ÉLETMÓD
A Rovatból

Ez a milliók által használt olcsó gyógyszer képes a felére csökkenteni a vastagbélrák kiújulásának kockázatát

Úgy tűnik, nem minden gyógyszerért kell vagyonokat fizetni – legalábbis, ha a svéd kutatóknak igazuk van.

Megosztom
Link másolása

Egy új, masszív skandináv vizsgálat szerint az egyszerű, patikában kapható aszpirin drámai mértékben csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának esélyét – bizonyos genetikai mutációval élő betegeknél.

A Karolinska Intézet és a Karolinska Egyetemi Kórház kutatói több mint 3500 pácienst követtek három éven át Svédország, Norvégia, Dánia és Finnország 33 kórházában. Minden résztvevő már átesett daganateltávolító műtéten.

A vizsgálat során

a betegek egyik fele naponta 160 mg aszpirint, a másik fele placebót kapott. A különbség? Csak azoknál működött igazán, akiknek daganata egy PIK3 nevű jelátviteli útvonalat érintő mutációt hordozott.

Az eredmény viszont lenyűgöző: 55 százalékkal kevesebb kiújulás az aszpirint szedőknél.

„Az ALASCCA-vizsgálat az első olyan randomizált kutatás, amely kimutatta, hogy

az alacsony dózisú aszpirin szignifikánsan csökkenti a kiújulás kockázatát a PIK3 mutációval élő vastagbélrákos betegeknél”

– nyilatkozta Dr. Anna Martling, a Karolinska Intézet molekuláris sebészeti tanszékének professzora és vezető sebész a Karolinska Egyetemi Kórházban.

„Ez az érintettek több mint egyharmadára igaz.”

A hatás a nők körében még erősebbnek bizonyult, amit a kutatók további vizsgálatra érdemesnek tartanak.

A kutatás eredményeit a New England Journal of Medicine publikálta.

Mi köze az aszpirinnek a rákhoz?

Sokkal több, mint hinnénk. Az aszpirin nemcsak fejfájásra és lázra jó: gyulladáscsökkentő hatása miatt meggátolhatja a sejtosztódást serkentő faktorokat is – ezekből pedig a rák bőven táplálkozik.

„Az aszpirin gyulladáscsökkentő, és szerepet játszik a növekedési faktorok visszaszorításában”

– mondta Dr. Marc Siegel, a Fox News egészségügyi szakértője, aki ugyan nem vett részt a kutatásban, de így is bőszen kommentált.

„Számos vizsgálat mutatta már ki, hogy a rendszeresen szedett nem szteroid alapú-típusú fájdalomcsillapító szerek (mint az aszpirin is) csökkentik a vastagbélrák kialakulásának és halálozásának kockázatát.”

A kutatás középpontjában álló PIK3CA mutáció egyébként az agresszív sejtszaporodásért felelős: az emlődaganatok 55%-ában és a vastagbélrákok 30%-ában fordul elő.

Olcsóbb, mint egy doboz vitamin – de nem mindenkinek való

Dr. Martling szerint a hatásosság mellett az aszpirin előnye, hogy szinte fillérekbe kerül, globálisan elérhető, ellentétben a legtöbb modern onkológiai készítménnyel. De nem kell rögtön rohanni a gyógyszertárba: vannak komoly korlátok is.

„Mint minden klinikai vizsgálatnak, ennek is vannak árnyalatai. A tanulmány nem volt alkalmas részletes alcsoport‑elemzésekre, és 80 év felettiek nem vettek részt benne” – tette hozzá Martling.

Az is kiderült: a hosszú távú túlélésre gyakorolt hatás még nem egyértelmű. És

ott vannak a jól ismert mellékhatások is: gyomorpanaszok, vérzékenység, ezért gyomorfekéllyel, véralvadási zavarokkal vagy asztmával élőknek nem ajánlott.

Más vérhígítóval vagy alkohollal együtt különösen óvatosan kell vele bánni.

Amit az orvos ajánl – és amit nem

A kutatók szerint a következő lépés az, hogy a műtéten átesett vastagbélrákos betegek PI3K-mutációját rutinszerűen szűrjék, és ennek függvényében döntsék el, javasolják-e az aszpirint.

„Fontos, hogy a betegek tudják: az aszpirin jelenleg nem javasolt általános használatra, csak orvosi felügyelet mellett, amíg az irányelvek nem veszik át az új eredményeket”

– figyelmeztet Martling.

A kutatás egyébként a precíziós medicina tankönyvi példája: egy olcsó, ismert gyógyszer találkozik a legújabb molekuláris diagnosztikával. Ha széles körben bevezetnék, évente több ezer daganatkiújulást lehetne megelőzni, különösen azokban az országokban, ahol az új onkológiai készítmények elérhetősége korlátozott.

„Az aszpirin alkalmazását mostantól komolyabban kellene venni a vastagbélrákos eseteknél, de mindig egyénileg kell mérlegelni a kockázatokat és előnyöket”

– zárta gondolatait Dr. Siegel.

Via NewYorkPost


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
Évtizedes rejtély oldódhat meg: két baktérium indíthatja el a szklerózist, ezt a súlyos autoimmun betegséget?
A sclerosis multiplex egyik fő kiváltó oka a bélrendszerben rejtőzhet. A német kutatók felfedezése azért óriási lépés, mert egereken is igazolták, hogy a mikrobák tényleg képesek betegséget okozni.

Megosztom
Link másolása

Úgy tűnik, a nagy rejtély, hogy miért lesz az egyik egypetéjű iker sclerosis multiplexes, a másik meg nem, valószínűleg a bélrendszerben dől el.

Egy friss, és kitűnő kutatás ugyanis név szerint azonosított két baktériumot a betegség megjelenéséhez kapcsolódóan.

A müncheni Ludwig Maximilian Egyetem tudósai egy zseniális trükkel iktatták ki a legzavaróbb tényezőt, a genetikát.

81 olyan egypetéjű ikerpárt vizsgáltak, ahol az egyik testvér SM-beteg volt, a másik pedig teljesen egészséges.

Mivel a DNS-ük megegyezik, a különbséget valami másnak kellett okoznia.

A kutatók a bélflórára gyanakodtak, és igazuk lett: két konkrét törzs, az Eisenbergiella tayi és a Lachnoclostridium sokkal nagyobb számban volt jelen a beteg testvérek szervezetében

– számolt be róla a kutatást vezető intézet közleménye.

Ezzel végre nemcsak egy homályos sejtésünk van arról, hogy a mikrobiomnak „köze lehet” a dologhoz, hanem van két konkrét gyanúsítottunk.

A baktériumokat beültették olyan steril, csíramentes egerekbe, amelyek genetikailag hajlamosak voltak az SM-hez hasonló betegségre.

Az eredmény drámai volt: az állatoknál kiütköztek az idegrendszeri tünetek, amivel a kutatók bizonyították, hogy ezek a mikrobák ténylegesen képesek beindítani a betegséget.

Ez a funkcionális bizonyíték az, ami az egész kutatást áttöréssé teszi, mert a puszta együttállás helyett ok-okozati kapcsolatra utal.

A felfedezés a betegek számára is kézzelfogható reményt jelent.

A jövőben a bélflóra elemzésével talán előre jelezhetővé válik a kockázat, és célzott beavatkozásokkal – speciális diétával, probiotikumokkal vagy akár a káros baktériumokat kiirtó terápiákkal – meg lehetne előzni a betegség kialakulását.

Persze ez nem a holnapi nap csodája, a humán klinikai vizsgálatok még hátravannak, de az irány már egyértelmű.

Az utóbbi időben a tudományos és a hétköznapi figyelem is egyre inkább az idegrendszer és a belső egészség kapcsolatára irányul. Míg egyes cikkek a hasznos bélbaktériumokat támogató étrend fontosságát hangsúlyozzák, addig a laboratóriumokban Dr. Lakatos András és csapata az idegrostok újranövesztésén dolgozik. Eközben a közbeszédet erősen formálják az SM-mel élő ismert emberek, például Christina Applegate személyes vallomásai is, amelyek megmutatják a betegség mindennapi terheit, és felerősítik az igényt az olyan áttörésekre, mint amilyet most a mikrobiom-kutatás ígér.

Via Synergy Munich


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Súlyos intim fertőzést okozhat a nőknél 3 ártalmatlannak tűnő hétköznapi szokás
A szűk, nem szellőző ruházat, az illatosított intim higiéniai termékek használata és a cukor a leggyakoribb kockázati tényező. Felborítják a hüvely természetes pH-egyensúlyát, növelve a fertőzésekre való hajlamot.

Megosztom
Link másolása

A testünk kényes egyensúlyban lévő, élő ökoszisztéma. Ezt egyre több kutatás támasztja alá, ami az emberi szervezettel foglalkozik a mikrobiomtól a rákkutatásig.

De hiába a jól felépített és általában működő rendszer, amikor a különféle környezeti hatások, vírus- és bakteriális fertőzések folyamatosan "bombázzák" a testünket.

A divattal, az olcsó alapanyagokkal, a műanyag kajával és a modern életmóddal sajnos nap mint nap mi magunk is hadat üzenünk a szervezetünknek, köztük az intim szerveknek is.

Mi a legfőbb gond?

A túl feszes nadrág műszálas fehérneművel, az illatosított intim kozmetikumok használata és a cukorral felturbózott étrend könnyen felboríthatja a hüvelyflórát és az intim testtájak rendjét. Táptalajt biztosíthatnak a legkellemetlenebb fertőzéseknek.

Mert hiába néz ki jól a bőrünkre feszesen tapadó farmer, ha közben odabent egy trópusi üvegházat hoz létre, ami a baktériumoknak maga a Kánaán.

A testednek is megvannak a maga ciklusai, amelyek a hormonokkal közvetlenül befolyásolják a hüvely pH-értékét és a természetes védővonalat jelentő mikroflórát. Ilyen a kamaszkor, a menstruáció, a terhesség vagy a változókor.

Ezekben az időszakokban a szervezet eleve sebezhetőbb, emiatt a külső ártalmak hatása is felerősödik. Vagyis legapróbb hiba is elég lehet a fertőzés kirobbanásához. Ha a panaszok visszatérnek, vagy ezekben az érzékenyebb életszakaszokban jelentkeznek, a legjobb azonnal szakemberhez fordulni.

A poliészter, vagyis gyakorlatilag műanyag alapanyagú fehérnemű megakadályozza a bőr légzését, és meleg, párás környezetet teremt, amiben a kórokozók elszaporodnak.

Ha ezt még egy szűk szabású nadrággal is megfejeljük, a hatás garantált – írta a Femina.hu.

A megoldás nem ördöngösség: a természetes pamut anyagok engedik szellőzni a bőrt, érdemes ezeket hordani a mindennapokban.

Sportoláshoz persze kellhet a technikai anyag, de utána azonnal cseréljünk szárazra, éjszakára pedig a legjobb, ha hagyjuk az intim területet teljesen szabadon.

A hüvely öntisztuló rendszer, ezért nincsen szükséged intim dezodorra, illatosított intim törlőkendőre a tisztán tartásához.

A nemzetközi ajánlások szerint a legjobb a langyos víz, esetleg egy illatmentes, kímélő mosakodó a külső részekre.

További ellenség a sok ultrafeldolgozott élelmiszer a finomított szánhidrátokkal, és a sok cukor.

Ez bizonyítottan növeli a Candida-fertőzések kockázatát.

A gombás hüvelyfertőzések kockázati tényezői között a friss összefoglalók továbbra is kiemelik a gyakori antibiotikum-használatot és a magas vércukorszinttel járó állapotokat. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ szerint a visszatérő vagy nehezen kezelhető esetek hátterében gyakran a rosszul kontrollált cukorbetegség áll. Ez is alátámasztja, miért éri meg a megelőzésben a vércukorszint kordában tartására és a kíméletes higiénés szokásokra fókuszálni, mielőtt komolyabb probléma alakulna ki.


Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
A hatóságok komoly figyelmeztetést adtak ki a kerti medencékre – hányás, hasmenés vagy akár tüdőgyulladás is lehet a vége
A magyar népegészségügyi hatóság azért adott ki útmutatót, mert a magánmedencék komoly közegészségügyi kockázatot jelentenek. A tévhitek ellenére az erős „klórszag” nem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal.

Megosztom
Link másolása

A kerti medence addig a gondtalan nyár szimbóluma, amíg a gondatlanul beállított víz egy komplett baktériumtenyészetté nem változik. Egyetlen elrontott klórszintből családi csobbanás helyett hasmenés, bőrkiütés vagy akár tüdőgyulladás lehet.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatóban figyelmeztetett, hogy a magánmedencék hiányos vízkezelése komoly veszélyforrás.

Most, hogy tudjuk, mi forog kockán, nézzük a tiszta víz három alappillérét, és azt, hogy mit kell tenni, hogy a pancsolás ne egy biológiai fegyverkísérlet legyen.

A láthatatlan ellenségek a vízben ugyanis nem viccelnek!

Az elhanyagolt medence egy valóságos kórokozó-koktél, amiben olyan szereplők úszkálnak, mint a Cryptosporidium, a Giardia vagy a norovírus, amelyek mind csúnya, vizes hasmenést okoznak. De ott van a Pseudomonas baktérium is, ami a szőrtüszőgyulladásért és a fülgyulladásért felel, a Legionella pedig egyenesen a tüdőnket támadhatja.

A legkeményebb ellenfél a Cryptosporidium, aminek a klór sem igazán árt. Michele Hlavsa, az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ szakértője szerint a parazita elképesztően szívós.

Ezért a vízminőség szentháromságát, a szabad klórt, a pH-értéket és a rendszeres mérést véresen komolyan kell venni.

A pH-értéknek 7,0 és 7,8 között kell lennie, mert a klór csak ebben a tartományban tud hatékonyan fertőtleníteni. Ha ez elcsúszik, hiába öntjük bele a vegyszert, nem fog érni semmit. A szabad klór szintjének egy átlagos medencében legalább 1 mg/liternek, egy forróbb vizű pezsgőfürdőben pedig minimum 3 mg/liternek kell lennie.

Ezeket az értékeket naponta legalább kétszer, egy kerti buli alatt pedig akár óránként is ellenőrizni kell. A folyékony reagenssel működő DPD-tesztek sokkal pontosabbak, mint a papírcsíkok.

A klór pedig nem egy varázslat: az E. coli baktériumot egy perc alatt elintézi, de a Giardia parazitának már 45 percre, a korábban említett Cryptosporidiumnak pedig napokra van szüksége – derül ki az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ útmutatójából.

A pezsgőfürdők párája különösen veszélyes lehet, mert a Legionella baktériumot juttathatja a tüdőnkbe. Michele Hlavsa szerint ez a kórokozó és a forró vizes kádak szorosan összetartoznak.

„Ha a legionellára gondolok, a pezsgőfürdők jutnak eszembe. […] Ha legionella van a pezsgőfürdőben, a fúvókák által keltett cseppeket belélegezhetjük.”

A megelőzéshez kőkemény napi és heti rutin kell. Minden fürdőzés előtt kötelező a zuhany, hogy a testünkről lemossuk az izzadságot és a krémeket. A kisgyerekeket óránként ki kell parancsolni a vécére. Hetente egyszer pedig jöhet a nagytakarítás: a falak és az aljzat lesikálása, porszívózás, a szkimmerkosár kiürítése és a szűrő visszamosatása.

Ha a víz zavaros vagy algásodni kezd, az azt jelenti, hogy a kórokozók bulit tartanak. Ilyenkor jöhet egy alapos mechanikai tisztítás és egy átmenetileg megemelt klórszint.

Az erős „klórszag” és a vörös szem sem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal, és klóraminokká bomlott le. A megoldás a jobb higiénia, friss víz pótlása és egy célzott sokkklórozás.

A magyar szabályozás a közfürdőkre szigorú előírásokat tartalmaz, de a magánmedencéknél az üzemeltetés és a kockázatkezelés az üzemeltető (jellemzően a tulajdonos) felelőssége, ahogy azt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatója is rögzíti.

Az egész lényege három pontban foglalható össze. Először: mérj és tartsd a célértékeket. Másodszor: végezz rendszeres mechanikai tisztítást és gondoskodj a szűrésről. Harmadszor: tartasd be a higiéniai szabályokat mindenkivel. Ha ezt a három pillért naponta őrizzük, a nyár tényleg a gondtalan csobbanásról fog szólni.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Ezzel az egyszerű tenyérteszttel kiszűrhető egy rejtett kardiológiai probléma
A hüvelykujj-tenyér tesztet sokan az aortaaneurizma szűrésére használják. De a pozitív eredmény még nem egyenlő a betegséggel, a valódi diagnózist csak képalkotó vizsgálatok adják meg.

Megosztom
Link másolása

A hüvelykujj-teszt az új netes őrület, amihez nem kell más, csak a saját kezed.

Ezzel az egyszerű teszttel állítólag gyorsan és könnyen kiszűrhető egy kardiológiai probléma.

Mielőtt azonban bárki rohanna a sürgősségire, érdemes lehűteni a kedélyeket: a kardiológusok szerint a dolog sokkal inkább egy érdekesség – írja a HuffPost.

A pontos diagnózis csak orvosi vizsgálatokkal állapítható meg.

A teszt pofonegyszerű: tartsa magad elé a tenyeredet, majd fektesd rá keresztbe a hüvelykujjadat. Ha a hüvelykujjad hegye túllóg a tenyered szélén, akkor a teszt pozitív.

A jelenség mögött meghúzódó elméletet Dr. Tracy Paeschke preventív kardiológus foglalta össze.

„Ha a hüvelykujj túlnyúlik a tenyér szélén, az ízületi lazaságra vagy nyújthatóságra utal, ami kötőszöveti betegségekkel hozható összefüggésbe.”

Ilyen betegség például a Marfan-szindróma, ami gyengíti az érfalak szerkezetét is.

És itt jön a csavar mielőtt az aggódók világméretű pánikot keltenének.

A teszt ugyanis gyakran nem azt mutatja meg, hogy valakinek már aneurizmája van, hanem azt, hogy esetleg hajlamosabb-e rá a kötőszöveteinek lazasága miatt.

Dr. Marc Bonaca, az Amerikai Szív Szövetség specialistája egyértelművé tette a korlátokat.

„Ne feledjük, hogy ez nem egy diagnosztikai teszt. Azoknak, akiknek pozitív a hüvelykujj-tesztjük, lehet kötőszöveti betegségük, ami aneurizmával járhat, de ez nem jelenti azt, hogy van is aneurizmájuk.”

Vagyis egy csupán jelzés, ami leginkább azoknak lehet fontos, akik egyébként is a kockázati csoportba tartoznak: dohányoznak, magas a vérnyomásuk, vagy a családjukban már előfordult aneurizmás megbetegedés.

A valódi diagnózist orvosi képalkotó eljárásokkal, például ultrahanggal vagy CT-vizsgálattal állítják fel. A pozitív teszt legfeljebb egy okkal több lehet arra, hogy valaki felkeresse a háziorvosát egy alaposabb kivizsgálásért.

Az egész felhajtás egy 2021-es Yale-tanulmányból indult, ami szerint a pozitív teszt ugyan magas valószínűséggel jelezhet rejtett aneurizmát, de a legtöbb érintett betegnél a próba negatív. A kutatás vezetője, Dr. John A. Elefteriades szerint a jelenség legnagyobb értéke, hogy figyelmeztetheti az embereket a kockázatra. Ezt támasztja alá a legfrissebb, 2022-es amerikai kardiológiai irányelv is, amely a diagnózis kulcsának egyértelműen a képalkotó vizsgálatokat (CT, ultrahang) tekinti, a fizikai jeleknek legfeljebb figyelemfelhívó szerepet tulajdonítva.


Megosztom
Link másolása