5 módszer a szervezetedben lévő mikroműanyagok csökkentésére - ha már egy egész kanálnyi van az agyadban
Egy friss kutatás szerint nagyjából egy kanálnyi mikroműanyag kering az agyunkban, a szakértők pedig úgy vélik, néhány lépésben csökkenteni lehet a veszélyes részecskék mennyiségét.
Az már korábban kiderült, hogy az átlagos ember hetente nagyjából egy hitelkártyányi műanyagot fogyaszt el, és a legfeljebb 5 milliméteres mikroműanyagok a legváratlanabb helyeken is megtalálhatók – az óceánokban, a felhőkben, sőt a szervezetünk különböző pontjain is.
Kimutatták ezeket többek között a tüdőben, a májban, a vesékben, a placentában, a vérben, a spermában és az anyatejben is,
de az agyban mért szint sokkal magasabb, mint más szervekben vagy testnedvekben -írja a NewYorkPost.
Bár a mikroműanyagok egészségügyi hatásai még nem teljesen tisztázottak, egyre több tanulmány figyelmeztet:
károsíthatják a sejteket, gyulladást okozhatnak, megzavarhatják a hormonrendszer és a szervek működését és felboríthatják az immunrendszert.
A kutatások szerint ráadásul megnőhet tőlük a szívroham, a stroke és bizonyos ráktípusok kockázata is.
A helyzet még ijesztőbb, ha megnézzük a számlát: egy amerikai felmérés szerint az élelmiszer- és vízellátásban felbukkanó mikroműanyagok, amelyek „örökkévaló kemikáliákat” (forever chemicals) is tartalmaznak, évente több mint 250 milliárd dolláros egészségügyi terhet jelentenek az USA-ban. Teljesen elkerülni talán lehetetlen őket, de a szakértők szerint van néhány praktikus módszer, amivel csökkenthető a szervezetünkbe jutó mennyiség:
1. Ne igyál műanyag palackból
Az iparági adatok alapján a palackozott víz a legnépszerűbb csomagolt ital. Bár a megfelelő folyadékbevitel fontos, a műanyag palackok éppen a jó szándékunk ellen dolgoznak.
Egy friss tanulmány szerint aki átáll a palackozott vízről a szűrt csapvízre, akár 90 százalékkal is csökkentheti a mikroműanyag-bevitelt
– évente 90 ezer részecske helyett csak 4 ezret fogyaszt el. A magyarázat egyszerű: amikor a palackot összenyomjuk, vagy hőhatás (pl. napsütés) éri, a belső felületéről műanyagdarabkák válhatnak le és kerülnek az italba.
Szakértői tipp: Szerezz be egy üveg kulacsot, töltsd meg szűrt csapvízzel, és kerüld a palackozott vizet.
2. Jól válaszd meg a teafiltert
Egy 2019-es kanadai tanulmány arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy egyetlen műanyag teafilter forró vízbe (kb. 95 °C-ra) helyezve 11,6 milliárd mikroműanyagot és 3,1 milliárd nanoműanyagot oldhat ki csészénként.
„Úgy gondoljuk, hogy ez nagyon sok, ha összehasonlítjuk más, mikroműanyagokat tartalmazó élelmiszerekkel” – mondta Nathalie Tufenkji, a quebeci McGill Egyetem kutatója a New Scientistnek.
„Az asztali só, amelynek viszonylag magas a mikroműanyag-tartalma, a jelentések szerint körülbelül 0,005 mikrogramm műanyagot tartalmaz grammonként.
Egy csésze tea ezerszer nagyobb tömegű műanyagot tartalmaz, csészénként 16 mikrogrammot.”
Ha nem akarsz egy teázás közben mikroműanyagkoktélt is inni, válassz papírfiltert vagy használj szálas teát.
3. Forrald fel és szűrd át a csapvizet
Sok kultúrában ősidők óta természetes, hogy fogyasztás előtt felforralják a vizet, és úgy tűnik, ez a módszer a mikroműanyagoknál is beválik. Egy 2024-es tanulmány kimutatta, hogy
a forralás és utána történő szűrés akár 90 százalékkal is csökkentheti a csapvíz mikroműanyag- és nanoműanyagtartalmát.
A folyamat lényege: ahogy a víz hőmérséklete emelkedik, a vízforralókban megjelenő vízkő megköti a mikroműanyagok egy részét, és kiszűri őket a vízből. A lerakódások aztán a víz felszínén úszva könnyen elválaszthatók, akár egy sima kávéfilterrel is.
A profi otthoni vízszűrő rendszerek persze hatékonyabbak lehetnek, de sokszor drágák, így a kutatók olyan módszereket kerestek, amelyek olcsók és hozzáférhetők bárki számára. A forralás + szűrés pont ilyen.
4. Felejtsd el a műanyag vágódeszkát
Több kutatás is kimutatta, hogy a népszerű és olcsó műanyag vágódeszkák jelentős mikroműanyag-forrást jelenthetnek az ételeinkben. A kés ismétlődő vágásai miatt apró műanyagszilánkok válnak le a vágódeszka felületéről. Egyes becslések szerint
évente akár 49,5 gramm mikroműanyagot is elfogyaszthat az, aki a nagyobb bútoráruházak és háztartási boltok legolcsóbb műanyag deszkáit használja,
míg a polietilén verzióknál ez 7,4–50,7 gramm lehet.
Ha fából vagy fémből készült vágódeszkát választasz, nemcsak a mikroműanyagoktól óvod magad, de ezek strapabíróbbak, fenntarthatóbbak és könnyebb őket tisztán tartani.
5. Semmiképp se melegíts műanyag dobozt a mikróban
Egy másik kutatás szerint, ha mikróban melegítünk műanyag ételtároló dobozokat, óriási mennyiségű műanyag részecske szabadul fel –
akár 2 milliárd nanoműanyag és 4 millió mikroműanyag négyzetcentiméterenként, mindössze 3 perc mikrózás során.
A polietilén alapú tasakok jobban „szennyeznek”, mint a polipropilén dobozok, de mindkettőből nagy mennyiségű részecske kerülhet a táplálékba.
Ráadásul a hűtés és a szobahőmérsékleten tárolás sem teljesen ártalmatlan: több millió – sőt milliárdnyi – mikroműanyag kerülhet így is az ételekbe.
Mit tehetsz? Ne tárold az ételeket műanyagban, helyette használj üveg- vagy rozsdamentes acél edényeket, és lehetőség szerint kerüld a konzervált és túlzottan feldolgozott élelmiszereket.
Mikroműanyagok: még egy ok, hogy jobban figyeljünk magunkra
Miközben a tudományos közösség még mindig kutatja, milyen súlyosak a mikroműanyagok egészségügyi hatásai,
a fentiek alapján elég nyilvánvaló, hogy érdemes csökkenteni a bevitt mennyiséget.
A jó hír, hogy viszonylag egyszerű módszerekkel – mint a palackozott víz elhagyása, a megfelelő teafilter, a víz forralása-szűrése, a műanyag vágódeszkák száműzése és mikrózáskor a műanyag dobozok mellőzése – már komoly lépést tehetünk abba az irányba, hogy ne a saját testünk legyen a világ legdrágább szemeteszsákja.