ÉLETMÓD

Fogyókúrákkal kínozta magát, de a terhessége után leszámolt a karcsúság mítoszával

Jessica Fostekew megdöbbent, amikor kiderült, hogy szinte minden nő kínozza magát azért, hogy vékonyabb legyen, és megfeleljen egy lehetetlen ideálnak.
Sassy - sassy.hu
2022. február 11.


Megosztom
Link másolása

Még szédületesebb belegondolni abba, hogy a nők többsége egy életen át gyötri magát azért, hogy "jól nézzen ki", azért hogy sovány legyen, kis méretű ruhákat hordjon, és elégedett legyen vele a külvilág. Ahelyett, hogy jól érezné megát a bőrében és szeretné a testét.

Milyen női testben élni? Ezt a témát boncolgatta személyes, őszinte vallomásában Jessica Fostekew angol stand-up humorista és író is, a The Guardian egyik cikkében.

"Megszállottan vékony voltam, azután teherbe estem, és legyőzhetetlennek éreztem magam. Évekig tartó undor után láttam meg a szépséget a testemben úgy, ahogy van. Életemben most vagyok legboldogabb"

- kezdi a vallomását Jessica Fostekew.

Leírja, hogy a testtömeg-indexe (BMI) szerint elhízottnak számított, ezért évekig hibásnak, kiábrándítónak, sőt, undorítónak látta a testét. Kifejezetten gyűlölte. 9 (!), azaz kilenc éves korától diétázott, mindenféle módszert kipróbált, éheztette magát, a kontroll és a megszállottság szabta meg az életét, amit aztán falásrohamok követtek.

Ez ment 32 éves koráig. Amikor egyszer csak terhes lett.

"A fizikai átalakulásom valóságos varázslat volt. Hirtelen célja lett a méretemnek, és királynak legyőzhetlennek, dicsőségesnek érzetem magam, mint egy uralkodó. Az uszodai öltözőkben minden szégyenérzet nélkül vetkőztem le, mintha vékony, spanyol, vagy férfi lennék. Nagyszerű érzés volt.

Azt írja, nem az önimádat érzése borította el (bár az önszeretet is hasznos), hanem a hála és az elfogadás. És úgy érezte, hogy végre valami szépet láthat a testében. A következő években súlyemelésbe kezdett, ami örömet és erőt adott számára, új dolgokat tapasztalt meg a szexualitásáról, a gondolkodása átformálódott az ételről és az étkezésről étkezéssel kapcsolatos mozgalmaknak köszönhetően, valamint méretes, gyönyörű, önmagukat szeertő testeket talált Instagramon, és ez jó terápia volt számára.

Most egy evésről szóló podcastot vezet, és rá kellett döbbennie, hogy szinte minden nő, akivel csak beszélt, gyötörte már magát azért, hogy vékonyabb legyen. Mellbevágó volt Jessica számára, mennyire természetesnek veszik ezt, és hogy ez mennyire általános jelenség a nőknél.

"Rájöttem, hogy hozzám hasonlóan nők millióit ejtette a nyomorúság csapdájába egy hazugság, amely generációk óta beleégett a DNS-ünkbe: a soványság értéke." És arra is rájött, hogy a nők bármit megvesznek, ami ezt garantálja számukra.

Jessica azzal zárja sorait, hogy ő már nem vevő minderre. Most boldog, egészséges, erős, változatos és tápláló ételeket fogyaszt, és lassan, szeretettel növeszti vissza a testét, és nem akarja elhinni, hogy 2022-ben még mindig bűnös dolog ezzel dicsekedni.

Fotó: Illusztráció/Unsplash

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
„Az ki a fszom?” reagált a Nobel-díjas Karikó Katalinra Berki Mazsi párja „Divattervező, vagy valami, nem?”
A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Megosztom
Link másolása

A Nyerő Páros egyik feladata az volt, hogy egy-egy híres személyt kellett kitalálniuk a versenyzőknek.

A feladványban a hírességek között volt a Nobel-díjas tudpós, Karikó Katalin is, akiről kevesen tudták, hogy kicsoda pontosan.

Berki Mazsi párja a fotójára úgy reagált:

"Az ki a f.szom? Egyszer odajött hozzád, nem? Nagyon híres öregasszony. Divattervező, vagy valami, nem?"

A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Többen nem tudták egyébként, kicsoda Karikó Katalin, de olyan versenyző is akadt, aki szerint a Mona Lisát Picasso festette.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Hujber Ferenc levegőnek nézte Simon Attilát a Nyerő Párosban, érthetetlen a viselkedése
Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna Feriéknek.

Megosztom
Link másolása

Nem éppen pozitív jelenet játszódott le nemrég a Nyerő Párosban.

Furcsa volt, és az érintett sem tudta mire vélni a történteket.

Amikor Hujber Feriék visszatértek a játékról, Simon Attila gratulálni szeretett volna neki, nyújtotta a kezét, de a színész úgy tett, mintha ott sem lenne. Ráadásul Simon Attila karját a párja is lefogta, azzal, hogy Hujber most éppen "puszizkodik".

Később Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna, és az egész furcsa volt.

A különös és érthetetlen jelent itt látható:

Forrás: rtl.hu


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Neked is gyakran hideg a kezed és a lábad? Ez az 5+1 ok állhat a háttérben!
Az egyik ok olyan, amit muszáj komolyan venned.

Megosztom
Link másolása

Sokan szenvednek attól, hogy még a legmelegebb pulóverben és legvastagabb zokniban is fagyosak a végtagjaik. Ismerős? Ha te is tapasztalod, hogy mindig hideg a kezed és a lábad, ne aggódj, nem vagy egyedül! Azonban érdemes odafigyelni, mert ennek több oka is lehet. Nézzük, mi állhat a háttérben!

1. Rossz vérkeringés

Az egyik leggyakoribb ok a hideg kezekre és lábakra a gyenge vérkeringés. Ha a vér nem jut el megfelelően a végtagokba, azok hűvösebbé válhatnak. Ezt okozhatja mozgásszegény életmód, ülőmunka vagy akár szív- és érrendszeri problémák is. Próbálj meg rendszeresen mozogni, tornázz, sétálj, és figyelj oda a vérkeringésedre!

2. Pajzsmirigy alulműködés

A pajzsmirigy felelős a szervezet anyagcseréjének szabályozásáért. Ha nem működik megfelelően, lassul az anyagcsere, és a tested nem tud elég hőt termelni. Ha gyakran fázol, fáradtnak érzed magad, és esetleg hízol is, érdemes lehet egy vérvizsgálatot kérni, hogy ellenőrizzék a pajzsmirigyedet.

3. Alacsony vérnyomás

Az alacsony vérnyomás miatt a vér nem jut elég gyorsan a végtagjaidba, így azok hidegek maradhatnak. Ha gyakran érzed magad gyengének, szédülsz, és a kezeid, lábaid fagyosak, ez is lehet a probléma forrása.

4. Vashiány

A vashiány az oxigénszállítást nehezíti meg a vérben, ami szintén hozzájárulhat a hideg végtagokhoz. A vérben kevesebb hemoglobin van, így az oxigén nem jut elég gyorsan a sejtekhez, különösen a kezekben és a lábakban. Érdemes több vasban gazdag ételt, például spenótot vagy vörös húst fogyasztani!

5. Stressz

Meglepő, de a stressz is okozhatja, hogy a kezed és a lábad hideg marad! A stressz hatására az erek összehúzódnak, így a véráramlás csökken, és a végtagok kihűlnek. Ha állandóan feszült vagy, próbálj meg relaxálni, jógázni, vagy egyszerűen csak vegyél egy mély lélegzetet!

+1: Cukorbetegség

A cukorbetegek esetében az idegek károsodhatnak, ami hideg érzést okozhat a végtagokban. Ha úgy érzed, hogy ez is lehet az oka, mindenképp konzultálj orvosoddal!

Tipp:

A hideg végtagok önmagukban nem jelentenek komoly bajt, de ha gyakori vagy állandó jelenség, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben. Ne hagyd figyelmen kívül, mert az egészséged a legfontosabb!


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Lehet, hogy egész eddigi életedben rosszul szellőztetted a lakásodat!
Így csináld, ha nem akarod, hogy penészteleppé változzon a lakásod!

Megosztom
Link másolása

Érdekes és hasznos témát boncolgat az egyik cikkében a Glamour.

A téma a szellőztetés, ami első blikkre triviálisnak tűnik, mindenki úgy gondolja, hogy pofonegyszerű dolog. Néha kinyitod az ablakot, kereszthuzatot csinálsz, és kész.

Csakhogy nem ilyen magától értetődő még a szellőztetés sem.

"Ha mostanában te is jóval kevesebbet szellőztetted az otthonod, mint a nyári hónapokban, vagy kora ősszel, az alapvetően még nem jelent rosszat. Van viszont egy bizonyos időtartam, amihez nap mint nap érdemes tartanod magad, ugyanis számos előnnyel gazdagodhatsz általa, ellenkező esetben viszont előfordulhat, hogy meglehetősen komoly kellemetlenségekkel kell szembenézned"

- írja a lap.

A szakértők szerint az őszi és téli hónapokban is minden nap körülbelül 10 percig kellene szellőztetnünk az otthonunkat, mivel a friss levegő áramlása megakadályozza a páralecsapódást. És ha nincsen páralecsapódás, nem alakul ki penész a lakásban.

Bár a penész megjelenésére a fürdőszoba a legalkalmasabb, különösen, ha szinte soha nem szellőzteted ki, máshol is megjelenhet a penész. A konyha kiemelt terület a főzéssel keletkező gőz miatt, de a szobákban is megjelenhet.

Ezért fontos nem csak a helyiségek alapos átszellőztetése minden áldott nap, hanem az is, hogy korszerű, többrétegű üveggel ellátott nyílászáróink legyenek. A régi, egyrétegű üvegezésű ablakoknál ugyanis a páralecsapódás és a por kedvez a penész megtelepedésének.


Megosztom
Link másolása