Ryan Gosling a világ legdögösebb űrhajósa – a kislányai szerint is
Ez beindította a kicsik fantáziáját. „A nagyobbik a minap felmutatott a Holdra és ezt kérdezte tőlem: ’Ott dolgozol, ugye?”’ – idézte fel Gosling.
Ez beindította a kicsik fantáziáját. „A nagyobbik a minap felmutatott a Holdra és ezt kérdezte tőlem: ’Ott dolgozol, ugye?”’ – idézte fel Gosling.
Úgy tűnik, Kulcsár Edina végleg megunta a hajfonós bizniszt, mert bezárt még egy üzlete, és az egész helyiséget kiadásra kínálják. Az egykori szépségkirálynő 2018-ban indította el a Braid me and more nevű vállalkozását, ami eleinte kifejezetten jól ment. Olyannyira, hogy
De úgy néz ki, a nagy terjeszkedés után most eljött a leépítés ideje, legalábbis pár budapesti üzletét kénytelen volt bezárni.
2023 elején bezárt az Aréna Plázában lévő hajfonós szalon, nem sokkal később pedig a Victor Hugo utcai üzlet is lehúzta a rolót. Igaz, ezt még próbálták menteni:
Érdekes módon azonban a hirdetésben még mindig Edina arcával reklámozzák a hajfonós vállalkozást, miközben G.w.M egykor büszkén hirdette, hogy megnyitott a barber shop – aminek most már nyoma sincs - írta meg a Bors.
A furcsaságok itt még nem érnek véget. Redditen egy szemtanú, aki gyakran jár el az üzlet előtt, azt is elárulta, hogy
Mostanra úgy tűnik, Budapesten csak egyetlen üzlete maradt Edinának a Boráros téren. Hogy ez meddig húzza, az már egy másik kérdés.
A 56 éves német világklasszis teniszbajnok szeptember 14-én, egy háromnapos lakodalom során vette feleségül a 33 éves politikai kockázatkezelőt Portofinóban, Olaszországban. A gyönyörű menyasszony a Coldplay Yellow című dalára vonult az oltár elé.
Lilian, aki az afrikai São Tomé és Príncipe szigetén született, három különböző ruhát viselt az esküvőn, míg Boris – akinek ez már a harmadik házassága – elegánsan jelent meg krémszínű szmokingban.
Boris a Hello! magazinnak mesélt először a luxus esküvőről, amit „varázslatos hétvégének” nevezett. Elmondta, hogy azért választották Portofinót, mert sok boldog hétvégét töltöttek ott együtt.
– mondta Boris.
A menyasszony lenyűgözte a 100 fős vendégsereget elegáns, pánt nélküli fehér ruhájában, amit egy régi iskolai barátja, Andra Ravieli tervezett neki, aki korábban megígérte, hogy ő fogja készíteni Lilian esküvői ruháját.
Boris és Lilian, akik Olaszországban élnek és 2019 óta alkotnak egy párt, arany karikagyűrűket viseltek. Az esemény különösen fontos volt a hatszoros Grand Slam-győztes Boris számára, aki 2022 decemberében szabadult a brit börtönből, ahol nyolc hónapot töltött gazdasági bűncselekmény miatt. Boris két fia, a 30 éves Noah és a 25 éves Elias is ott volt az esküvőn, ők voltak az esküvői tanúk.
Boris elmondta, hogy nagyon meghatódott a családja beszédeitől a ceremónia után. Az egykori wimbledoni bajnok és Lilian szabadtéri esküvőjük után egy négyemeletes vajkrémes tortával ünnepeltek, amit fehér rózsák díszítettek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lilian, aki 23 évvel fiatalabb Borisnál, minden nehézségen át kitartott mellette, még akkor is, amikor a férfit két és fél év börtönre ítélték az Egyesült Királyságban, miután 2,5 millió font értékű gazdasági bűncselekményt bizonyítottak rá. Boris nyolc hónapot ült.
„Nekünk is voltak nagyon nehéz napjaink, mert az én helyzetem nagyon bonyolult volt, de ekkor ismertem meg az igaz barátaimat és életem párját igazán.”
Az esti ceremónia után a boldog pár Lionel Richie All Night Long című dalára táncolt, majd egész éjjel buliztak a vendégeikkel. A világra szóló lagzi képeit itt lehet megnézni.
Boris hozzátette, hogy a házas élet már most „csodálatos”, és a nagy nap csúcspontja az volt, hogy végre „feleségének hívhatja Liliant.”
Borist a börtön után kitoloncolták az Egyesült Királyságból, kizárva ezzel, hogy valaha is visszatérjen a Wimbledon közvetítésére a BBC-n.
Elon Musk nemrég a címlapokra került, miután az olasz miniszterelnök, Georgia Meloni mellett ült a New York-i Atlantic Council Global Citizen's Award rendezvényen. Számos fotó készült róluk, köztük egy, amin egymás szemébe néznek. Az internet azonnal romantikus találgatásokba kezdett, és különféle bejegyzéseket osztottak meg, amelyeket Musk és anyja gyorsan cáfoltak.
Georgia Meloni e Elon Musk....❤️❤️ pic.twitter.com/izfqCUJJwx
— Portal do Barulho! (@MiguelArraes3) September 24, 2024
A vita tárgyát képező fotót az X-en osztották meg, amelyen Meloni és Musk egymásra néz.
Maye újra posztolta a képet némi magyarázattal. „Visszamentem a hotelbe Elonnal” – írta, hozzátéve egy monoklis emojit.
We all know what happened next… pic.twitter.com/lgoxGsiEun
— Dr. Simon Goddek (@goddeketal) September 24, 2024
Musk is igyekezett megfékezni a pletykákat. „Anyámmal voltam ott” – írta. „Semmilyen romantikus kapcsolatom nincs Meloni miniszterelnökkel.”
A fotón túl az internet gyorsan kiemelte Musk Meloniról szóló dicsérő szavait is. Ő mutatta be a miniszterelnököt az eseményen, ahol Meloni rövid beszédet mondott, és Musk azt állította, hogy
Musk emellett méltatta Meloni politikusi tulajdonságait, mondván, hogy ő különbözik a többi politikustól.
Meloni és Musk több alkalommal is találkozott már különböző eseményeken. A Telegraph jelentése szerint Musk tavaly júniusban meglátogatta Melonit római rezidenciáján, és decemberben ismét Olaszországba utazott, ahol beszédet mondott egy politikai fesztiválon, amelyet Meloni szélsőjobboldali pártja szervezett.
Borbás Marcsi nyár végéig boldogan élvezte a kertészkedést, mivel egyetlen poloskát sem látott a növényei között. A szerencséje azonban egy csapásra megfordult, amikor az időjárás hirtelen változott: a poloskainvázió őt sem kímélte.
Reggel és este is megcsinálom ezt, elég hatásos, most csak egyet-egyet találok” – osztotta meg Marcsi a praktikáját, amely ugyan egyszerű, de nem kevés energiát igényel.
Bár már szeptember van, a meleg időjárásnak köszönhetően még mindig rengeteg paradicsom és padlizsán érik a kertjében, ami sajnos vonzza a poloskákat is.
– figyelmeztetett videójában. Marcsi nem először mondja el, hogy nem használ vegyszereket a kertjében, ezért választotta ezt a természetes védekezési módszert, ami azonban azzal is járt, hogy a gaz is egyre jobban elburjánzott a kertjében.