SZTÁR
A Rovatból

Először ezt gondolta Kate Winslet, amikor a Titanic forgatásán Leonardo DiCaprioval találkozott

Ami a hírességek hosszú távú barátságát illeti, Kate Winslet és Leonardo DiCaprio kapcsolatánál nincs erősebb.

Megosztom
Link másolása

Miután a '90-es években a Titanic forgatásán találkoztak, Kate és Leo gyorsan összebarátkoztak, és azóta is szoros barátságot ápolnak. Ahogy Kate és Leo egymásnak drukkol a díjátadókon, vagy ahogy az interjúkban egymásról áradoznak, azzal bebizonyították, hogy tényleg szeretik egymást.

Sőt, a páros olyannyira közel áll egymáshoz, hogy Leo kísérte az oltárhoz a lányt annak 2012-es esküvőjén, amikor Edward Abel Smith-szel házasodott.

És most, több mint 25 évvel a film bemutatása után, amely egy életre összekötötte őket, Kate felidézte az első találkozását „vadul intelligens” kollégájával.

„Amint elkezdtem Leóval dolgozni, sikerült megtalálnunk a saját ritmusunkat. Elképesztő visszatekinteni és újra felidézni az egészet” - mondja az Oscar-díjas színésznő a Titanic hamarosan megjelenő 4K Ultra HD DVD-kiadásának új, kulisszák mögötti klipjében, amelyet az Entertainment Tonight szerzett meg.

Az akkor 21 éves fiúra úgy emlékszik vissza, mint „hosszú, vékony, koordinálatlan végtagok összevisszaságára”, azonban hozzáteszi, hogy egyből megtalálták az összhangot.

„Nagyon szabad volt, és benne ez a pezsgő energia igazán vonzóvá tette - folytatja. - Emlékszem, arra gondoltam, hogy ez jó móka lesz. Biztosan jól kijövünk majd egymással. És tényleg jól kijöttünk.”

Kate felidézi, hogy Leo teljesen le volt nyűgözve az ikonikus film forgatása közben, megszállottan figyelt mindent, a hajóval kapcsolatos részletektől kezdve a sztori olyan elemeiig, mint hogy honnan jöttek ezek az emberek, hogyan fizettek a jegyekért, stb. „Nagyon, nagyon okos volt; nagyon, nagyon kíváncsi - mondja. - Nagyon sok szinten kapcsolódtunk egymáshoz." Annak tükrében, hogy barátságuk mennyire kiállta az idő próbáját, meg sem lepődünk azon, amivel a videó azzal zárul, amikor Kate elárulja, hogy telefonon még mindig tartják a kapcsolatot.

„Ha belegondolsz, a mai világban, amiben élünk, a barátság, ami összeköt bennünket és a közös múlt, az tényleg valami.”

Tekintettel arra, hogy ilyen nyilvánvalóan rajonganak egymásért, többen azt feltételezik, hogy talán Leo azért nem állapodott még meg, mert Kate lett volna valójában az igazi számára.

Erre Kate még 1998-ban azt mondta a Rolling Stone-nak, hogy egy románc közöttük „teljesen olyan lenne, mintha vérfertőzés történne.”

„Szerintem azért működik a barátságunk, mert soha nem volt benne semmi romantikus

- mondta 2014-ben a Marie Claire-nek is a HuffPost szerint. - Annyira kiábrándító lehet az embereknek ez, hiszen a történet szerint mi első látásra egymásba szerettünk, és milliószor smároltunk.” Hozzátette:

„De valójában sosem jártunk. Ő mindig is úgy tekintett rám, mint egy srácra. Sosem voltam számára lány.”

Leo - aki köztudottan hallgat, ha a magánéletéről van szó - 2010-ben az Esquire-nek áradozott Kate-ről, és az egyik legkedvesebb barátjaként említette őt.

„A legnagyobb bizalommal vagyunk egymás iránt” - mondta.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Kellemetlen percek a köztévén: Berkesi Judit kétszer is beleszólt Dragóner Attila megjegyzésébe
A 2026-os foci-vb nyitóműsora kínos párbeszéddel indult, amikor Dragóner Attila a férfi szurkolókat emelte ki. A műsorvezető, Berkesi Judit hiába próbálta korrigálni, a szakértő csak a meccs szünetében kért elnézést a szavaiért.

Megosztom
Link másolása

A 2026-os foci-vb úgy indult csütörtök este a köztévén, mintha valaki elfelejtette volna, hogy már nem 1986-ot írunk, és a nők nemcsak a konyhából hallgatják a meccsek hangfoszlányait, miközben a család vacsoráját készítik. Az M4 Sport stúdiójában Dragóner Attila, korábbi válogatott focista és a csatorna szakértője ugyanis egy olyan gondolatmenettel nyitott, amitől a műsorvezető, Berkesi Judit láthatóan másodpercek alatt lefagyott.

Dragóner azzal indított, hogy a világbajnokság a férfi szurkolók számára egy nagy ünnep és öröm.

Berkesi azonnal közbeszólt, hogy ez talán nemcsak a férfiaknak szóló esemény, de a szakértőt nem lehetett megállítani. Azzal folytatta, hogy lényegében bocsánatot kér a női nézőktől, amiért a következő öt hétben elveszítik a párjukat.

A műsorvezető ekkor már másodszor próbálta menteni a helyzetet, jelezve, hogy rengeteg nőt is érdekel a torna, de Dragóner rátett még egy lapáttal, és kitartott amellett, hogy a vb mégiscsak a férfiak kiemelten várt eseménye.

A nyitómeccs félidejében aztán jött a korrekció: Dragóner elnézést kért a stúdióban, amiért félreérthetően fogalmazott – írta a 24.hu. Az eset addigra persze már körbejárta a magyar internetet, jelezve, hogy egy ekkora sportesemény nyitányánál talán már nem férnek bele az ennyire régimódi, sztereotip megjegyzések.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Borbély Alexandra kitálalt: Nagy Ervinnek vasalt ing kell az új munkájához – két hete tart a vita otthon
Borbély Alexandra és Nagy Ervin egy vasalással kapcsolatos konfliktusról mesélt, ami azután robbant ki, hogy a színésznek új munkahelye miatt elegánsabban kell öltöznie. A pár elmondta, a feszültség ellenére a gyerekeik előtt sosem veszekednek.

Megosztom
Link másolása

Nagy Ervin, a magát „dunaújvárosi parasztgyereknek” valló színész, aki sokáig hallani sem akart vasalt ingről, most egy „rendes munkahelyre” kénytelen bejárni, ami azonnal egy két hete a nappaliban álló ingkupacot eredményezett. A Nagy–Borbély házaspár legfrissebb, a Nők Lapja Évszakoknak adott interjújában olyan őszintén beszéltek a mindennapi harcaikról, hogy abban egy fél ország magára ismerhet.

A színésznő elmondta, a gyerekek miatt különösen figyelnek a vitákra. „Nem akarom, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy állandóan kiabálnak körülöttük” – mondta Borbély Alexandra, miközben azt is elárulták, a színpadra azért mentek már fel úgy, hogy előtte pár órával még az előadás lemondásán gondolkodtak. Aztán a tapsra persze mindig kibékülnek.

Borbély szerint a legutóbbi vita gyökere, hogy a férje imázsa és a valóság most épp frontálisan ütközik.

„Amikor összekerültünk, én még vasaltam és imádtam is. De Ervin azt mondta, neki semmit se vasaljak ki, mert ő egy dunaújvárosi parasztgyerek, nem lesz egy 'vasalt alak'. Nem akar rendes lenni. Most viszont annak kell lennie.”

A gyakorlati megoldás azonban elakadt a kivitelezésnél. „Azt gondoltam, hogy jóasszonyként megoldom, hogy rendben legyenek az ingei. Csak annyit kértem, válogassa ki, melyiket kell és melyik nem. Ez a kupac most már két hete ott van a nappaliban.”

Borbély szerint a helyzet tökéletesen leképezi a nemek közti feszültséget.

„Ő megsértődik, amikor tizedszer szólok, valójában én egyszer sem szeretnék szólni. Valójában ebben gyökerezik, hogy a férfiak házisárkánynak tartják a feleségüket.”

A színésznő nevetve tette hozzá, hogy ez szinte az összes férfira igaz, mire Nagy Ervin odaszúrta, hogy „kivétel David Beckham”.

Via Story


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Bombera Krisztina elárulta, milyen poklot élt át a híradó stúdiójában - A mosoly csak álca volt
A nézők által látott magabiztosság helyett a valóságban ájulásközeli állapotban, szorongva kellett teljesítenie Bombera Krisztinának. A műsorvezető szerint a képernyőn akkor is az élvezetet kellett sugároznia, amikor legbelül a túlélésért küzdött.

Megosztom
Link másolása

„Az ájulás szélén is úgy kell tenned, mintha halálosan élveznéd” – nagyjából ennyi a lényege a magyar kereskedelmi televíziózás aranykorának, legalábbis ha Bombera Krisztina kendőzetlen vallomását vesszük alapul. Miközben a képernyőn a profizmus és a magabiztosság volt a kötelező viselet, a kulisszák mögött egy egészen másfajta daráló ment. Balázsy Panna pedig mindeközben épp azt magyarázza el, miért nem akar már visszatérni abba a világba, amit a legtöbben a csúcsnak gondoltak.

A terep, ahol mindez elhangzott, a Neshama TV Párban című műsora volt, ahol Hidas Judit kérdezte a hazai média két megkerülhetetlen arcát - írja a Blikk.

Bombera nem is finomkodott, amikor a híradós évek katonás fegyelméről és a stúdióstresszről beszélt, ami szerinte egy kőkemény túlélőjátszma volt. A felszín mögött a valóság egészen más képet festett.

„Ez a túlélés volt – ordító főnökök és szorongás. Egyéni szocprobléma, hogy az ájulás szélén vagy-e. Úgy kell tűnjön, mintha halálosan élveznéd” – mondta Bombera.

A vallomásból kiderül, hogy a képernyősök mentális és érzelmi terhei láthatatlanok maradtak egy olyan rendszerben, ahol a hibátlanság volt az alapelvárás.

És miközben Bombera a rendszer kíméletlenségét boncolgatta, Balázsy Panna arról beszélt, ő miért nem a régi kerékvágásba akar visszatérni. Számára a mostani helyzet nem a nagy comebackről szól, hanem egy tudatos fókuszváltásról. Úgy látja, a televíziózás megváltozott, és ő is másra vágyik már.

„Úgy éreztem, hogy van egy olyan réteg, az ötvenes nők, akikhez keveset szólunk. Amióta közéjük tartozom, ezt tapasztalom is. Pedig nagyon sok mondanivalója van ennek a korosztálynak, ami érdekes lehet a közönség számára is” – magyarázta Balázsy.

A két, látszólag eltérő pályaív azonban egy nagyon is közös ponton találkozott: a tévé felelősségén. Panna felidézte, hogy az értelmiségi elit gyakran fentről kezelte a kereskedelmi csatornák világát, miközben Bombera szerint az ő missziójuk éppen az volt, hogy a nehéz, komplex témákat is „demokratizálják”, vagyis eljuttassák a szélesebb közönséghez. Ez a küldetéstudat tartotta őket a pályán akkor is, amikor a körülmények minden voltak, csak ideálisak nem.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Erzsike, hiányzik húsz fillér” – Honthy Hanna zsugoriságáról rántotta le a leplet egykori házvezetőnője
Honthy Hanna egykori házvezetőnője egy 1995-ös tévéműsorban mesélt a primadonna legendás takarékosságáról. A nőnek fillérre pontosan kellett vezetnie a háztartási könyvet, a legkisebb eltérés sem maradhatott elszámolatlanul.

Megosztom
Link másolása

„Erzsike, hiányzik húsz fillér.” Egyetlen, fagyosra hűtött mondat, ami mindent elárul arról, hogyan is működött a magyar operett megkerülhetetlen dívájának, Honthy Hannának a birodalma, amikor épp nem a színpadon ragyogott.

A legendás primadonna egykori házvezetőnője, Gáspár Ferencné Erzsike még 1995-ben, a Friderikusz Show-ban mesélt arról, milyen volt az élet a színfalak mögött, a történetet pedig most a story.hu idézte fel.

A színésznő minden reggel átnézte a kiadásokat, és a legkisebb eltérés sem kerülhette el a figyelmét. „Azt mondta: Erzsike, hiányzik húsz fillér. Jaj, mondom, művésznő, majd mindjárt leszaladok. Ha be van írva húsz fillér, akkor tessék, legyen ott. Igaza volt neki” – emlékezett vissza a nő, aki évtizedekkel később is elismerte a kíméletlen precizitás logikáját.

A takarékosság nem állt meg a háztartási könyvnél. Amikor Erzsike férje egyszer elment a művésznővel ebédelni, Honthy állítólag azt javasolta, hogy ketten osztozzanak meg egyetlen adag töltött káposztán. A számlát végül a férj fizette, de a primadonna még a borravaló összegét is sokallta.

Friderikusz Sándor a stúdióban erre csak annyit jegyzett meg szarkasztikusan, hogy „Nagyvonalú hölgy volt.”

Mindezt egy olyan villában, aminek ellátása egyetlen emberre hárult, és aminek méreteiről a házvezetőnő csak ennyit mondott: „Ha nagyon számolom, öt emeletnek is megfelelt.”

A spórolás és a rend iránti mánia a higiéniában csúcsosodott ki. Honthy tisztaságmániája nemcsak városi legenda volt. Amikor kórházba került, ragaszkodott hozzá, hogy a környezetét ott is fertőtlenítsék, és a mentősök pontosan tudták, milyen protokoll szerint kell eljárniuk a különleges igényű beteggel.

Ez a fajta kontroll a külsőségekre is kiterjedt. Bár az utolsó éveiben már visszavonultan élt, a megjelenéséből sosem engedett. Nem öltözött nagyestélyibe egy otthoni kártyapartihoz, de mindig makulátlan volt. „Az utolsó percig hiú volt? Igaza volt. Egy nagy Honthy pótolhatatlan” – fogalmazott róla szeretettel egykori alkalmazottja.

A kapcsolatuk végére és mélységére végül a hagyaték tett pontot. Honthy Hanna halála után 30 ezer forintot hagyott Erzsikére. Amikor Friderikusz rákérdezett, hogy ez meglepte-e, a válasz mindent elárult a viszonyukról.

„Többre számított?” – kérdezte a műsorvezető. „Még ennyire se” – felelte a házvezetőnő.


Megosztom
Link másolása