Friderikusz Sándor hét lakat alatt őrzött magánéletéről vallott: „Időnként három-négy napig ki sem mozdulok a lakásomból”
Ha valaki szórakoztató műsorokról és beszélgetős formátumokról beszél Magyarországon, Friderikusz Sándor neve egyszerűen kihagyhatatlan. A Friderikusz Show olyan korszakos jelentőségű műsor volt, ami nemcsak a hazai televíziózásban, hanem a nézettségi rekordokban is történelmet írt.
Bár az elmúlt években eltűnt a kereskedelmi csatornák képernyőjéről, kíváncsisága és lendülete nem veszett el: podcastjában olyan emberekkel beszélget, akik tényleg érdeklik. Ahogy egykor a televíziózásban, most a digitális térben feszegeti a határokat.
Legutóbb a podcastjában válaszolt rajongói kérdésekre, de egyértelművé tette: nem szeretné, ha más sajtóorgánumok szemléznék az adását. Azonban egy korábbi beszélgetéséből kiderült, milyen életet él és mit gondol magáról a showman:
„- ...apvetően nagyon szeretni való vagyok.
- Ugratsz?
- Dehogyis! Persze ahhoz, hogy valakinek ez legyen a véleménye rólam, közel kell kerülnie hozzám, ami – elismerem – nem könnyen valóra váltható ambíció – vallotta Szilágyi Jánosnak a Nők Lapjában. Később így folytatta:
Friderikusz, aki szereti az egyedüllétet, később hangsúlyozta, hogy ez nem egyenlő a magánnyal.
„Miért akarsz te is beletuszkolni ebbe a skatulyába? - kérdezte Szilágyi Jánostól. - Röhögőgörcsöt kapok, amikor megkérdezésem nélkül azt írja egy újság, hogy azért akarom eladni a házamat, mert „magányos” vagyok benne.
Sokat olvasok meg telefonálok, mialatt a háttérben megy a rádió vagy a televízió, amire többnyire csak akkor kapom fel a fejem, ha valami szörnyűséget adnak. Mondhatom, gyakran kapom fel a fejemet.”
A barátságról ezt mondta:
Ami azt jelenti, hogy ez az ember számomra akkor is megmarad olyannak, amilyennek valaha megszerettem, ha már egyébként semmi közünk nincs egymáshoz.”
És ha nem magányos, mégis hogyan tölti el a napjait egyedül? Erre is megfelelt:
Ülök hát egy karosszékben vagy egy kanapén, előttem esetleg egy kis pohár abszint vagy legújabban néha diólikőr, valami szép zene szól, és az égvilágon nem csinálok semmit, csak elmélkedem ezen-azon.”