Már csak ez hiányzott! Pestises lett egy ember az Egyesült Államokban - újra arathat a Fekete Halál?
A hatóságok közlése szerint az érintett személy nemrég tért vissza egy kirándulásról, amit a festői Tahoe tó környékén töltött. A gyanú szerint egy fertőzött bolha csíphette meg, miközben a természet szépségét élvezte. El Dorado megye ideiglenes közegészségügyi igazgatója, Kyle Fliflet hangsúlyozta:
Legutóbb 2020-ban jelentettek pestist a Tahoe tó környékén, előtte 2015-ben két látogatót fertőzött meg a baktérium a Yosemite Nemzeti Parkban. És ami még ijesztőbb: idén júliusban Arizona államban egy helyi lakos belehalt a pestisbe, miután kapcsolatba került egy fertőzött elhullott állattal. Ez volt az első pestissel összefüggésbe hozható haláleset az adott megyében 2007 óta.
de az amerikai közvéleményt most mégis elérte a pánikszint küszöbe – köszönhetően a „Fekete Halál” rémisztő történelmi emlékezetének.
De tényleg okunk van rettegni?
A pestis fertőző, ez kétségtelen – bolhák csípésén kívül fertőzhet testnedvekkel vagy cseppfertőzéssel is. Innen eredt a XIV.. századi világégés, amikor a járvány szinte egész Európát letarolta. De azóta eltelt pár évszázad, és az emberiség fejlődött pár lépcsőfokot.
A középkori orvoslás nagyjából a piócák és az imádság szintjén rekedt meg, és senki sem tudta, mi az a baktérium.
A kezelést persze személyre szabják – kor, egészségi állapot és allergiák szerint –, de az esetek többségében 10–14 nap alatt rendbe jön a beteg.
Vagyis: lehet ugyan aggódni, de nincs rá sok ok. A Fekete Halál újraéledésének esélye extrém alacsony.
Melyik pestistől kéne tartani?
A legismertebb forma a bubópestis – ez az, amikor egy fertőzött bolha harapása után megduzzadnak a nyirokcsomók, belázasodsz, vacogsz, fáj a fejed, és úgy érzed, darabokra hullik a tested.
A legsúlyosabb viszont a tüdő pestis, ami a tüdőt támadja, és emberről emberre is terjedhet, ha nem kezelik időben.
De ha időben orvoshoz fordulsz, és kapsz antibiotikumot, akkor jó eséllyel túléled.
A tanulság? Ha Amerikában kempingezel, ne ölelgesd a döglött mókust, és mindig legyen nálad bolhariasztó.
És mi a helyzet Európával?
Miközben Amerika a Fekete Halál újramelegített rémét emészti, érdemes rápillantani, mi a helyzet nálunk, Európában – és vajon van-e okunk szorongani, hogy a középkori madármaszkos doktor újra visszatér az öreg kontinens utcáira.
A válasz: nincs. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint hosszú évek óta nem volt dokumentált pestises eset az EU/EGT területén, és a betegség jelenleg nem aktív Európában.
A legismertebb járvány, a Fekete Halál 1347 és 1353 között söpört végig Európán, és
Volt, ahol egész falvak néptelenedtek el, másutt városok tűntek el a térképről. A maszkos mémek nem túloznak.
Később is akadtak helyi járványok:
Málta 1592-ben és 1675-ben is masszív pestisjárványt szenvedett el – előbbiben a lakosság 11%-a, utóbbiban több mint 11 000 ember halt meg.
De az utolsó komoly európai kitörés óta több száz év telt el. A XX. században már csak Ázsia és Afrika egyes részein voltak lokális gócok. Az elmúlt 25 évben az EU-ban egyetlen ember sem halt meg pestisben.
Szóval Európában jelenleg nincs mitől tartani. Nincs fertőzés, nincs járvány, nincs vészhelyzet – csak egy csomó emlék, tudás, és egy csipetnyi kollektív paranoia.