Tudósok estek egymásnak a férfiak jövője miatt: tényleg eltűnhet az Y-kromoszóma?
Ijesztő de igaz: a férfiak biológiai sorsát meghatározó Y-kromoszóma lassan, de biztosan porlad szét, és ez a tudományos közösségben elég nagy ijedtséget okoz. A nagy kérdés, ami két táborra osztja a genetikusokat, nem is az, hogy a Y-kromoszóma zsugorodik-e – mert abban mindenki egyetért –, hanem hogy ez a zsugorodás végzetes-e, vagy csak egy evolúciós közjáték.
A ScienceAlert május 8-i cikke szerint a bombát Jenny Graves evolúcióbiológus robbantotta ki még 2002-ben egy laza, szalvétára vetett számítással. A lényeg: a Y-kromoszóma az elmúlt 300 millió évben elvesztette ősi génjeinek 97 százalékát, és ha ez a tempó folytatódik, pár millió éven belül teljesen eltűnhet.
Hogy megértsük a para okát, vissza kell mennünk az időben. Valamikor az ős-emlősöknél az X és a Y kromoszóma még egypetéjű ikrek voltak, nagyjából 800 közös génnel. De aztán, úgy 200 millió éve, a Y rákapott a férfi nem meghatározására, és ezzel elindult a lejtőn: a hímekben megszűnt a páros javítás lehetősége, így a gének elkezdtek lekopni róla. Az X közben a nőkben vígan rekombinálódott, és nagyrészt változatlan maradt. Ma a Y már csak az eredeti közös gének 3 százalékát őrzi.
Graves szerint a Y-kromoszóma leépülése megállíthatatlan, még ha nem is egyenletes. „Lassú és szakaszos, de megvannak a jól ismert okai” – állítja. Ráadásul a természet már lezongorázta ezt a forgatókönyvet.
A tüskepatkányoknál egy teljesen új rendszer vette át a szerepét. „Ha felbukkanna egy új variáns, ami jobban működik, mint a mi szegény, öreg Y-unk, nagyon gyorsan átvehetné az irányítást” – jósolta Graves. „Talán már meg is történt valahol egy emberi populációban – honnan is tudnánk?”
De jött a másik tábor, élén Jenn Hughes-zal, a MIT Whitehead Intézetének evolúcióbiológusával, aki szerint a pánik felesleges.
„A munkánk, amelyben sok emlős Y-géntartalmát hasonlítottuk össze, kimutatta, hogy a génvesztés eleinte gyors volt, de hamar leállt, és lényegében meg is szűnt” – magyarázta Hughes. „Azok a gének, amelyek megmaradtak az Y-on, létfontosságú funkciókat látnak el az egész testben, így a szelekciós nyomás túl nagy ahhoz, hogy elvesszenek.”
A vita odáig fajult, hogy egy nemzetközi konferencián nyilvánosan is összecsaptak, a közönség pedig a végén pont 50/50 arányban szavazott a két elméletre. Graves szerint a jelenlegi stabilitás csak egy pillanatfelvétel, ami nem tart örökké.
Hughes szerint viszont a megmaradt gének annyira fontosak, hogy evolúciós öngyilkosság lenne megszabadulni tőlük.
Graves a saját eredeti jóslatát is árnyalja már, a pár millió évet egy széles hibahatárral értelmezi. Hogy mikor tűnhet el a Y? „Bármikor mostantól kezdve sohanapjánig” – mondta, majd hozzátette: „Meglepett, hogy ennyire komolyan vették!”
Via ScienceAlert
