SZTÁR
A Rovatból

Kiosztották a kommentelők G.w.M-et a szerelmi életével kapcsolatos, legújabb dühöngő posztja miatt

Azt mondja, ő nem egy produkció nélküli ,,celeb”.
Sassy - sassy.hu
2022. január 24.


Megosztom
Link másolása

Kulcsár Edina és G.w.M, amióta fellebbentették a fátylat ki tudja, mióta tartó szerelmükről. Mivel mindketten házasok, sőt gyermekeik is vannak, sokan kiakadtak a nagy szerelem bejelentésének módján. Azt különösen sokan tartották tapintatlanságnak, hogy úgy rukkoltak elő a hírrel, hogy láthatóan nem egyeztettek előtte elhagyott házastársaikkal, akik mindketten nyilatkoztak arról, mennyire megdöbbentette őket a dolog.

A támadásokra G.w.M egyszer már reagált, Sebestyén Balázst osztotta ki, aki jól megmondta a véleményét Edináról és a hirtelen jött szerelemről. Szerinte Edina "azt se tudja, merre van arccal előre."

G.w.M most egy újabb Insta-posztban kapta fel a vizet, teltházas koncert backstage fotói mellé a következőket írta:

"Ne keverje senki a szezont a fazonnal drágáim! Attól függetlenül, hogy a magánéleti dolgaimon lovagol az ország (amiben elég kevés az igazság, vagy éppen teljesen másképp van tálalva) ilyen koholmány dolgokat nem tudtok terjeszteni a karrieremet illetően.

Szembe jött velem egy cikk, miszerint ÉN próbálom meglovagolni a sikert😂, mert ki adok egy új zenét, (amit elég sűrűn teszek) abban bízva, hogy olyan felkapott lesz, mint a magánéletem😒. Nem egy produkció nélküli ,,celebről” (nem szeretnék senkit megbántani) beszéltek vagy írtok kedves sajtó. 300 millió nézettséggel bíró szóló GWMMUSIC kiadványom van, közreműködésben pedig másik 100-150 milliós és évek óta az egyik legnépszerűbb előadó vagyok kis országunkban."

A kommentelők között persze volt támogató is, de jópáran csattanósan visszavágtak a rappernek:

"Tudsz róla h az új “szerelmed” is egy produkció nélküli celeb amúgy?"

"de báttya megmentette ettől a semmittevéstől. Már énekesnő."

"igen, ezen nyerítek… énekesnő. De már szépségkirálynő se, (...) na de kinek mi, nagy lecsúszás volt ez a páros.

És volt, aki védelmébe vette Edinát:

"hát azért addig eljutni, mint Edina a Miss World versenyen magyarként... nem mondanám, hogy produkció nelkuli. Én büszke voltam rá, hogy képviselte hazánkat egy ilyen versenyen, méltón tette azt."

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

⚜️G.w.M⚜️ (@gwmmusic) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Borbély Alexandra kitálalt: Nagy Ervinnek vasalt ing kell az új munkájához – két hete tart a vita otthon
Borbély Alexandra és Nagy Ervin egy vasalással kapcsolatos konfliktusról mesélt, ami azután robbant ki, hogy a színésznek új munkahelye miatt elegánsabban kell öltöznie. A pár elmondta, a feszültség ellenére a gyerekeik előtt sosem veszekednek.

Megosztom
Link másolása

Nagy Ervin, a magát „dunaújvárosi parasztgyereknek” valló színész, aki sokáig hallani sem akart vasalt ingről, most egy „rendes munkahelyre” kénytelen bejárni, ami azonnal egy két hete a nappaliban álló ingkupacot eredményezett. A Nagy–Borbély házaspár legfrissebb, a Nők Lapja Évszakoknak adott interjújában olyan őszintén beszéltek a mindennapi harcaikról, hogy abban egy fél ország magára ismerhet.

A színésznő elmondta, a gyerekek miatt különösen figyelnek a vitákra. „Nem akarom, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy állandóan kiabálnak körülöttük” – mondta Borbély Alexandra, miközben azt is elárulták, a színpadra azért mentek már fel úgy, hogy előtte pár órával még az előadás lemondásán gondolkodtak. Aztán a tapsra persze mindig kibékülnek.

Borbély szerint a legutóbbi vita gyökere, hogy a férje imázsa és a valóság most épp frontálisan ütközik.

„Amikor összekerültünk, én még vasaltam és imádtam is. De Ervin azt mondta, neki semmit se vasaljak ki, mert ő egy dunaújvárosi parasztgyerek, nem lesz egy 'vasalt alak'. Nem akar rendes lenni. Most viszont annak kell lennie.”

A gyakorlati megoldás azonban elakadt a kivitelezésnél. „Azt gondoltam, hogy jóasszonyként megoldom, hogy rendben legyenek az ingei. Csak annyit kértem, válogassa ki, melyiket kell és melyik nem. Ez a kupac most már két hete ott van a nappaliban.”

Borbély szerint a helyzet tökéletesen leképezi a nemek közti feszültséget.

„Ő megsértődik, amikor tizedszer szólok, valójában én egyszer sem szeretnék szólni. Valójában ebben gyökerezik, hogy a férfiak házisárkánynak tartják a feleségüket.”

A színésznő nevetve tette hozzá, hogy ez szinte az összes férfira igaz, mire Nagy Ervin odaszúrta, hogy „kivétel David Beckham”.

Via Story


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Bombera Krisztina elárulta, milyen poklot élt át a híradó stúdiójában - A mosoly csak álca volt
A nézők által látott magabiztosság helyett a valóságban ájulásközeli állapotban, szorongva kellett teljesítenie Bombera Krisztinának. A műsorvezető szerint a képernyőn akkor is az élvezetet kellett sugároznia, amikor legbelül a túlélésért küzdött.

Megosztom
Link másolása

„Az ájulás szélén is úgy kell tenned, mintha halálosan élveznéd” – nagyjából ennyi a lényege a magyar kereskedelmi televíziózás aranykorának, legalábbis ha Bombera Krisztina kendőzetlen vallomását vesszük alapul. Miközben a képernyőn a profizmus és a magabiztosság volt a kötelező viselet, a kulisszák mögött egy egészen másfajta daráló ment. Balázsy Panna pedig mindeközben épp azt magyarázza el, miért nem akar már visszatérni abba a világba, amit a legtöbben a csúcsnak gondoltak.

A terep, ahol mindez elhangzott, a Neshama TV Párban című műsora volt, ahol Hidas Judit kérdezte a hazai média két megkerülhetetlen arcát - írja a Blikk.

Bombera nem is finomkodott, amikor a híradós évek katonás fegyelméről és a stúdióstresszről beszélt, ami szerinte egy kőkemény túlélőjátszma volt. A felszín mögött a valóság egészen más képet festett.

„Ez a túlélés volt – ordító főnökök és szorongás. Egyéni szocprobléma, hogy az ájulás szélén vagy-e. Úgy kell tűnjön, mintha halálosan élveznéd” – mondta Bombera.

A vallomásból kiderül, hogy a képernyősök mentális és érzelmi terhei láthatatlanok maradtak egy olyan rendszerben, ahol a hibátlanság volt az alapelvárás.

És miközben Bombera a rendszer kíméletlenségét boncolgatta, Balázsy Panna arról beszélt, ő miért nem a régi kerékvágásba akar visszatérni. Számára a mostani helyzet nem a nagy comebackről szól, hanem egy tudatos fókuszváltásról. Úgy látja, a televíziózás megváltozott, és ő is másra vágyik már.

„Úgy éreztem, hogy van egy olyan réteg, az ötvenes nők, akikhez keveset szólunk. Amióta közéjük tartozom, ezt tapasztalom is. Pedig nagyon sok mondanivalója van ennek a korosztálynak, ami érdekes lehet a közönség számára is” – magyarázta Balázsy.

A két, látszólag eltérő pályaív azonban egy nagyon is közös ponton találkozott: a tévé felelősségén. Panna felidézte, hogy az értelmiségi elit gyakran fentről kezelte a kereskedelmi csatornák világát, miközben Bombera szerint az ő missziójuk éppen az volt, hogy a nehéz, komplex témákat is „demokratizálják”, vagyis eljuttassák a szélesebb közönséghez. Ez a küldetéstudat tartotta őket a pályán akkor is, amikor a körülmények minden voltak, csak ideálisak nem.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Erzsike, hiányzik húsz fillér” – Honthy Hanna zsugoriságáról rántotta le a leplet egykori házvezetőnője
Honthy Hanna egykori házvezetőnője egy 1995-ös tévéműsorban mesélt a primadonna legendás takarékosságáról. A nőnek fillérre pontosan kellett vezetnie a háztartási könyvet, a legkisebb eltérés sem maradhatott elszámolatlanul.

Megosztom
Link másolása

„Erzsike, hiányzik húsz fillér.” Egyetlen, fagyosra hűtött mondat, ami mindent elárul arról, hogyan is működött a magyar operett megkerülhetetlen dívájának, Honthy Hannának a birodalma, amikor épp nem a színpadon ragyogott.

A legendás primadonna egykori házvezetőnője, Gáspár Ferencné Erzsike még 1995-ben, a Friderikusz Show-ban mesélt arról, milyen volt az élet a színfalak mögött, a történetet pedig most a story.hu idézte fel.

A színésznő minden reggel átnézte a kiadásokat, és a legkisebb eltérés sem kerülhette el a figyelmét. „Azt mondta: Erzsike, hiányzik húsz fillér. Jaj, mondom, művésznő, majd mindjárt leszaladok. Ha be van írva húsz fillér, akkor tessék, legyen ott. Igaza volt neki” – emlékezett vissza a nő, aki évtizedekkel később is elismerte a kíméletlen precizitás logikáját.

A takarékosság nem állt meg a háztartási könyvnél. Amikor Erzsike férje egyszer elment a művésznővel ebédelni, Honthy állítólag azt javasolta, hogy ketten osztozzanak meg egyetlen adag töltött káposztán. A számlát végül a férj fizette, de a primadonna még a borravaló összegét is sokallta.

Friderikusz Sándor a stúdióban erre csak annyit jegyzett meg szarkasztikusan, hogy „Nagyvonalú hölgy volt.”

Mindezt egy olyan villában, aminek ellátása egyetlen emberre hárult, és aminek méreteiről a házvezetőnő csak ennyit mondott: „Ha nagyon számolom, öt emeletnek is megfelelt.”

A spórolás és a rend iránti mánia a higiéniában csúcsosodott ki. Honthy tisztaságmániája nemcsak városi legenda volt. Amikor kórházba került, ragaszkodott hozzá, hogy a környezetét ott is fertőtlenítsék, és a mentősök pontosan tudták, milyen protokoll szerint kell eljárniuk a különleges igényű beteggel.

Ez a fajta kontroll a külsőségekre is kiterjedt. Bár az utolsó éveiben már visszavonultan élt, a megjelenéséből sosem engedett. Nem öltözött nagyestélyibe egy otthoni kártyapartihoz, de mindig makulátlan volt. „Az utolsó percig hiú volt? Igaza volt. Egy nagy Honthy pótolhatatlan” – fogalmazott róla szeretettel egykori alkalmazottja.

A kapcsolatuk végére és mélységére végül a hagyaték tett pontot. Honthy Hanna halála után 30 ezer forintot hagyott Erzsikére. Amikor Friderikusz rákérdezett, hogy ez meglepte-e, a válasz mindent elárult a viszonyukról.

„Többre számított?” – kérdezte a műsorvezető. „Még ennyire se” – felelte a házvezetőnő.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Ez történt zárt ajtók mögött, amikor Diana hercegné kikosarazta az ifjabb John F. Kennedy-t
Diana hercegné egy New York-i szállodában utasította vissza ifjabb John F. Kennedy felkérését, hogy szerepeljen a George magazin címlapján. A találkozó után Kennedy a magazin egyik munkatársának, Matt Bermannek tett egy rövid, de sokatmondó megjegyzést a hercegnéről.

Megosztom
Link másolása

Képzeljük el a kilencvenes évek közepét: a világ két leghíresebb családjának tagja, Diana hercegné és ifjabb John F. Kennedy titokban találkozik egy New York-i luxushotelben. A forgatókönyv adott a pletykalapoknak, a románc szinte a levegőben lóg, de a valóság, mint általában, sokkal prózaibb és egyben viccesebb volt. Egy üzleti ajánlat, egy udvarias visszautasítás és egy könnyed beszélgetés – ennyi volt a nagy találka, amelyből mégis legenda lett.

A helyzet az, hogy 1995 decemberében Amerika aranyifja épp a nagy dobására, a George című, politikát és popkultúrát vegyítő magazinjának beindítására készült, és kimatekozta, hogy a címlapra a bolygó legtöbbet fotózott nője kell.

A felkérést annyira diszkréten akarta intézni, hogy a Carlyle Hotelbe a sajtóbeszámolók szerint titokban érkezett, nehogy a lesifotósok megneszeljenek bármit is – írja a Story.

A hercegné, aki akkor már külön élt Károlytól, végül tanácsadói javaslatára nemet mondott. Úgy érezte, a frissen induló lap még nem elég komoly ahhoz, hogy a nevét adja hozzá. A visszautasítás ellenére a hangulat egyáltalán nem fagyott le. Diana egykori magántitkára, Patrick Jephson szerint a hercegné hozta a szokásos formáját: szellemes és szórakoztató volt, a hangulat pedig barátságosra és oldottra sikerült.

A találkozó után Kennedy a George magazin egyik munkatársa, Matt Berman szerint csak annyit mondott a visszautasításról: „great legs”.

Ez volt az első és egyben utolsó találkozójuk. A sors morbid iróniája, hogy a történetüket a gyors és tragikus vég tette igazán emlékezetessé. Diana alig két évvel később, 1997. augusztus 31-én halt meg Párizsban. Kennedy pedig 1999. július 16-án zuhant a tengerbe kisrepülőgépével. A soha el nem készült címlap és a be nem teljesült „mi lett volna, ha” kérdése örökre ott maradt a levegőben, két ember közös sorsaként, akiket születésüktől fogva üldözött a média és a dinasztikus teher.


Megosztom
Link másolása