5 vészjósló jel, hogy egy valódi pszichopatával van dolgod
Ha valakit igazán szeretünk, akkor általában egészen másként tekintünk rá, mint az emberek nagy többségére. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem vesszük észre a kisebb-nagyobb hibáit, sőt, az sem, ha egyenesen pszichopata vonásokat mutat.
Egy pszichológus most a The Sunnak részletezte, hogy milyen baljós jelekre érdemes odafigyelni, ha rosszat sejtünk egy szerettünk kapcsán.
1. Hazudik – minden egyes apróságról.
Akár még arról is, hogy mit evett aznap ebédre. Ha a szóban forgó barát vagy kedves teljesen triviális dolgokban sem tud igazat mondani, és az sem izgatja, ha lebukik, az elég rossz jel, ugyanis arra utal, hogy semmiféle szégyenérzete vagy bűntudata nincs.
2. Önként jelentkeznek.
Bármilyen lehetőség is nyílik előttük – legyen az egy beszéd tartása vagy egy buli megszervezése –, ahol szerepelhetnek, azonnal jelentkeznek. Nem is csoda, hiszen ezzel egyrészt magukra irányíthatják a figyelmet, másrészt pedig hatással lehetnek másokra.
3. Érdektelenek.
Bármilyen rossz dolog is történik veled, úgy tűnik, hogy őket egyáltalán nem érdekli. Lehet, hogy elveszítetted az állásod vagy teljesen összetörtél, mert elment egy szeretted, meghallgatnak, de láthatóan nem érinti meg őket. Sőt: minél hamarabb visszairányítják magukra a figyelmet azzal, hogy saját példákat hoznak fel.
4. Mindenkivel jól kijönnek.
Elsőre lehet, hogy jó pontnak tűnik, hogy például a pasid jól kijön az összes barátoddal. De ez egyáltalán nem biztos, hogy a jellemének köszönhető. Lehet, hogy egész egyszerűen csak az szolgálja az érdeküket, ha mindenkit elvarázsolnak a környezetükben. Ehhez pedig hajlandóak bármit bevetni, akár azt is, hogy úgy változtatgassák a személyiségüket, ahogy azt épp jónak látják. Intő jel...
5. Nem tartanak haragot.
Bármilyen vita vagy összetűzés után te lehet, hogy teljesen magadba roskadsz és keresed a megoldásokat, egy pszichopata vonásokkal rendelkező ember azonban egyáltalán nem így fog tenni. Rajtuk azt láthatod, hogy közel nem érinti meg őket a dolog, úgy viselkednek, mintha semmi sem történt volna.
Fotó: Pexels