Az emberek teljesen összetörtek, miután kiderült az igazi oka annak, hogy miért hordott Ariana Grande mindig bő pulcsikat
Emlékszünk még Ariana Grande 2018-as érájára? Amikor az énekesnő szinte kizárólag óriási, ruhának is beillő pulcsikban és combig érő csizmákban rótta New York utcáit, a fél világ pedig megpróbálta lemásolni a szettjeit. Ami a képeken egy tudatosan felépített, ikonikus stílusnak tűnt, a valóságban egyfajta mentális védőpáncél volt. Az énekesnő a Vogue Life in Looks című videójában beszélt arról, miért lett ez az „egyenruha” a mindennapjainak része.
Hogy megértsük, miért volt szüksége erre az egyenruhára, vissza kell mennünk egészen 2017-ig, a koncertjén elkövetett manchesteri terrortámadásig.
Erre a traumára pakolódott rá a 2018-as érzelmi hullámvasút: májusban szakított rapper barátjával, Mac Millerrel, akivel két évig voltak együtt, majd egy hónapra rá eljegyezte őt Pete Davidson. Szeptemberben Mac Miller tragikusan meghalt drogtúladagolásban, amire Grande szívszorító posztban reagált.
– írta akkor. Egy hónappal később felbontották az eljegyzésüket Davidsonnal.
Ebben a kaotikus és fájdalmas időszakban az öltözködés volt az utolsó dolog, ami foglalkoztatta. „Ez egy nagyon furcsa időszak volt az életemben. Rengeteg mindent dolgoztam fel” – mondta Grande egy 2018-as New York-i fotót nézve a Vogue videójában. A pulcsi-csizma kombináció nem divatdöntés volt, hanem kényszermegoldás.
– magyarázta. Majd jött a lényeg: „Őszintén szólva akkoriban nem volt mentális energiám a ruhákkal foglalkozni. Szóval a legegyszerűbb az volt, hogy feldobtam egy pulcsit és egy dögös csizmát, és ennyi volt.” A vallomást ezzel zárta: „Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. De ez a színtiszta igazság.”
A rajongókat érthető módon letaglózta a vallomás. Sokan írták, hogy teljesen más szemmel néznek erre a korszakra, és sajnálják, hogy egy ennyire nehéz időszakot idealizáltak esztétikaként. „Néha elfelejtem, min ment keresztül anyu akkoriban” – írta egy kommentelő. Mások arra mutattak rá, mennyire bizarr, hogy sokan egy olyan korszakot sírnak vissza, amiről Grande többször is elmondta, mennyire rosszul volt mentálisan.
Via BuzzFeed
A párizsi haute couture hét nyitóeseményén, a Schiaparelli-bemutatón vonultak be az anya-lánya páros a Petit Palais elé, és percek alatt ők lettek a show előtti pillanatok főszereplői.
A magánéletét híresen óvó színésznő a nyilvánosságtól eddig is tudatosan távol maradó lánya közös megjelenése azért is keltett akkora visszhangot, mert legutóbb 2010-ben, egy filmpremieren fotózták őket együtt.
ahogy azt a Purepeople helyszíni anyagai is rögzítették.
View this post on Instagram
míg lánya egy vagány, szürke „double denim” miniszoknya–dzseki összeállítást választott, arany részletekkel és bokacsizmával.
A hirtelen jött nyilvánosság mögött egy sűrűbb időszak áll: Marceau már előző nap, is feltűnt a Jacquemus férfibemutatón a Musée Picasso-ban, a fokozott sajtójelenlét pedig egybeesik új filmje, a LOL 2.0 február 11-i francia premierjével.
De ki az a Juliette Lemley, akit édesanyja eddig következetesen távol tartott a rivaldafénytől? A 2002-ben született lány édesapja az amerikai producer, Jim Lemley.
majd a Cinéfrance produkciós cégnél szerzett tapasztalatot.
Jelenleg a párizsi Théâtre de Paris produkciós csapatában dolgozik asszisztensként, vagyis édesanyjához hasonlóan a színház és film világában találta meg a helyét, de a kulisszák mögött. Diszkréciója legendás. „Soha nem beszélt az édesanyjáról. Diszkrét és szerény” – jellemezte egy korábbi munkahelyi vezetője.
View this post on Instagram
Ez a tudatos távolságtartás Sophie Marceau nevelési elveiből fakad, aki mindig is védte gyermekeit a hírnévvel járó nyomástól. „Láttam, hogy a gyerekeim félnek attól, hogy nem ők a legjobbak az iskolában” – nyilatkozta egy korábbi interjúban.
Maga a Schiaparelli-bemutató a divathét egyik leginkább várt eseménye volt, a „The Agony and the Ecstasy” című kollekciót a Sixtus-kápolna élménye ihlette.
View this post on Instagram
„Nagyon megérintett a különbség a falak és a mennyezet között” – magyarázta Daniel Roseberry, a ház kreatív igazgatója a koncepcióról, amely a kifutón skorpiófarokra emlékeztető sziluettekben és szürrealista, kézzel festett tollmotívumokban öltött testet.
Bianca Censori nyomdokaiba lépve kimaxolta a pucérruha-trendet Chappell Roan – szó szerint félmeztelenül jelent meg a Grammy gálán
Amikor Chappell Roan levetette köpenyét a 2026-os Grammy-gála vörös szőnyegén, a divattörténelem egy legendásan merész pillanata elevenedett meg.
Egyúttal Kanye West és Bianca Censori nyomdokaiba lépett.
A 2025-ös Grammy gálán ugyanis valóságos botrányt kavart a celebpár megjelenése.
Chappell Roan énekesnő a 2026-os gálán áttetsző bordó sifonruhában és hozzá illő köpenyben lépett a vörös szőnyegre.
Az öltözék már önmagában is bevállalós volt, de az igazi meglepetés csak ezután következett.
Hamar kiderült azonban, hogy a meghökkentő megoldás csupán illúzió: a mellkasára felhelyezett protézisek voltak. A kreációt Miguel Castro Freitas tervezte a Mugler számára
– írta a Vanity Fair egy Instagram-posztban.
Ez a klasszikus Mugler-darab már akkor is hatalmas botrányt kavart, és most a vörös szőnyegen ismét elérte a hatását. A köpeny levetése tudatosan megkomponált pillanat volt, amely a leleplezés erejével a kreáció merész szerkezetére irányította a figyelmet. Chappell Roan megjelenése így nem csupán provokáció volt, hanem egyben tisztelgés a divattörténet egyik legvakmerőbb momentuma előtt.
A FOTÓT ERRE LINKRE KATTINTVA LÁTHATOD. A VIDEÓT ITT LÁTHATOD.
Dobd ki a tavalyi körömkatalógusokat, mert 2026-ban minden a feje tetejére áll!
Idén két, egymással ellentétes stílus csap össze.
Egy szakmai podcast előrejelzése szerint ebben az évben a kevesebb tényleg több lesz – vagy éppen sokkal, de sokkal több.
Az egyik oldalon a természetesnek tűnő körmök, a visszafogott, semleges árnyalatok és a kifinomult stílusú műkörmök szerepelnek.
– magyarázza egy iparági szakértő.
– hallani a profiktól. A jelek már tavaly is látszódtak, amikor a „natúr” körmök és a finom, gyöngyházfényű manikűrök hódítottak, ám közben a a bársonyos hatású „velvet glass” körmök és a füstös árnyalatok is taroltak.
Ez a strukturált gélmanikűrök, például a BIAB technikák terjedésében is látszik.
– szögezik le a szakemberek.
A kommunikáció is kulcsfontosságú. „Mondd el a vendégnek, miért jobb neki egy strukturált alap, és mutasd meg neki a közösségi médiában is, mit tudsz!” – tanácsolják a szakértők. A tartalomkészítésnél is érdemes kettéválasztani a stílust: a letisztult körmökhöz használj meleg, neutrális hátteret és lágy fényeket, a merész dizájnokhoz pedig kontrasztos, sötét vagy csillogó felületeket. Az árazásnak is ezt kell tükröznie. „Aki egyszerűt kér, fizessen kevesebbet, aki extrát, az többet. Logikus, nem?” – teszik hozzá.
Több videó is készült az idei körömtrendekről, megmutatjuk az egyiket: