Honnan tudhatod, hogy egy nárci bántalmazó horgára akadtál?
Nem vagyok szakember, de a saját pokoljárásom egy kicsit kiokosított arról, hogyan szúrjam ki az érzelmi ragadozókat, akár a magánéletben, akár barátságban, munkakapcsolatban.
Ugyanis sokkal többen vannak, mint hisszük, sokkal több kárt okoznak, mint hisszük, és (ami elég meglepő) sokkal kiismerhetőbbek és megjósolhatóbbak, mint hisszük. Az alább felsorolt "vészjelzés-lista" ettől függetlenül szubjektív. NEM szakértői vélemény.
1. Várj, bombázó
A nárcizmus egy elképesztően komplex jelenség, de ha kapásból rá kellene vágnom, mitől olyan pusztító, azt mondanám: ezek belül kicsi emberek, akik mások kárára akarnak nagyok lenni. Mindenáron. Olyanok, mint egy csili-vili diszkógömb (tudjátok, amelyek a 80-as évek bulihelyein lógtak a plafonról). Mindenhonnan szívják magukba a villódzó fényt, és aztán szikrázzák szét, ezerfelé: "Nézz rám, nézz rám, hogy csillogok, milyen klassz vagyok, az egész világ engem imád!" De bent, a gömb belsejében egy síró-nyöszörgő kis ruhakupac kuporog, amely a külső fény nélkül képtelen lenne életben maradni.
Ebből már az is kiderül, hogy a nárcizmus alapvetően egy védekezési mechanizmus, ahogy egy pszichiátertől hallottam valahol: ez egy sors. Senki sem választja, genetikai tényezők és gyerekkori traumák (többnyire érzelmileg elérhetetlen szülői magatartás) együtt okozhatják, és akkor se mindenkinél. Az a fájó helyzet, hogy a nárcik nem tehetnek róla, hogy azok, és többségük még csak nincs is tudatában az állapotának. De ettől még borzalmasak.
Ahhoz, hogy egy nárci "életben" tudjon maradni, állandó külső fényforrásra van szüksége, mint a diszkógömbnek. És ezt másoktól kell elvennie. Bárkitől, aki kapcsolatba kerül vele.
Mivel nincs szilárd belső identitása, kívülről táplálkozik. A másik embert nem emberi lénynek látja, hanem használati tárgynak, amelyből a saját jó közérzetét próbálja kicsikarni. Hogy mit vár? Mindent felülmúló csodálatot, szolgalelkű ajnározást, a tökéletessége állandó megerősítését. Piedesztált, dicsőítést, kizárólagos rendelkezésre állást, és persze feltétel nélküli egyetértést. Egyszóval: kontrollt. De még ez is kevés. Sajnos másra is szüksége van: mások megalázottságára, érzelmi kiszolgáltatottságára, fájdalmára, rettegésére és akár az őrületig fokozódó összezavarodottságára. Ha találkozol egy nárcival, és beleszeretsz, sajnos az utóbb felsorolt, borzalmas érzések rendre utol fognak érni. De nem az elején.
És itt jön be a fenti alcím: bombázás. A "love-bombing", vagyis szeretettel bombázás minden ilyen kapcsolat első fázisa. A nárcik manipulatívak, sokszor igen sármosak és elbűvölőek, hamar kiszimatolják az áldozat vágyait, titkait, gyengeségeit, és mesterien rá is játszanak. Úgy söprik le a kiszemeltjüket a lábáról, mint egy hurrikán. Ha már az első randin úgy érzed, hogy megtaláltad életed szerelmét, a Nagy Rokon Lelket, a tündérmesét, amire mindig is vágytál, az embert, akivel befejezitek egymás mondatait, aki egyszerűen túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az a rossz hír, hogy többnyire tényleg nem igaz. Te a fellegekben jársz, én viszont azt mondom: ez az egyik legkomolyabb vészjelzés.
A túláradó imádat, a tökély-érzés, a rózsaszín felhők, a tökéletesen célba találó bókok, a napi kétezer szerelmes üzenet, és főként a szédítően gyors tempó (már a harmadik-negyedik randin összeköltözésről, házasságról, gyerekről beszél) igen ritkán jelent jót. Ez az a rész, amikor a leginkább észnél kell lenned, és lelassítani, néha hátra lépni, tiszta fejjel elgondolkozni, hogy mibe is keveredtél. Ha ugyanis egyszer úgy igazán beszippantott, szinte lehetetlen belőle kilépni.
2. Semmi sem az, aminek látszik
Ha mégsem úszod meg, és bevonódsz egy ilyen ember bűvkörébe, még mindig van visszaút. Tudom, hogy mindenki vágyik a tündérmesékre. Az imádatra. A "különleges vagy" érzésre. De ha már pár hónapja randizol ezzel a feltűnően tökéletes Nagy Ő-vel, érdemes nagggyon odafigyelni. Akár naplót is vezetni. Két dolog fogja elárulni, hogy valami nem stimmel. Az egyik, ha hiszed, ha nem, a saját belső intuíciód. Szinte minden nárci-áldozat, akivel beszéltem, azt mondta: "Úgy két-három hónap után kezdtem érezni, hogy valami nem egészen kerek ezzel a pasival/nővel. Nem tudtam megfogalmazni, de a gyomrom tájékára már beette magát valami kényelmetlenség-érzés. Fura volt."
A másik árulkodó jel, hogy imádatod tárgyának személyiségében, tetteiben, szavaiban kezdesz oda nem illő dolgokat megtapasztalni. Veled kenyérre lehet kenni, de az étteremben bunkó a pincérrel. A benzinkúton a kiszolgáló hölggyel. Az én "csupaszív" exem például egy hónap alatt két embert rúgatott ki a munkahelyéről: egy taxis diszpécsert és egy bolti pénztárosnőt. Mert udvariatlanok voltak velünk. Tényleg azok voltak, de annyit nem ért az egész. Ő viszont utánuk ment, hetekig bombázta panaszlevelekkel a főnökséget, és végül elégedetten nyugtázta a győzelmét.
Leígéri a csillagos eget, de amikor megkéred, hogy vigyen már vissza neked egy könyvet egy ismerősödnek, aki a szomszédjában lakik, csak a postaládába kell bedobni, már "nem esik útba." Miközben a közös jövőt tervezgetitek, hirtelen odavakkantja: "Mondjuk eltartani nem foglak." Szó nem volt róla, hogy eltartson, és mosolyogva mondja, de akkor is. Fura, rossz érzés kerít a hatalmába. Az esti billiárdpartitokra nem tudsz elmenni, mert belázasodsz. Nem teszi szóvá, de hideg és távolságtartó lesz. Nem érted: mintha büntetne, de hát beteg vagy, nem csináltál semmi rosszat. Ha nélküle csinálsz programot, három napra "kihűl", eltűnik az imádat. Finoman elkezd a családod, barátaid ellen beszélni. Még nem teljesen izolál, de a végcél az lesz, higgy nekem. Szavakban te vagy neki a fény az éjszakában, de a többi emberi kapcsolata zavaros. A családjával nem jön ki. Az exei mind hülyék. A kollégája érdemtelenül kapta meg a kinevezést, az neki járt volna. A sor végtelen.
A lényeg az, hogy miközben haladtok előre az időben, egyre több oda nem illő, a gyomrod tájékán kellemetlen nyomást okozó dolog bukkan fel vele kapcsolatban. Mintha a Nagy Ő mögött egy másik ember rejtőzne. Az a baj, hogy rejtőzik is. És ebben a fázisban már kezd félrecsúszni az álarc.
Még mindig nem késő menekülni, bár őszinte leszek: szerintem szinte egy áldozat sem teszi meg. Aki hinni akar, az hisz is, a vészjeleket figyelmen kívül hagyja, félresöpri, mert a bőre alá fecskendezett szerelem-drog már túl erős.
3. Ő hazudik, te szolgálsz
Mire a fenti igazságra ráébredsz, sajnos már a "leértékelési" fázisban vagy. A nárcik ugyanis az első, szeretet-bombázós, azaz beszippantós időszak után törvényszerűen és elkerülhetetlenül belefognak a kicsinálásodba. A leépítésedbe. Az önbizalmad totális lenullázásába. Nálam ez a következőképpen történt: a kezdeti őrült, szerelmes rajongás után Tibor (legyen ez a neve) szépen, lassan elcsendesedett. Szemrehányó csend volt ez, és mivel nem tudtam, miért haragszik, megijedtem. Elkezdtem teperni. És az életem szépen, lassan beledarálódott az ő elvárás- és szabályrendszerébe.
És miközben egyre inkább olyanná váltam, mint egy stepfordi feleség, ő egyre szemetebb lett. Csendes szemét volt, de az talán rosszabb, mintha őrjöngött volna.
"Mi van, te borsólevesen kívül mást nem tudsz főzni?" – jegyezte meg lassan, tagoltan, ha egymás után két vasárnap azt főztem ebédre. "Már megint ezt a nyanyás cipődet veszed fel?" "A fürdőszobát minden héten ki kell ám takarítani, most is tiszta por volt az üvegpolc a púderedtől, különben is, nem úgy volt, hogy nem sminkeled magad? Miért akarsz mindenáron kurvásan kinézni?" Szépen, szisztematikusan döngölt bele a földbe. És én hagytam. Nem, nem tudom, miért. Talán mert még mindig volt néhány jó pillanat, akár fél-fél napok is, amikor viszonylag ki lehetett jönni vele. Mert rettegtem, hogy "ha rossz leszek", elhagy. Mert akkor már azt sem tudtam, ki vagyok. Ő rajzolta meg a személyiségemet, és ha a gondosan kontúrozott vonalakból kilógtam, kegyetlenül megbüntetett.
Így, visszagondolva, nincs ezen semmi meglepő. A nárci pontosan azért hálóz be, hogy a fent vázolt szörnyűség megtörténjen veled. Az elején őrült szerelmet, közös, mesebeli jövőt hazudik. Egyébként is sokat hazudik, sokszor apróságokban is. Számtalan sztorit talál ki saját maga fényezésére, vagy valaki más lejáratására. Ha ellened követ el valami aljasságot, azt is lehazudja. Nem úgy volt, te találtad ki, bolhából elefántot csinálsz, paranoiás vagy, sőt, elmebeteg. Menj orvoshoz.
De a legnagyobb hazugság, hogy szeret. Nem szeret, hanem használ. Nem szeret, mert nem képes rá. Nem lesz rád tekintettel, nem figyel az érzéseidre, nem tesz meg érted semmi igazán fontosat, mert nincs benne empátia, és a lelke mélyén irtózik az igazi intimitástól. És nem, nem fog megváltozni attól, hogy te feltétel nélkül szereted.
Míg te a kezdeti édenkert-hangulatot kergeted, egyre többet követel tőled. Bedob egy érzelmi hullámvasútba, hogy a végén önmagad árnyéka legyél, neki élj, a totális tulajdona legyél, és folyamatosan sugározd felé, belé azt a fényt, ami őt élteti, te viszont teljesen kiégsz. Ebben a fázisban már rettenetesen nehéz kilépni a kapcsolatból, de előbb-utóbb azért sokan megteszik. És persze az is gyakran megesik, hogy ha fényedet veszted, a nárci lecserél egy másik, ragyogóbb fényforrásra.
Ettől függetlenül több áldozattal beszéltem, akinek volt ereje lelépni, de tény, hogy óriási árat fizettek érte. Egy ilyen testi-lelki kizsigerelés szinte zombivá teszi az embert. Az áldozatnak jártányi ereje sem marad, a "semmit sem érek", "soha nem leszek elég" érzése borzalmas nyomot hagy a lelkén. Sokan pszichológus, vagy más mentális segítő szakemberrel tudják csak újraépíteni magukat, és sajnos sokan vissza is esnek, újra és újra "visszaszippantja" őket a nárci bűbáj. De egy biztos: aki egy ilyenből végleg kijött, ezerszer óvatosabb lett. És bizalmatlanabb. "Nincs az az isten, hogy én ezt még egyszer átéljem" – gyakori mondat ez.
A szeretetéhség nagy úr, a mai világban különösen, és bárkivel megeshet, hogy oldalba kapja egy ilyen ragadozó. Ismétlem: ők nem szándékosan ilyenek. Ők torz lelkek. Beteg lelkek. Ha időben kiszúrjuk, hogy egy ilyen vett célba minket, minden létező szakember és szakirodalom szerint egyetlen dolgot tehetünk: fussunk, amerre a szemünk lát. És SOHA ne nézzünk vissza.
