A világ legkönnyebb edzése, amivel akár 500 kalóriát is elégethetsz mindössze 30 perc alatt
Nem véletlenül hívják a világ legkönnyebb edzésének. Ugrálás, súlyemelés és guggolás helyett ugyanis 15 perc könnyű nyújtás után fél óra vízszintes fekvés következik egy úgynevezett szauna takaróban.
Könnyűnek hangzik, és tényleg az is, de a pulzusszámot mégis 150 ütés per percre (bpm) emeli, ami körülbelül ugyanannyi, mint egy könnyű kocogásnál.
Alice Fuller a The Sun újságírója saját bőrén próbálta ki a különleges edzést és megosztotta tapasztalatait.
Hogy működik ez az edzésforma?
Ahogy a neve is mutatja, az órán nem kell sokat mozogni. Ehelyett nagy hangsúly helyeződik a relaxációra és a meditációra - de ez nem jelenti azt, hogy nem fogsz megizzadni.
Ekkor 30 perc légzés, testszkennelés és meditáción alapuló gyakorlatok következtek. Ennek egy része olyan egyszerű volt, mint négy másodpercig belélegezni és hat másodpercig kilélegezni, míg más részek különböző izmok összeszorítását és elengedését foglalták magukban.
Az 50 perces óra elején a szauna takaróit körülbelül 40 Celsius-fokra állították. A hőfok azonban négyszer emelkedett a szaunázás során, és végül 70 Celsius-fokos maximális hőmérsékleten ért véget.
- mondta Chlöe Warner, a Gymbox személyi edzője és stúdió kreatívja.
Tényleg ennyire egyszerű?
Az újságíró szerint nem is biztos, hogy ezt edzésnek lehet nevezni. Igen, egy edzőteremben zajlik, és egy oktató vezeti az órát. De elmondása szerint inkább olyan, mint egy vezetett meditáció egy meleg takaróba burkolózva.
És még csak nem is olyan meleg. A 70 fok ugyan brutálisan hangzik, de ez alapvetően egy intenzívebb változata az elektromos takarónak, amit az ágyadra terítesz.
Alice annyira pihentetőnek élte meg az alkalmat, hogy majdnem el is aludt.
Az edzésforma előnyei:
Kutatások azt mutatják, hogy nem csak zsírégetés szempontjából előnyös a kezelés, hanem javítja a vérkeringést, segít az izmok felépülésében, csökkenti az izomfájdalmat és még depresszió kezelésében is hatásos lehet.
A hagyományos szaunázáshoz képest pedig sokkal élvezetesebb, mivel fejünk a szauna takarón kívül marad, így nincs az a fullasztó érzés, mint egy forró gőzkamrában.