ÉLETMÓD

DIY: Mutatjuk, hogyan lesz egy kidobásra szánt, kopott ajtóból a hálószoba éke

Egyedi és mutatós ágytámlát készíthetsz belőle könnyedén.

Megosztom
Link másolása

Sokan szeretjük DIY, azaz Do It Yourself, vagyis magunk által készített, felújított elemekkel feldobni lakásunkat.

Ezektől nem csak, hogy egyedibb lehet otthonunk, de a belefektetett energia miatt jobban fogunk kötődni ezekhez a részletekhez.

A fiatal amerikai fiú, Drew, aki Lone Fox felhasználónéven osztja meg felújítási praktikáit, nem rég megmutatta, hogy mit varázsolt egy kidobásra szánt, kopott ajtóból.

Ő a Facebook marketplacen talált rá a kiszemelt ajtóra, de ha nekünk pont akad egy ilyen otthon, akkor még olcsóbban megússzuk a barkácsolást.

Az ajtóról távolítsunk el minden felesleges dolgot, kilincset, zárszerkezetet, és jó alaposan tisztítsuk meg.

Ha szeretnénk olvasólámpát szerelni a fejtámlára, akkor még a felszerelés előtt fúrjuk ki a megfelelő méretű lyukat hozzá a támla egy vagy mindkét oldalára.

Vezessük át rajta a lámpák vezetékeit, majd rögzítsük azokat, végül pedig az így elkészült ágytámlát is rögzítsük a falra az ágyunknak megfelelő magasságban.

Ha a rusztikus stílus szerelmesei vagyunk, akkor nyugodtan hagyhatjuk kopottan az ajtót, sőt egy kis dörzspapírral még rá is segíthetünk a látszatra.

Ha azonban kicsit letisztultabb stílusra törekszünk, akkor egy kellemes színű festékkel megújítva is kiválóan mutathat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Ha ezt csinálod a lábujjaiddal, sokat javíthatsz a szíved egészségén!
Adunk 5 meglepő tippet, amivel kicsit felturbózhatod a szív- és érrendszeredet.

Megosztom
Link másolása

Az American Heart Association (AHA) szerint az Egyesült Államokban már 1924 óta vezető halálokok a szívbetegség, és a következő 30 évben valószínűleg tovább romlik a helyzet a magas vérnyomás, cukorbetegség és elhízás terjedése miatt. Persze szinte mindenki tudja, hogy érdemes „normálisan” étkezni (értsd: kevesebb ultrafeldolgozott kaja) és rendszeres mozgás.

De kiderült, hogy vannak kevésbé köztudott, néha egész mókás trükkök is, amik jót tesznek a szívednek – és úgy általában a légzésednek is.

Karen Stockdale szerint a jó légzésnek iszonyú nagy szerepe van a szív és tüdő optimális együttműködésében. „A tüdő és a szív együtt dolgozva szállítja az oxigént a testedben, szóval minden, ami segít a tüdődnek, az a szívednek sem árt” – mondja Karen a NewYorkPost szerint.

Íme öt meglepő, hétköznapi szokás, amivel akaratlanul is dobsz egy kicsit a kardiovaszkuláris egészségeden:

1. Mozgasd a lábujjaid! (Igen, nem vicc)

Napi több órás egyhelyben ülés helyett (vagy közben) 30 másodpercnyi lábujjmozgatás óránként már segít felpezsdíteni a vérkeringést, csökkentve a vérrögképződés esélyét és segítve az oxigén áramlását. Ráadásul olyan pofonegyszerű, hogy még a Zoom-meeting alatt is simán megy.

2. Tartsd egyenesen a gerinced

A görnyedt ülés nemcsak a hátadat gyilkolja, de a mellkasi régió összenyomásával csökkenti a tüdőkapacitást, és nehezebb lesz levegőt venni. A szervezeted így kevesebb oxigént kap, a szívednek pedig többet kell melóznia, hogy a kevesebb „anyagból” gazdálkodjon.

Ha viszont szépen kihúzod magad (ne feszesen, csak épp ne csuklódj össze), a tüdőd jobban tud tágulni, több friss levegő jut be, és kevesebb stressz éri a kardiovaszkuláris rendszert. Magyarul húzd ki magad, és a szíved is boldogabb lesz.

3. Nevess (rengeteget)

A röhögésről régóta tudjuk, hogy remek stresszoldó, és aki kevesebbet stresszel, annak bizony a szíve is egészségesebb.

Egy kis röhögés nemcsak az agyadnak és a lelkednek, hanem a tüdődnek is jót tesz:

mélyebbet lélegzel, jobban pörög az oxigéncsere, és a vérnyomásod is lejjebb mehet tőle.

Stockdale szerint a nevetés során a rekeszizmok és a hasizmok erősen összehúzódnak, ami „kicsavarja” a tüdőt, több levegőt kipréselve, majd több friss oxigént beszippantva. Ez megdobja a keringésedet is. Nem mellesleg különféle tanulmányok szerint a jókedv simán csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

4. Gyakorold a hálát (komolyan)

Nem, ez nem valami new age maszlag, hanem egy tudományosan is vizsgált módszer a stressz csökkentésére. És ha csökken a stressz, a szervezetben (legfőképpen a légzési és keringési rendszerben) is kevesebb a gyulladás, ami hosszú távon a szívednek is jót tesz.

Egy 2012-es kutatás kimutatta, hogy akik rendszeresen írtak hálaleveleket, boldogabbak lettek, és nagyobb elégedettségről számoltak be. Egy 2003-as kísérlet szerint pedig azok, akik egyszerűen csak listázták, miért hálásak, összességében jobban érezték magukat a bőrükben. A lényeg a tudatosság: írd össze, miért vagy hálás (legyen szó az egészségedről, a barátaidról vagy az aznapi finom kávéról). Jobb kedv = alacsonyabb stressz = boldogabb szív.

5. Próbáld ki a „csücsörítős légzést”

Leegyszerűsítve: lélegezz be a megszokott módon, majd lassan fújd ki a levegőt összecsücsörített ajkakkal, mintha szülinapi gyertyát akarnál elfújni, de nem sietnél sehová.

Ez a technika lassítja a légzést, és megakadályozza, hogy a légutak idő előtt „bezárjanak”.

Több ideje lesz az oxigénnek, hogy bejusson a véráramba, és a szén-dioxid is könnyebben tud távozni.

Stockdale szerint így a szívednek sem kell megszakadnia, hogy ugyanazt a mennyiségű oxigént eljuttassa a test különböző pontjaira. Gondolj rá úgy, mint egy apró trükkre, amivel csökkentheted a szíved terhelését.

Persze ezek egyike sem helyettesíti a normális, egészséges étrendet és a rendszeres testmozgást (meg az orvosi tanácsot se), de ha legközelebb azon kapod magad, hogy unottan görnyedsz a monitor előtt, emeld fel a fejed, mozgasd meg a lábujjaidat, nevess egy jót, írj egy-két sort a hálanaplódba, aztán fújj egyet csücsörítve – a szíved hálás lesz érte. És lehet, hogy hosszútávon te is.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Soha ne használj ecetet ennek az 5 dolognak a tisztítására – kérik a szakemberek
Az ecet sokoldalú, természetes tisztítószerként ismert, bizonyos esetekben több kárt okozhat, mint hasznot.

Megosztom
Link másolása

Az ecet sokoldalú, természetes tisztítószer, amely képes eltüntetni a makacs penészt, vízkövet, vagy akár új életet adni a durva tapintású törölközőknek is. Ugyanakkor nem minden felületre használható az ecet savas tulajdonságai miatt – néhány esetben kifejezetten káros is lehet.

Egy takarítási szakértő elmondta, melyik öt háztartási dolgot nem szabad ecettel tisztítani.

„Bár az ecet sokoldalú és hatékony tisztítószer, vannak olyan felületek, amelyekre kifejezetten tilos használni, mert károsíthatja azokat”

– magyarázta.

1. Szőnyegfoltok

A szőnyegfoltok bosszantó problémák, de az ecet nem a legjobb megoldás ezekre.

Sőt, az ecet bizonyos foltokat „rögzíthet” a szőnyeg szálai között, vagy a szőnyeg színét is kiszívhatja.

Helyette itt egy természetes megoldás: keverj össze egy rész szódabikarbónát három rész vízzel, vidd fel a foltra, hagyd megszáradni, majd porszívózd fel. Ha ez sem működik, érdemes kifejezetten szőnyegtisztító terméket használni vagy követni a gyártó tisztítási útmutatóját.

2. Festett felületek

Ahogy az ecet károsíthatja a szőnyegeket, úgy a falak festését is veszélyeztetheti, akár le is marhatja a festéket. Ehelyett szappanos víz vagy kifejezetten festett felületek tisztítására készült termék használata ajánlott.

3. Szilikon tömítések

Sokan ajánlják az ecetet és a fehérítőt a fürdőszobai penész ellen, sőt, a szilikon tömítések penészes foltjainak eltüntetésére is, de ezek az anyagok hosszú távon károsítják a szilikont.

„Az ecet idővel lebontja a szilikont”

– mondta a szakértő.

4. Fugák

A szilikon tömítésekhez hasonlóan az ecet a fugákat is kikezdheti, mert „lebontja és roncsolja” az anyagot.

A szakértő inkább a szódabikarbóna és víz keverékét ajánlja a fugák tisztításához, vagy a kereskedelmi forgalomban kapható fugatisztítót.

5. Műanyag edények

Bár az ecet nem károsítja a műanyagot, erős illata megmaradhat az ilyen edényekben, és hatással lehet az étel ízére, amit később bennük tárolsz.

„Az ecet szaga beleeszi magát a műanyagba, és befolyásolhatja az ételek ízét”

– figyelmeztetett a szakértő.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

ÉLETMÓD
A Rovatból
Brutálisan szép és hatalmas virágokat hozhatnak az orchideáid – ha ezt az egy dolgot betartod
Így lesznek élénkebbek és nagyobbak az orchideáid: ez a legfontosabb teendő, amit sokan elfelejtenek!

Megosztom
Link másolása

Az orchideákra könnyű rákattanni: csodás, színpompás virágaik és viszonylag egyszerű gondozásuk miatt már régóta a lelkes (vagy épp csak botladozó) hobbikertészek kedvencei.

A kezdők körében kifejezetten népszerűek, de a számtalan faj és hibrid közül ma már bárki megtalálhatja a neki tetsző típust – és még profinak sem kell hozzá lenni. Persze ha valaki valóban nagyobb és élénkebb virágokra vágyik, valamivel több kell, mint egy napsütéses ablakpárkány.

„Az orchideák gyakran azért szenvednek, mert nem éppen olyan körülmények közt tartják őket, mint ahonnan erednek”

– mondja Monique Kemperman, a The Joy of Plants szakértője. Szerinte a megfelelő gondozás és környezet kulcsfontosságú ahhoz, hogy egész évben gyönyörű virágpompát varázsoljunk otthonra.

„Egyszerű megoldás lehet, ha reggelente finoman, langyos (szűrt) vízzel permetezed meg a növényt”

– mondja a szakértő, de a leveleken ne maradjon sokáig víz, nehogy megjelenjenek a gombák.

További trükkök a szép orchidea virágokért:

1. Használj speciális, orchideáknak való tápoldatot

A kiegyensúlyozott, orchideákhoz kifejlesztett tápoldat gondoskodik a növények virágzáshoz szükséges plusz tápanyagokról. „A növekedési időszakban fontos a trágyázás, ez serkenti a nagyobb és élénkebb virágok kialakulását” – magyarázza a szakértő.

2. Ne tartsd se túl meleg, se túl hideg helyen

Számít a hőmérséklet is: ha túlságosan rásüt a nap vagy fázik, attól csak nyűgös lesz a növény. Valamint nagyon nem mindegy, milyen közegbe ülteted: „Kerüld a sima virágföldet! Sok orchidea akkor érzi jól magát, ha fakéreg- vagy mohás közegben gyökerezhet.”

3. Időnként ültesd át és ellenőrizd a gyökereket

Tavasz a legjobb időszak az átültetésre, amit kb. kétévente érdemes megejteni. Ilyenkor ellenőrizd a gyökereket: az egészséges gyökérzet alapfeltétele a szép, élettel teli virágoknak.

4. Figyelj a páratartalomra

Az orchideák alapvetően trópusi környezethez szoktak, így a megfelelő páratartalom is kell nekik. Persze sokan bíznak a lakás általános klímájában, de ha száraz a levegő, érdemes rásegíteni.

Tegyél kavicsot és vizet egy sekély tálcára, arra helyezd az orchideát – ahogy elpárolog a víz, kellemesen párás mikroklíma alakul ki - írta az Express .

Ha mindezeket betartod, jó eséllyel megkaphatod azt a semmihez sem fogható virágpompát, ami miatt az orchideák ekkora sztárok a szobanövények között. És hát ki ne akarna hatalmas, vibráló szirmokkal büszkélkedni? Hozz egy kis trópusit a nappalidba!


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
3 egyszerű hack, amivel lelassíthatod az öregedést – ebből 2 teljesen ingyen van
Próbáld ki, nyerhetsz vele néhány boldog, egészséges évet!

Megosztom
Link másolása

Jó hír a hallimádóknak: egy friss kutatás szerint a megfelelő mennyiségű hal beépítése az étrendbe fiatalon tarthat, hála a halakban található Omega–3 zsírsavaknak. Ráadásul, ha ezt a módszert két másik teljesen ingyenes hackkel kombinálod, még jobb hatást érhetsz el.

A Zürichi Egyetem szakértői időskorúakat teszteltek:

a legalább napi 1 gramm Omega–3-at fogyasztó 70 felettiek biológiai életkora – vagyis a „testi órájuk” – átlagosan négy hónapot késett három év elteltével.

Ez nagyjából egy adag halolaj-kapszulának vagy körülbelül 100 gramm lazacnak (vagy makrélának, tonhalnak, hekknek) felel meg. Omega–3-at persze nem csak halból lehet szerezni, a dió és a lenmag is jó barátunk ebben a témában.

Miért ekkora csoda ez az Omega–3?

A kutatók szerint segít megvédeni a DNS-t a korral járó károsodástól, és különösen fontos a szem és az agy működéséhez. Mivel a testünk magától nem állítja elő, muszáj kívülről pótolni.

Ha kombózod a napfénnyel és a mozgással

Az Omega–3 önmagában is szuper, de a kutatás megállapította, hogy D-vitaminnal és rendszeres testmozgással összeadva még hatásosabb.

A trió együttesen jelentősen csökkentette a rák kockázatát és a fizikai leépülés esélyét is a vizsgálat három éve alatt.

A tudósok szerint a három módszer különböző, de egymást erősítő módon hat a testre.

Oké, de hogyan jusson hozzád a D-vitamin?

A napfény a legegyszerűbb forrás (de azért légy óvatos a leégés miatt), és persze vannak étrend-kiegészítők is.

Magyarországon az őszi-téli hónapokra amúgy is ajánlott a D-vitamin pótlása.

Egyébként az olajos halak újra a sztárok, mert abban is akad bőséggel D-vitamin. De ha nem szereted a halat, a vörös hús, a tojássárgája vagy a dúsított élelmiszerek is segíthetnek.

És a mozgás?

A kutatók mindössze heti 3x30 perc otthoni edzést teszteltek az alanyaikon. Meglepő, de ennyinek is érezhető hatása volt. A rendszeres testmozgás már régóta bevált módszer a hosszabb élethez (mindenféle halálozási ok kockázatát csökkenti).

Mit mondanak a szakik?

Sokan azért szkeptikusak, mert nincs aranyszabály a biológiai életkor mérésére – vagyis nem olyan egyértelmű, hogy ez a négy hónap mit jelent pontosan élethosszban. Kevin McConway, az Open University professzora rámutatott, hogy a kutatók négyféle „biológiai órát” mértek, de hogy ezek a mutatók hogyan befolyásolják a tényleges túlélést, az még kérdés.

Mások viszont, mint például Mary Ni Lochlann a King’s College Londonból, nagyon izgatottak az eredmények láttán, még ha szerény is a változás.

Szerinte ráadásul ez egy egyszerű, olcsó módszer, ami tényleg belefér a hétköznapokba – főleg, ha egyébként is szereted a halat, a napsütést és a kicsit több mozgást.

Szóval, ha jót akarsz magadnak, vedd elő Lajos Mari halas receptkönyvét, kaja után menj ki a napra (legalább amikor néha süt), és mozogj párszor egy héten. Hátha tényleg nyersz vele néhány boldog, egészséges évet.


Megosztom
Link másolása