„Elbőgtem magam, és ki kellett menekülnöm” - így él a nő, aki élete minden egyes napjára emlékszik
Rebecca Sharrock neve valószínűleg ismeretlen a legtöbbünknek, pedig a 34 éves ausztrál nő olyan képességgel él, amit sokan csodálnak – de ő inkább szenved tőle. Rebecca
Ez azt jelenti: minden napját képes visszaidézni csecsemőkora óta, ráadásul fejből tudja a Harry Potter hét könyvének összes szavát. És nem, ez nem túlzás.
De míg ez kívülről szuperképességnek tűnik, Rebecca szerint valójában borzalmas oldalai is vannak. „Olyan, mintha folyamatosan visszanézném az életem, és amikor egy rossz emlék jut eszembe, újra átélem az összes érzelmet is” – mondta a Guardiannek. Sőt,
Rebecca elmondása szerint sokan vádolják azzal, hogy direkt rágódik a múlton, de valójában nincs választása: az emlékek akaratlanul villannak be, mintha a saját agya pörgetne egy végtelen lejátszólistát. Emiatt állandó zajra és fényre van szüksége, hogy például el tudjon aludni.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy Rebeccának OCD-je, szorongása és autizmusa is van, ami miatt a mindennapjai amúgy sem egyszerűek.
– mondta.
A hipermnézia először akkor derült ki, amikor anyukája, Janet Barnes 2011-ben megnézett egy dokumentumfilmet, amiben ilyen embereket mutattak be. Akkor esett le neki, hogy lánya is pontosan ugyanúgy éli át a múltat, mint azok az esetek.
Rebecca végül részt vett egy amerikai kutatásban is, ahol MRI-vel vizsgálták az agyát – ő volt az egyik legfiatalabb alany, ami segített megérteni, hogyan hat a hipermnézia a fiatalabb generációkra.
De hiába vannak jó oldalai is, a hipermnézia árnyoldala örökké vele marad: „Ha visszaemlékszem valamire, az érzelmeim is visszajönnek. Mintha a lelkem még az akkori gyerek lennék, miközben a fejem már felnőtt” – foglalta össze Rebecca.