Megdöbbentő döntés született: ezt a slágerét soha többé nem akarja elénekelni Bereczky Zoltán
Bereczki Zoltán élete eddigi legnagyobb koncertjére készül, nem véletlenül: az énekes jövőre betölti az ötvenet, bár a Reggeli című műsorban elárulta, egyáltalán nem érzi magát ennyinek. Azt mondja, lelkileg inkább valahol a harmincas évei elején ragadt.
A koncert 2026. május 23-án lesz, címe: Bereczki 50, és az énekes ígérete szerint tényleg minden benne lesz, ami miatt szeretik: popslágerek, musical-klasszikusok és persze vendégfellépők hada. A művész ugyanis nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy az elmúlt 33 évét egyetlen estén összefoglalja.
Pontosan nem akarta megmondani, hogy miről van szó, inkább csak finoman jelezte, kezd kényelmetlen lenni számára pár régebbi sláger.
– mondta az énekes, aki aztán azért mégis tett néhány árulkodó utalást:
„Lehet tudni azért, hogy mik azok a dalok, ahol én állandóan ugrabugrálok és akkor lehet, hogy még két ember ott szokott lenni mellettem.
Az RTL műsorvezetője, Peller Mariann végül ki is mondta, mire gondolt Bereczki: valószínűleg a Lehetsz király! című dal az, amivel utoljára áll majd színpadra.
Az énekes azt is elmesélte, hogy az idő múlásával egy-egy szám jelentése számára is változik. Példának a Hangokba zárva című számot hozta, amit először 2008-ban, még Szinetár Dórival közös koncertjén adott elő.
„És elképesztő érdekes pályája volt. (...) Egy kisfiú vergődéséről szólt. Az álmairól. Hogy szabad és hogy nem szabad álmodni. És az a siker, ami minket ott körbevett, az nem olyan egyértelmű. Kintről nagyon jó, bentről viszont nagyon nehéz feldolgozni.
Szóval májusban Bereczki Zoltán ötven, bár lelkileg még harminchárom, de ugrálni már nem akar. Legalábbis nem olyan dalokra, amikhez kétszer kell leguggolni, aztán felállni. Korrekt döntés.