ÉLETMÓD
A Rovatból

Olaszországi ház 1 euróért? Egy vevő elmeséli, mennyibe került valójában, hogy ott élhessen

Talán már hallottál arról, hogy a világ bizonyos részein akár egyetlen euróért is vehetsz házat, ami első hallásra elképesztő ajánlatnak tűnik.

Megosztom
Link másolása

Normál esetben házat venni rendkívül drága dolog, és sok helyen az ingatlanárak gyorsabban nőnek, mint a bérek, ami azt jelenti, hogy a fizetésed egyszerűen nem tudja követni az árak emelkedését. Van néhány megoldás erre a problémára: például felveszel egy brutális mértékű hitelt, vagy bérleti díjat fizetsz.

Ha egyik lehetőség sem tűnik vonzónak, akkor talán érdemes megfontolni, hogy Olaszországba költözöl, és ott veszel egy házat kevesebbért, mint amennyibe egy kávé kerül.

Így tett Meredith Tabbone is, aki mindössze 1 euróért vásárolt egy otthont Sambuca di Siciliában – ami az árfolyamtól függően nagyjából 415 Ft-nak felel meg. Az ilyen házak ára azért ennyire alacsony, mert Olaszország bizonyos falvai és kisvárosai kihalófélben vannak. Ezek a helyek, amelyek gyakran gyönyörű környezetben találhatók, nem kínálnak sok munkalehetőséget, ezért a fiatalabb generáció a nagyvárosokba menekül, míg a településeken csak a régi, omladozó épületek maradnak.

Az ilyen hihetetlenül olcsó házak vásárlása azonban nem ennyire egyszerű: feltétel, hogy felújítsd az ingatlant, és határidőt is szabnak erre. Meredith a CNBC-nek elmondta, hogy családi gyökerei Sambuca di Siciliába vezethetők vissza, és nem tudott ellenállni a lehetőségnek.

Bár az ilyen házak felújítása általában több ezer dollárba kerülhet, a 45 éves nő végül összesen 475 ezer dollárt (190 millió Ft) költött arra, hogy egy valódi ékszerdobozzá alakítsa az épületet,

négy hálószobával, modern konyhával, étkezővel, könyvtárral, nappalival és egy szaunával. Az egykor omladozó ház most modern otthon, amely legalább az év egy részében lakott.

Ha te is azon gondolkozol, hogy veszel egy ilyen egyeurós házat, akkor számíts rá, hogy a végösszeg jóval magasabb lesz, még a felújítás előtt.

Meredith körülbelül 5900 eurót (kb. 2,5 millió Ft) költött az ingatlan megszerzésére, mivel a különféle díjak és illetékek könnyen felhajtják az árakat.

Amikor először meglátta a házat, siralmasnak találta: nem volt áram, se víz, a tető azbesztet tartalmazott, és „nagyjából fél méter vastagon galambürülék borította a padlót”.

Eredetileg körülbelül 40 ezer eurót (16,6 millió Ft) szánt a felújításra, de később megvette a szomszédos házat is, és kibővítette a projektet, ami jelentősen megemelte a költségeket.

Egy másik pár, akik szintén ott vettek házat egyetlen euróért, elmondták, hogy egyáltalán nem bánták meg a döntést, bár először meglepődtek, mennyit kellett az épületre költeniük.

Nos, te belevágnál?


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Beszéljünk a kakiról: ennyi székletürítés számít egészségesnek egy héten - meglepő számok következnek
Ennyiszer kéne kakilnod hetente, ha nem akarsz gyulladást, májkárosodást meg egy rakás más bajt. És adunk egy 11 pontos listát, ami segít elérni a bélmozgásos nirvánát.

Megosztom
Link másolása

Kakilni mindenki szokott. De hogy hányszor mész vécére hetente, az nem csak a komfortérzetedet befolyásolja – hanem a hosszú távú egészségedet is. Egy amerikai kutatás szerint ugyanis

a vécézés gyakorisága összefügghet a gyulladásokkal, a méreganyagok felhalmozódásával, sőt a májkárosodással is.

A chicagói Institute for Systems Biology kutatói szerint az arany középút – vagyis a golden number –

napi egy-két székletürítés, azaz heti 7-14 alkalom. Ennél ritkább ürítés már gyanús, a túl gyakori pedig szintén problémákat jelezhet.

Korábbi tanulmányok már összekötötték a székrekedést a fertőzések, a hasmenést pedig a demencia fokozott kockázatával. A mostani kutatás azonban mélyebbre ásott, hogy kiderítse: ezek a problémák okok vagy inkább tünetek?

A bélrendszer nem játék

Sean Gibbons, a kutatás vezetője szerint az orvosok hajlamosak a rendszertelen székletet puszta kellemetlenségként kezelni. Pedig az, hogy mi történik odabent, erősen befolyásolja a tested működését. Több mint 1400 egészséges felnőttet vizsgáltak, és elemezték az étrendjüket, a bélmikrobáikat, a genetikai állományukat és a vérük összetételét is.

Az alanyokat aszerint csoportosították, hogy milyen gyakran jártak vécére: hetente csak egyszer-kétszer (székrekedés), vagy naponta háromszor-négyszer is (hasmenés). Az eredmény:

ha a széklet túl sokáig marad a bélrendszerben, a jó baktériumok helyét rosszfiúk veszik át, amelyek a rostok helyett a fehérjéket bontják le – méreganyagokat termelve.

„Még teljesen egészséges embereknél is megemelkedett toxin-szintet találtunk a vérben, ha székrekedésük volt” – mondja Sean. Ezek a toxinok különösen a vesét terhelik meg.

A másik véglet sem jobb

Akik túl gyakran mentek vécére, azoknál gyulladást és májkárosodásra utaló jeleket találtak. Ilyenkor ugyanis a szervezet túl sok epesavat veszít, amit amúgy a zsírok emésztéséhez hasznosítana.

A bélboldogság arany zónája tehát: napi 1-2 kaki. Az ebbe a sávba eső emberek bélrendszerében több „jó baktérium” volt jelen, és az egész emésztésük harmonikusabban működött.

Nem meglepő módon, az étrendjük tele volt zöldséggel, gyümölccsel és vízzel - írta a The Sun.

Azt azonban hozzátették, hogy

a heti 3 kakilás még a normális alsó határán van, az ennél ritkább számít kifejezetten veszélyesnek.

Meg persze a 14-nél több...

Most pedig következzen a 11 tipp, amivel te is belőheted magad az arany zónába.

1. Kiwi, a bélrendszer titkos fegyvere

A napi két kiwi nemcsak C-vitamint tol be, hanem a benne lévő rostoknak köszönhetően hatékonyan segít mozgásba lendíteni az emésztőrendszert. Emily Leeming mikrobiomkutató szerint igazi szupergyümölcs, ha a kakiproblémáidra keresel megoldást.

2. Térd 90 fokban – nem csak tornán

A vécéhasználat testtartás kérdése is. Tedd fel a lábad egy kis sámlira, hogy a térded 90 fokos szögbe kerüljön. Ezzel kiegyenesíted a végbeled, és sokkal könnyebben tudsz majd üríteni.

3. Egy kanál olívaolaj – nem csak a salátára

Kirsten Jackson dietetikus szerint egy evőkanál olívaolaj segíthet beindítani a „gastro-colicus reflexet” – vagyis az emésztőrendszer automatikus válaszát arra, hogy valami új jön lefelé. Egy tanulmány szerint már napi 4 ml olívaolaj is hatékonyabb lehet, mint a klasszikus hashajtók.

4. 30 perc séta – az emésztés barátja

Az ülőmunka az emésztés ellensége. Egy laza séta már segíthet beindítani a bélmozgást, különösen közvetlenül étkezés után.

5. Vegyél mély levegőt – és ne tartsd vissza

Ha nyilvános helyen kellene vécére menned, és stresszelsz miatta, az csak ront a helyzeten. Emily szerint hallgass a tested jelzéseire, és próbálj meg lazítani. Mindenki kakál – ez nem ciki, ez biológia.

6. Egyél napi háromszor – normálisan

A reggeli kihagyása vagy az ebéd elodázása nem csak az energiaszintedet üti meg, hanem a bélrendszeredet is. A rendszeres evés serkenti a bélmozgást, főleg ha tele van rosttal és növényi eredetű fehérjékkel (például csicseriborsóval).

7. Ne dőlj be a chia-hype-nak

Bár mindenki a chia magot dicséri, Kirsten szerint a benne lévő nem oldódó rostok ponthogy lassíthatják az emésztést, főleg érzékeny gyomrúaknál.

8. Oldódó rost, a gyomor barátja

Jordan Haworth, a Functional Gut Clinic fiziológusa szerint az oldódó rost sokkal kíméletesebb a bélhez. Ilyen rost van például az almában, répában, zabban, borsóban és diófélékben. Segít megőrizni a széklet víztartalmát, így könnyebb tőle az élet.

9. Igyál napi fél liter ásványvizet – de nem mindegy, milyet

A megfelelő hidratáltság alap. De a magnézium- és nátrium-szulfátban gazdag természetes ásványvizek kifejezetten segíthetnek a székrekedés enyhítésében – legalábbis egy európai tanulmány szerint. A magnézium természetes hashajtóként működik.

10. Nézd meg, milyen színű a pisid

Ha olyan, mint az almalé, igyál többet. A vizeleted színe többet elárul a hidratáltságodról, mint hinnéd. A cél: halvány citromlé-szín. A sötét szín székrekedést is jelezhet, mert a szervezeted a belekből szívja vissza a vizet.

11. Ebédre probiotikumos joghurt? Igen!

Az erjesztett tejtermékek jó baktériumokat tartalmaznak, de ha biztosra akarsz menni, válassz olyat, amiben hozzáadott probiotikumok vannak – például Activia vagy Yakult. Jordan szerint ezeknek valóban van tudományosan igazolt hatásuk a bélmozgásra.

Szóval ha nem szeretnél toxikus anyagokat a véredbe, és meg akarod óvni a májadat is, akkor vedd komolyan a kaki-témát. Heti 7-14 alkalom nem csak a komfortzónád, hanem az egészséged záloga is.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Ez történik az emberi testtel, ha 9 hónapot tölt az űrben, ezzel néznek most szembe az asztronauták
Izomsorvadás, idegrendszeri betegségek, látáskárosodás – csak néhány a komoly egészségügyi kockázatok közül.

Megosztom
Link másolása

Egészen biztosan te is hallottál már az űrállomáson rekedt asztronautákról, és arról, hogy késett a megmentésük.

Egy nyolcnapos küldetésből lett kilenc hónapos tartózkodás az űrben. A NASA két asztronautája, Sunita Williams és Barry Wilmore most végre hazatérhetett.

De milyen hatással van az emberi szervezetre, ha ennyire hosszú ideig van az űrben?

Az emberek fejlődésük során a földi élethez alkalmazkodtak: a gravitációhoz, a természetes napfényhez. Ráadásul jóval kisebb sugárzáshoz vagyunk szokva. Az űrben azonban nincsen gravitáció, nincsen természetes napfény és nagyobb a kozmikus sugárzás szintje. Már eleve fizikai kihívást jelent a súlytalanság állapota, ám ez így együtt komolyan megterheli az emberi szervezetet.

A nagy energiájú sugárzás (amitől a Földön a légkör és bolygónk mágneses mezője véd) szakértők szerint DNS-károsodáshoz vezethet. Megnövekszik a rákbetegségek, neurodegeneratív betegségek, szív- és érrendszeri problémákhoz és az immunrendszer diszfunkciójának kialkulásának esélye.

A neurodegeneratív betegségek például az idegek károsodásával járó folyamatok, melynek következtében az agy funkciói csökkennek. A neurodegeneratív betegségekben az idegsejtek szerkezeti és funkcionális sérülése vagy előrehaladott pusztulása jellemző.

Mivel a gravitáció kulcsszerepet játszik az emberi test működésében, annak hiánya számos káros hatással jár.

Amikor az asztronauták szervezetét nem a földi élet során megszokott erőhatások érik, a két leggyakoribb probléma a csontsűrűség csökkenése és az izomsorvadás.

NASA szerint az asztronauták csontsűrűsége havonta körülbelül 1%-kal csökkennek, ha nem tesznek meg bizonyos óvintézkedéseket. A csontok emiatt gyengébbé és törékenyebbé válnak. Az izmok pedig azért kezdenek sorvadni az űrben eltöltött idő alatt, mert nincsenek kitéve olyan fizikai igénybevételnek, mint a Földön.

A gravitáció hiánya miatt a testfolyadékok felfelé áramlanak, ami növeli koponyaűri nyomást, ez pedig károsíthatja a látást.

A fejfájás is gyakori probléma az űrben. Egy 2024-es tanulmányból kiderült, hogy 24 megkérdezett asztronautából 22 gyakran szenvedett fejfájástól a Földtől távol töltött 26 hét alatt.

A zárt, elszigetelt környezet, a korlátozott társas kapcsolat az emberek mentális egészségét kezdi ki. Ez stresszhez, alvászavarokhoz, a kognitív teljesítmény csökkenéséhez és hangulatváltozásokhoz vezethet.

Bár még 700 ember járt az űrben, az eddigi kutatások szerint az asztronauták többsége idővel felépül. Ehhez általában annyi időt vesz igénybe, mint amennyi ideig távol voltak. A rövid, néhány napos alacsony Föld körüli pályán zajló küldetések esetében a biológiai károsodások 95%-a visszafordítható a visszatérés után.

Néhány hatás azonban - például a csontsűrűség csökkenése és a látásromlás, látáskárosodás - a hosszú ideig tartó űrben tartózkodás után megmaradhat.

Forrás: Sky.com


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A rózsáid hatalmas, gyönyörű virágokat hoznak, ha ezt a 3 házi csodaszert beveted
Ne vegyél több méregdrága műtrágyát, a rózsáid imádni fogják ezeket az otthoni megoldásokat.

Megosztom
Link másolása

Ha valaha is volt rózsád, tudod, hogy ritkán érik be egy kis napsütéssel meg vízzel – ezek a növények konkrétan zabálják a tápanyagot. És

ha azt szeretnéd, hogy ne csak túléljenek, hanem döbbenetesen nagy és egészséges virágokat hozzanak, akkor ideje komolyan venni az etetésüket.

A túl sok nitrogén például hatalmas leveleket csinál ugyan, de virágot alig. A túl kevés nitrogéntől viszont sárgák lesznek a levelek, kókadtak a szárak és jelentéktelen, színtelenek a virágok. A foszfor hiánya miatt a bimbók ki sem nyílnak, a káliumhiány meg olyan gyenge szárakat hoz, hogy egy sima tavaszi szellő is letöri őket.

Lotte Berendsen, a Plantin nevű növényápoló app szakértője most három olyan házi praktikát ajánl, amitől a rózsáid nem csak életre kelnek, hanem konkrétan virágbomba üzemmódba kapcsolnak.

1. Tojáshéj – nem csak a reggelid maradéka

A tojáshéj tele van kalciummal, ami erősíti a növény sejtjeit és segít megelőzni egy rakás betegséget. Fogj pár héjat, daráld le, szórd a rózsa tövéhez, kapard bele a talajba, majd öntözd meg – a növényed hálás lesz.

2. Banánhéj – nem vicc, tényleg működik

A banánhéjban rengeteg kálium van, amitől a virágok nagyobbra nőnek és egészségesebbek lesznek. Vágd fel darabokra, keverd a rózsatő földjébe, vagy dobd egy befőttesüveg vízbe 2-3 napra, és ezzel locsold meg a növényt. A különbséget látni fogod.

3. Csontliszt – ne ijedj meg a nevétől

Ez foszforban gazdag, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán legyenek virágok. Egy nagy kanálnyit keverj bele mélyen a talajba – Lotte szerint nem csak a rózsák örülnek neki, de így kisebb eséllyel jönnek a kertedbe a kártevők.

Sokan igyekeznek elkerülni a bolti műtrágyákat, mert azokkal könnyen kiégethetik a növények gyökerét, vagy hosszú távon tönkreteszik a talajt.

Ezekkel az otthoni megoldásokkal viszont természetes módon segítheted a rózsáidat.

Via Express


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Meddig maradhatnak a vizes ruhák a mosógépben? A szakértő elárulja!
Sőt még tippet is adott, ha véletlen ott felejtetted volna őket!

Megosztom
Link másolása

Mindannyian jártunk már úgy, hogy elindítottunk egy mosást, majd teljesen megfeledkeztünk róla, és a vizes ruhák órákig a gépben maradtak.

De vajon mennyi idő után kell újra kimosni őket?

A higiéniai és tisztítási szakértő, Mary Futher, aki a közösségi médiában Madame Sweat néven ismert, most elárulta, mit érdemes tudni erről.

„Az általános szabály az, hogy ha a ruhák 12 óránál tovább állnak nedvesen, akkor újra kell mosni őket.”

Mary továbbá azt javasolja, adj fél csésze szódabikarbónát a mosószerhez, hogy biztosan eltüntesd a kellemetlen szagokat.

További trükkök a kellemetlen szagok ellen

Miután a szakértő megosztotta a tippjét, mások is elmondták kommentben, milyen módszereket használnak a dohos szagok megszüntetésére:

• Ha egy kevés ecetet adsz a mosáshoz, az is elősegítheti a kellemetlen szagok megszűnését

• Ha elöltöltős mosógéped van, soha ne csukd be teljesen az ajtaját! Hagyd félig vagy teljesen nyitva, hogy jól kiszellőzzön. A gumigyűrűt is töröld szárazra két mosás között, és ha lehet, a mosószer-adagoló fiókot is hagyd nyitva

• Ha kisebb adagokat mosol gyorsprogramon, sokkal könnyebb és hatékonyabb lesz

Via


Megosztom
Link másolása