt, légúti panaszokat vagy allergiás reakciókat okozhat. Továbbá, ha nem tiszta, jó minőségű olajokat használunk, azok még hosszú távon egészségkárosítóak is lehetnek.

Ezért fontos, hogy mindig ellenőrizzük az olaj minőségét, és tartsuk be a megfelelő adagolási előírásokat, mintha egy gyógyszert használnánk”

- összegezték Koroknaiék.

Így csináld jól: 4+1 aromaterápiás tipp a szakértőktől

Az aromaterápia biztonságos és hatékony, kockázatkerülő alkalmazása érdekében az alábbi tippeket érdemes betartani a Herba Therapy tulajdonosai szerint:

Megbízható forrásból tájékozódjunk - olyan szakértőkre hallgassunk, akik felelősséget vállalnak tanácsaikért, és orvosi hátterük is van.

Minőségi illóolajokat válasszunk - kerüljük a gyenge minőségű illóolajokat, inkább vegyünk kettő jót, mint a hívogatóan olcsó csomagokat. Kerüljük a silány diffúzorokat. Ez egy beruházás, fontos, hogy az a diffúzor el is porlassza az olajokat, ne csak keringtesse, aztán kiöntjük a maradék vízzel együtt.

Tartsuk be az ajánlott cseppszámot - ne használjunk több olajat, mint amennyi javasolt, mert egészségügyi panaszokat okozhat (fejfájás, szédülés, hányinger, bőrirritáció, légzési nehézség).

Kerüljük a „mindenre jó” illóolajokat - nincs olyan illóolaj, ami minden problémára megoldást nyújt, legyünk tudatosak, és olvassunk sokat a megfelelő alkalmazásról.

Legyünk türelmesek és tudatosak - az aromaterápia egy tudatosan felépített folyamat, nem trendi eszköz. Edukáljuk magunkat és építsünk ki egy saját illóolaj szeánszot.

Az alap illóolajpatika otthonra

A citromhéj, az orvosi levendula és a teafa a top 3 illóolaj, amelynek terápiás tisztaságú, hígítatlan, bevizsgált verzióit ajánlják otthoni alkalmazásra. Viszonylag elérhető árúak, széles körben lefedik a fájdalomcsillapítás-fertőtlenítés-idegerősítés vonalát, és kontraindikációval szinte nem is rendelkeznek. A citromhéjjal nyáron vigyázni kell, mert fényérzékenyítő és kisgyerekek, kisállatok mellett oda kell figyelni még a párologtatásra is.

A triászt meg lehet spékelni természetesen a világ legdrágább illóolajaival a sasfával bezárólag, de egy alap háztartásban nincs szükség nagy repertoárra a jólléthez.

„Nem lesz nagy titok, hogy vírusos időszakban

a madagaszkári kámforfa, légúti panaszokra hofa, tömjén, eukaliptusz radiata, örömforrásként az édesnarancs, kubeba a legelérhetőbb és leginkább ajánlott kiegészítők.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

HerbaTherapy_official (@herbatherapy) által megosztott bejegyzés

Ne feledjük a mozgásszervi panaszokat sem, ott az aduászok a kámforos rozmaring, copaiba lesz” - adja a tippeket a szakember.

Mi a helyzet a gyerekekkel?

Az illóolajok kémiai anyagok, és máshogy hatnak egy felnőttre, mint mondjuk egy kisebb szervekkel, vékonyabb bőrrel rendelkező gyerekre. Ezért is kell körültekintően alkalmazni esetükben az illóolajokat, különösen 1-2 éves korban, de 3-6 éves korosztály esetében is erősen megoszlanak a vélemények, mikor mit lehet használni.

„Azt javaslom, hogy annak a szakértőnek a tanácsait vegyük figyelembe, akiben megbízunk, mert ha több irányt követünk, hamar belefuthatunk abba, hogy az egyik javasolja egy-két éveseknél az adott olajat, a másik nem.

1-2 éves korban a teafa-citrom-levendula-mandarin-hofa-eukaliptusz radiata egy teljes paletta.

Ezt aztán kiegészíthetjük 3 év felett tömjénnel, édesnaranccsal, mezei mentával, pálmarózsával” - tartja az orvos.

Azt persze nagyon fontos megtanulni, hogyan adhatók ezek az illóolajok, milyen arányban kell elkeverni például növényi olajban őket, és milyen gyakorisággal lehet őket bőrre kenni vagy párologtatni.

Az aromaterápia esetében tartani kell úgynevezett terápiás ablakot,

tehát amikor épp nem használunk illóolajat, előtte viszont a terápiás időben meghatározott időközönként és mennyiségben párologtatjuk az olajokat. A dózisról, különösen kisgyerekek esetében, mindig érdemes szakemberrel értekezn.

Aromaterápia és a kisállatok

A kisállatok és aromaterápia kapcsolatáról önmagában oldalakat lehet írni, ez egy folyamatosan kutatott terület. Macskák, nyulak, tengerimalacok és még kisebb testű kutyák is nagyon könnyen áldozatul eshetnek egy-egy rosszul megválasztott párologtatni valónak, de még bőven van megválaszolatlan kérdés a területen.

„Míg embereknél sok illóolaj jótékony hatású lehet, állatokra másképp hathatnak, és sok esetben toxikusak lehetnek.”

Ezért óvatosnak kell lennünk. Amit biztosan javasolhatunk: ne tegyünk diffúzort közvetlenül a kisállatok közelébe, mivel ők sokkal érzékenyebbek az illóolajokra. Különösen kerülni kell a zárt, szellőzetlen helyiségeket, ahol az állat nem tud elmenekülni az illatok elől, ha kellemetlennek érzi őket.

Vannak bizonyos olajok, amelyek kifejezetten károsak a háziállatok számára, és ezeket mindenképp kerüljük:

Teafaolaj – Bár emberek számára szuper fertőtlenítő, kisállatokra mérgező, különösen macskák és kutyák esetében.

Borsmenta – Légúti irritációt okozhat, különösen macskáknál.

Citrusfélék (pl. citrom, narancs, lime) – Ezek irritálhatják az állatok légutait és bőrét is.

Fahéj, szegfűszeg – Erős, irritatív olajok, amelyek mérgezőek lehetnek.

„Fontos, hogy ne kísérletezgessünk az állatainkon, ne alkalmazzunk illóolajokat közvetlenül a bőrükre, és ha bármilyen gyanús tünetet észlelünk (például levertség, légzési nehézségek), azonnal forduljunk állatorvoshoz. Saját kutyusunk mellett mi mérsékelten használjuk az illóolajokat, a diffúzorok felkerültek az emeletre.”

Illóolajok a szaunában

Ha van annál kellemetlenebb dolog, mint amikor valaki végigbeszélget egy szaunázást, az az, amikor kérdés nélkül illóolajat önt a szaunakövekre. Az illóolajok, bár a csodás természet és az ember tudományos kvalitásainak szerelemgyerekei, még nem mindenkinek használhatók. Ahány növényi kivonat, annyiféle hatást és intenzitást rejt, amelyre különböző fizikai állapotokban máshogy reagálnak az emberek.

Ritkán tetováltatja az ember a homlokára, hogy épp várandós, vérnyomás problémái vannak vagy egyéb okok miatt nem illatolna illóolajat.

Érdemes megtisztelni egy kérdéssel a velünk szaunázókat - és ha esetleg nemet mondanak egy illatra, akkor a lehető legérettebb módon fogadjuk ezt el.

Kompromisszum lehet, ha a szauna áldásos hatásait ilyenkor önmagában élvezzük, az aromaterápiát pedig majd otthon bevetjük.

„A nyilvános szaunákban illóolajokat használni már nem olyan szabályozatlan terep, mint régen, és ez teljesen rendben is van! Nagyon sok balesetről lehetett hallani, amire az üzemeltetők szabályozással reagáltak.

Egyre több helyen van konkrét etikett, hogy csak bizonyos márkájú olajokat lehet bevinni, vagy „külsős” olajokat egyáltalán nem engednek használni.

Ez nagyon előremutató, hiszen nem csak magunkra kell gondolnunk szaunázás közben, hanem azokra is, akikkel egy légtérben vagyunk.”

Az aromaterápiába nem csak az illóolajok tartoznak

Az aromaterápia illóolajokkal, azok lepárlása során keletkező hidrolátumokkal, vagyis virágvizekkel és növényi olajokkal, úgynevezett bázisolajokkal is dolgozik. Ezeket ősszel különösen jól lehet használni a kirepedezett, irritált bőrre. Extra tipp, hogy növényi olajat mindig enyhén nedves bőrre kenjünk, így lesz tápláló hatású.

„A növényi olajok, mint például az argán, jojoba vagy a vadrózsaolaj, nagyszerűen táplálják a bőrt, mélyen hidratálnak, és megőrzik a bőr rugalmasságát. Az egész éves bőrápolás lefedhető velük.

Ősszel különösen érdemes finomítatlan, hidegen sajtolt termékeket választani,

mert ezek tartalmazzák a legtöbb tápanyagot, antioxidánst és vitamint. Segítenek helyreállítani a bőr lipidrétegét, ami védi a hideg és szeles időben.

A virágvizek, mint a rózsavíz, levendulavíz vagy a kamillavíz, rendkívül lágyak és gyengédek,

így tökéletesek az arc mindennapi frissítésére, hidratálására, sőt, érzékeny bőrűek is bátran használhatják őket. Kiváló tonizálók, és nem csak bőrápolásra jók, hanem a lélekre is nyugtató hatással lehetnek – így egy-egy permetezés frissítő szertartássá válhat a nap folyamán” - összegzik a szakemberek.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
Nők tucatjainak nőtt meg a melle a Covid-oltás után - szakértők elárulják, hogy miért
A hír néhány nappal azután érkezett, hogy sokkoló képek láttak napvilágot egy 19 éves kanadai lányról, akinek a mellei négyszeresére nőttek az oltás ritka mellékhatásaként.

Megosztom
Link másolása

A brit gyógyszerbiztonsági hatóság (MHRA) 33 olyan esetről számolt be, amikor a mellek megnagyobbodtak a Pfizer oltás után. További 11 brit nő az AstraZeneca vakcina után tapasztalt mellnövekedést, míg 4 esetet a Moderna oltás kapcsán jelentettek.

Néhány orvos szerint elképzelhető, hogy van összefüggés az oltás és a szokatlan reakció között.

Egy friss orvosi jelentésben kanadai orvosok azt feltételezték, hogy az oltásra adott furcsa immunrendszeri válasz okozhatta a mell szöveteinek túlnövekedését.

A jelentés szerint egy kanadai nő, aki 2022 szeptemberében kapta meg az első Pfizer-oltását, enyhe bizsergést és a mell feszülését tapasztalta. Ezek a tünetek a második adag után gyorsultak fel, és hat hónapon belül B kosárméretről GGG-re nőtt a melle.

Az ilyen gyors mellnövekedés ritka, okai lehetnek hormonális problémák vagy bizonyos gyógyszerekre adott reakciók.

Az orvosok szerint „A COVID-19 vakcina, és a mellnagyobbodás közötti összefüggés további vizsgálatot igényel” – írták.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói 2021-ben már megállapították, hogy

a Covid-oltások duzzadt nyirokcsomókat okozhatnak a hónaljban, ami rendellenes eredményeket mutathat mammográfián és mellultrahangon.

Az ilyen jelentések fontos szerepet játszhatnak abban, hogy időben felismerjék az esetleges mellékhatások mintázatait.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
A legújabb átverésen te is eldobod az agyad: kéretlenül kaphatsz csomagokat!
Az már más kérdés, mennyire fogsz örülni annak, amit benne találsz.

Megosztom
Link másolása

Egyre több ember számol be arról, hogy váratlanul különös csomagokat kap, amelyekben értéktelen vagy egyenesen bizarr tárgyak találhatók, például szakadt, büdös szövetdarabok, lyukas, használt zoknik vagy plüssállatok.

Ez egy új csalási módszer, az úgynevezett „brushing”, amely egyre nagyobb problémát jelent világszerte.

Az átverés lényege, hogy az áldozatok olyan csomagokat kapnak, amelyeket nem rendeltek meg. Ezekben gyakran QR-kód is található, amit, ha beolvasnak, egy hamis szállítási weboldalra jutnak, ott pedig már a csalók karmaiba kerültek. Ráadásul a csalók ezeket a teljesült kézbesítéseket felhasználhatják arra, hogy

az átvételi bizonylatra hivatkozva hamis vásárlói véleményeket írjanak a saját üzleteikről az áldozat nevében, ezzel javítva a gyötrelmesen rossz online megítélésüket.

Közösségi média csoportokban világszerte egyre több poszt születik az ilyen átverésekről. Sok érintett nem érti, ki küld neki csomagot, és gyakran megijed, hogy az adataival visszaéltek.

Többen beszámoltak arról, hogy a csomagokon a teljes nevük, címük és telefonszámuk szerepelt, ami még ijesztőbbé teszi a helyzetet.

Egyes csomagküldő cégek és platformok, például az Amazon, már figyelmeztetnek a brushing átverésekre, és arra kérik az embereket, hogy ellenőrizzék, nem egy ismerősük küldte-e az ajándékot. Ha nem, jelenteni kell az esetet a megfelelő hatóságoknak vagy ügyfélszolgálatnak.

Az online kereskedelmi- és szállítási csalások különösen az ünnepi időszakban szaporodtak meg, amikor sokan vártak csomagokat.

A szakértők azt tanácsolják, hogy ne kattintsunk ismeretlen linkekre a szöveges üzenetekben vagy e-mailekben, még akkor sem, ha épp várunk csomagot.

Ehelyett használjuk a futárszolgálat hivatalos weboldalát vagy alkalmazását a kézbesítési információk ellenőrzésére.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Kolerától az X-betegségig: ez a 11 veszélyes kór lesz velünk 2025-től
Az Egészségügyi Világszervezet aggodalmának adott hangot egyes betegségekkel kapcsolatban, amelyek 2025-ben felerősödhetnek, terjedhetnek. Nem egy-egy mezei nátháról van szó.

Megosztom
Link másolása

Az X-betegség, a Covid és a kanyaró továbbra is aggasztja a tudósokat és az orvosokat, és a 11 legveszélyesebb 2025-ös betegség közé sorolták őket. Ezek közt vannak olyanok is, amelyek továbbra is nagy gondot okoznak, mondjuk a kolera, vagy a szúnyogok által Európában is terjesztett Dengue-láz.

A titokzatos elnevezésű X-betegség egy potenciális járványforrás a szakértők szerint,

ami akár a következő nagy pandémiáért is felelős lehet - figyelmeztetett a Mirror szerint egy orvos, Dr. Michael Head, aki szerint a világ nincs felkészülve az esetszámok hirtelen megugrására.

Az X betegség – amely lényegében egy egyelőre ismeretlen fertőzés elnevezése – a következő 11 másik veszélyes betegség között van, amelyek miatt az orvosok leginkább aggódnak. A kanyaró, a kolera, a rüh, a madárinfluenza és még egy Covid-járvány 2.0 is felkerült a tudósok 2025-ös legfélelmetesebb fertőzéseinek listájára. Nézzük ezeket végig.

X-betegség

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban X-betegségnek nevezte az egyelőre ismeretlen kórokozócsoportot, és felvették a saját, sürgős kutatást igénylő betegségek prioritási listájára.

Legutóbb legalább 31 embert – főleg gyerekeket – ölt meg a betegség a Kongói Demokratikus Köztársaság Panzi régiójában.

A WHO szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban október 24. és december 5. között több mint 400 diagnosztizált megbetegedésről számoltak be. A leggyakoribb tünetek a láz, a fejfájás, a különböző testfájdalmak és az erős köhögés voltak. A legsúlyosabb esetek azonban gyakran extrém alultápláltsághoz kapcsolódnak.

A tudósoknak nem a riogatás a céljuk,

sokkal inkább az, hogy a Covid-járvánnyal ellentétben erősen felkészültek legyenek a kormányok, ha jön egy újabb világjárvány.

Dengue-láz

A dengue-láz egy leginkább szúnyogok által terjesztett vírus. Évente több tízmillió esetet jelentenek, és évente nagyjából 25 000 ember bele is hal világszerte.

Leggyakrabban Dél-Amerikában és Délkelet-Ázsiában fordul elő, de egyre több esetet jelentenek Dél-Európából is – főként az éghajlatváltozás miatt.

Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban a legvalószínűbb a dengue-láz kitörése – amelyet általában csonttörő betegségnek neveznek.

A vírus jellemzően influenzaszerű tüneteket okoz, beleértve a lázat, fejfájást, ízületi fájdalmat és jellegzetes, enyhén emelkedett foltokból álló kiütések is tarkítani kezdik a testet. A legsúlyosabb esetekben fogínyvérzéshez, ismételt hányáshoz és súlyos gyomorfájdalomhoz vezethet a fertőzés.

Chikungunya

2024-ben Európában csak egy megerősített chikungunya-eset volt, de a következő évben ez növekedni fog – figyelmeztetett Hunter professzor. Ez egy másik szúnyog által terjesztett vírusfertőzés, ami hasonló a mayaro vírushoz és a Ross River vírushoz.

A vírus szinte minden esete Dél-Amerikában regisztrált, különösen Brazíliában, ahol 2024 augusztusa és októbere között több mint 400 000 megbetegedés volt.

Az európai éghajlat azonban egyre kedvezőbb a szúnyogok számára, és a tudósok attól tartanak, hogy a chikungunya terjedése növekedhet.

A legtöbb chikungunya-ban szenvedő embernél az első fertőzés után öt nappal ízületi fájdalom és láz jelentkezik. A betegek általában egy hét után jobban érzik magukat, de súlyos és legyengítő ízületi fájdalmat okoz a megbetegedés, amely hónapokig tart.

Nyugat-nílusi láz

A nyugat-nílusi vírus az emberi betegek körülbelül 80%-ánál teljesen észrevétlen marad, de a fennmaradó 20% számára ez halálos nyugat-nílusi lázhoz vezethet. A vírus szintén szúnyogcsípés útján terjed, bár vérátömlesztéssel és szervátültetéssel is elkaphatja valaki.

Emberi fertőzéseket 2024. november eleje óta jelentettek Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Görögországban és Németországban.

A legrosszabb esetben a nyugat-nílusi láz nyugat-nílusi neuroinvazív betegséggé (WNND) fejlődhet. A WNND közvetlenül az idegrendszert érinti, és magában foglalhatja a fejlődő agyhártyagyulladást, agyvelőgyulladást és akut petyhüdt myelitist.

Tünetei közt van a fejfájás, láz, fáradtság és duzzadt mirigyek. Egyes betegeknél viszkető bőrkiütés is kialakulhat, amely a háton, a karokon vagy a test törzsén jelenik meg.

Kanyaró

A kanyaró egy nagyon súlyos légúti fertőzés, amely főként kisgyermekeket érint. 2023-ban világszerte több mint 107 000 ember halt meg kanyaróban, többségük öt éven aluli volt.

Egyszerűen köhögéssel vagy tüsszentéssel, cseppfertőzéssel terjed, és akár két órán át is élhet a levegőben vagy a felületeken.

Ez rendkívül fertőzővé teszi, és a közeli érintkezésben lévő, be nem oltott emberek körülbelül 90%-át megfertőzi. Az elmúlt néhány évben a kanyaró terjedése nőtt a nyugati világban, nagyrészt a vakcinázási arány csökkenése miatt. 2019-ben 86% volt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik megkapták az első adag kanyaró elleni oltást. De ez 2023-ban 83%-ra esett vissza.

Dr Head elmondta:

"A kanyaró vakcinával megelőzhető. Magas felszívódás esetén a szó szoros értelmében kiirthatjuk a bolygóról, mint a himlőt."

A fertőzés általában influenzaszerű tünetekkel indul, mielőtt a betegnél kialakulna a jellegzetes kanyarókiütés. Egymáshoz tapadó nagy bőrfoltokat képeznek ezek, és az arcról a test többi részére terjednek.

Covid

A koronavírus soha nem múlt el, és még mindig tombol a háttérben. Magyarországon is van már több kórház, ahol látogatási tilalom van érvényben az esetszámok megnövekedése miatt.

Még mindig mutálódik és változik, az új törzsek pedig magában hordozzák annak lehetőségét, hogy fertőzőbbekké váljanak, vagy akár vakcina-rezisztenssé.

Dr Head elmondta, hogy az oltások, valamint a gyógyszerek és a diagnosztika használata nagymértékben tompították a COVID-19 közegészségügyi hatását. De még mindig vele élünk, érdemes óvatosnak lenni.

Kolera

A kolera globális közegészségügyi fenyegetés – figyelmeztetett a WHO. Ez egy súlyos hasmenéses betegség, amelyet a Vibrio cholerae baktériumokkal szennyezett élelmiszer vagy víz fogyasztása okoz. A legszélsőségesebb esetekben a fertőzés nagyon-nagyon gyorsan kialakulhat, és néhány órán belül halálhoz vezethet, ha nem kezelik.

Évente még mindig 143 000 ember hal meg kolerában világszerte.

A 19. század óta hét kolerajárvány volt, a legutóbbi 1961-ben pedig nagyrészt Dél-Ázsiát érintette. A klímaváltozás által kiváltott kényszermigráció azonban azt jelentheti, hogy 2025-ben újabb nagy megugrás várható a koleraesetek számában – figyelmeztetett Hunter professzor. Ennek ellenére a kolerás esetek hihetetlenül ritkák Európában, és a legtöbb megerősített eset Afrikában és Ázsiában van. 2022-ben például 29 esetet jelentettek kilenc uniós országból. Mondjuk ez azért pont 29-cel magasabb szám, mint ami megnyugtató.

Madárinfluenza

A madárinfluenza egyfajta influenzavírus, amely általában madarak között terjed, de ismert, hogy átterjed emberre is. Ugyan nem könnyen, de ha mutálódik, akkor tömeges járványfertőzés is kialakulhat 2025-ben. A jelenlegi állás szerint a H5N1 – a madárinfluenza leggyakoribb emberben is előforduló törzse – szinte minden esetét az állatokkal dolgozók körében jelentették.

Még nem tapasztaltak széles körű emberről emberre történő fertőzést, de az orvosok szerint nincs kizárva, hogy ez a közeljövőben megváltozzon.

A nagyon magas láz a madárinfluenza fertőzés legelső jele, amely fáradtsággal és óriási fejfájással párosul. Néhány beteg korábban súlyos kötőhártya-gyulladásról vagy orr- és ínyvérzésről is beszámolt.

Antimikrobiális rezisztens baktériumok

Az UKHSA arra figyelmeztetett, hogy az antibiotikum-rezisztens fertőzések száma tovább növekszik az Egyesült Királyságban, míg

a WHO szerint az antimikrobiális rezisztencia a legnagyobb globális egészségügyi fenyegetés.

Az antimikrobiális szerek olyan gyógyszerek, amelyeket általában fertőző betegségek kezelésére használnak, beleértve az antibiotikumokat, vírus- és gombaellenes szereket. A tudósok azonban arra figyelmeztettek, hogy ezeknek a fertőzéseknek egyre hosszabb ideig tart, hogy reagáljanak a gyógyszerekre, mivel fejlődnek és ellenállóbbakká válnak.

Az UKHSA szerint bárki, aki antibiotikum-rezisztens bakteriális fertőzést kap, nagyobb valószínűséggel hal meg 30 napon belül. Hunter professzor hozzátette, az E. coli messze az antibiotikum-rezisztens baktériumok leggyakoribb típusa az Egyesült Királyságban, amely általában hasmenést, hányást és húgyúti fertőzéseket okoz. 2024 közepére az Egyesült Királyságban több mint 600 bakteriális fertőzéses esetet jelentettek, ami jóval több, mint a korábbi években.

Az UKHSA vezérigazgatója, Dame Jenny Harries professzor szerint

egyre kevésbé hatékonyak már az antibiotikumok a fertőzések leküzdésében.

Ez azt jelenti, hogy nagyobb a kockázata van a súlyos fertőzés és a szepszis kialakulásának bármilyen betegség esetén.

Ahhoz, hogy a baktériumok ellenállóbbak lettek, vastagon közrejátszik a lakosság nemtörődömsége. Az antibiotikumat szigorú szabályok mellett lehet szedni, aki például túl sokszor alkalmaz antibiotikumot, kondicionálja a bacikat arra, hogy ellenállóbbak legyenek. Aki csere-bere Facebook csoportok tagja, pontosan tudja, hogy miféle (egyébként teljesen illegális) gyógyszerkereskedelmet folytatnak a felelőtlen posztolók mondván, "korábban nekem ez jó volt, használd te is."

"Csak akkor vegyünk be antibiotikumot, ha egy egészségügyi szakember erre utasítást adott. Ne tegyünk el néhányat későbbre, és ne osszuk meg senkivel. Ez nem csak a saját egészségünket szolgálja, hanem a közösségünkben és a jövőnkben élő mindenki más, generációk védelméről szól"

- emeli ki a szakember.

Szamárköhögés

A pertussis vagy szamárköhögés egy bakteriális fertőzés, amely a tüdőt támadja, és kezelés nélkül halálos lehet. Elsősorban kisgyermekeket és csecsemőket érint, de bármelyiküknél jelentkezhetnek tünetek, ha megfertőződnek.

A fertőzés a fertőzött kisbabák által mély lélegzetvételek között kiadott jellegzetes "hopp" hangról kapta a nevét. De nem minden baba ad hangot, ami azt jelenti, hogy egy ideig kezeletlenül maradhat a betegség.

Az Egyesült Királyságban a szamárköhögés súlyos kitörése zajlik, és augusztusban az éves megerősített esetek száma meghaladta a 10 000-et. Az év második negyedévében több igazolt esetet regisztráltak, mint 2012-ben, amely az utolsó jelentősebb járványkitörés éve volt.

Hunter professzor azt mondta, továbbra sem világos, hogy 2025-ben több lesz-e szamárköhögés, mint 2024-ben, de aggodalomra ad okot a betegség térnyerése.

Legalább 10 csecsemő halt meg az Egyesült Királyságban a jelenlegi járvány kezdete óta, amely 2023 novemberéig nyúlik vissza.

Az UKHSA immunizálási igazgatója, Dr. Mary Ramsay az év elején így nyilatkozott: "A védőoltás a legjobb védekezés a szamárköhögés ellen, és létfontosságú, hogy a terhes nők és a csecsemők a megfelelő időben kapják meg a vakcinát."

A szamárköhögés legelső tünetei hasonlóak a normál megfázáshoz, beleértve az orrfolyást és a torokfájást. Körülbelül egy hét elteltével köhögési rohamokká, légzési nehézségekké és sűrű nyálkaképződéssé válhatnak a tünetek.

Rüh

Megugrott a rühös megbetegedések száma is, különösen a briteknél. Ilyenkor az apró atkák a bőrbe fúródnak, hogy lerakják a tojásaikat, és nagyon kellemetlen, viszkető kiütést váltanak ki.

Dr. Head szerint a rüh nem öl meg sok embert, de valóban befolyásolhatja az életminőségét, és borzasztó kellemetlen. Főleg intézményi környezetben, például iskolákban, gondozóotthonokban és börtönökben fordul elő.

A megerősített rühös esetek száma Angliában 2024 első felében 58%-kal nőtt 2023-hoz képest. A háziorvosi diagnózisok is jóval meghaladták az ötéves átlagot, Észak-Angliában a legnagyobb a megbetegedések aránya.

Az erős viszketés a rüh legnyilvánvalóbb jele – különösen éjszaka erősödnek a tünetek. Kiütések is kialakulhatnak, sorakozó vörös foltokkal, amelyek azt mutatják, hogy az atka hol hagyta el tojásait. A kiütések gyakoriak az ujjak között, és végül sötét foltokká válhatnak. A rüh atka nem szereti az arc vékony bőrét, ezért kiütések ott jellemzően nem jelennek meg.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Pontosan ennyi percet, órát és napot vesznek el az életedből ezek a rossz szokások: a sajtburgertől, egy pohár boron át, egészen a tévénézésig
A hot-dog megöl, a magvak életet mentenek – így változtatja meg az életedet az, amit eszel.

Megosztom
Link másolása

Tudtad, hogy egyetlen hot-dog elfogyasztásával 36 percet dobsz el az életedből? A Michigani Egyetem kutatói körülnéztek a háztartásokban, és megpróbálták kiszámolni, pontosan mennyi időt vesz el tőlünk egy-egy rossz szokásunk. Az eredmények egyrészt sokkolóak, másrészt váratlanak.

Hot-dog vs. magvak: az életidő-csata

Egy hot-dog 36 percet von le a várható élettartamodból. Nem tévedés: a kedvenc gyerekkori strandkajád egy kész gyilkos. Ha viszont átállsz a magvakra, akkor 24 perccel toldhatod meg az életed minden egyes adaggal.

Nem áll itt meg a lista:

  • Egy sajtburger 9 percet vesz el, miközben egy pohár szénsavas üdítő további 12 percet.
  • A reggeli szalonna is veszélyes: minden szelet 6 perccel rövidíti meg az életedet.

Ha valaki hetente kétszer eszik hamburgert, az évente 936 percet (kb. 15,6 órát) veszít az életéből. Ez 50 év alatt összesen 32,5 napnyi életidőt jelent. ​

Ha valaki hetente egyszer eszik hot-dogot és mellé szénsavas üdítőt fogyaszt, az évente 2496 percet (kb. 41,6 órát) veszít az életéből. Ez 50 év alatt összesen 86,67 napnyi (majdnem 3 hónapnyi) életidőt jelent.

Ha viszont gyümölcsöt eszel, már 10 percet vissza is nyersz. A lekváros-mogyoróvajas szendvics meglepően jó választás: 32 percet adhat hozzá az életedhez.

Tévézés és bor: a rejtett gyilkosok?

Egy óra tévézés hatását pontosan még nem tudják kiszámolni, de az biztos, hogy az ülő életmód miatt drasztikusan nő a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. Az alkoholfogyasztás is ingoványos terület: egy pohár bor lebontása körülbelül 1,5-2 órát vesz el a májad életéből.

Érdekes, hogy az alkoholtartalmú italok és az élethossz kapcsolatát kevesebb kutatás vizsgálja átláthatóan, de a mértékletesség itt is kulcsfontosságú.

Akkor mit együnk?

A kutatások szerint nincs minden veszve: az elvesztett percek és a megnyert idő kéz a kézben jár, és a helyes választások sok mindent ellensúlyozhatnak. Egy hot-dog után egy marék dió, vagy egy sajtburesz után egy tányér gyümölcs már segíthet mérsékelni a károkat.

Bizonyos ételek fogyasztása hozzájárulhat az élettartam növeléséhez.

A diófélék, hüvelyesek, tenger gyümölcsei, gyümölcsök és nem keményítőtartalmú zöldségek jó hatással vannak az egészségre,

és rendszeres fogyasztásuk akár évekkel is meghosszabbíthatja az életet.

A leveles zöldségek, mint a spenót, a kelkáposzta és a mángold, szintén hozzájárulhatnak az élettartam növeléséhez,

mivel gazdagok antioxidánsokban és alapvető vitaminokban, amelyek csökkentik az oxidatív stresszt és lassítják az öregedés folyamatát.

És persze ne feledjük: ezek statisztikai átlagok. Az életminőségünket nagyban befolyásolja az is, hogyan érezzük magunkat a sajtburesz elfogyasztása után.


Megosztom
Link másolása