SZÉPSÉG
A Rovatból

„Nincs olyan, hogy biztonságos barnulás” – a bőrgyógyászok üzenete a napozóknak

Dr. Lőrincz Kende bőrgyógyász és nemzetközi szakmai szervezetek is a napozás veszélyeire hívják fel a figyelmet. A barnulás a bőr DNS-károsodásra adott védekező reakciója, nem az egészség jele.

Megosztom
Link másolása

Gondolj a bőrödre úgy, mint egy memóriakártyára, amely minden egyes leégést, minden szoláriumban töltött percet eltárol, és soha nem felejt.

A nyári barnaság vonzereje vagy a téli D-vitamin-pótlás ígérete mögött egy olyan iparág és egy sor makacs tévhit húzódik meg, amely szó szerint az életünkbe kerülhet.

Dr. Lőrincz Kende bőrgyógyász az Én Kék Zónám című műsorban éppen ezt az illúziót rombolja le, amikor kimondja: a barnulás nem az egészség jele, hanem a bőr védekező reakciója egy DNS-szintű sérülésre.

A tudomány álláspontja pedig már régóta egyértelmű: az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége a szoláriumokat a legmagasabb, 1. csoportba sorolta, ami azt jelenti, hogy bizonyítottan rákkeltőek az emberre nézve – ugyanabban a kategóriában, mint a dohányzás vagy az azbeszt.

A számok riasztóak. A szoláriumozás nem egy ártalmatlan szépészeti beavatkozás, hanem egy tudatosan vállalt kockázat.

„A 20 éves kor előtti szoláriumhasználat 47%-kal növeli a melanoma kockázatát, és minden további használattal tovább nő a kockázat” – mondta Susan C. Taylor, az Amerikai Bőrgyógyász Akadémia elnöke.

Az Európai Unió tudományos bizottsága is megerősítette, hogy erős bizonyíték van a szoláriumhasználat és a bőrrák legveszélyesebb típusa, a melanoma, valamint a laphámrák közötti okozati kapcsolatra.

A kockázat pedig különösen a fiatalokat érinti: egyetlen, hólyagosra égett leégés gyermek- vagy tinédzserkorban közel a duplájára emelheti a felnőttkori melanomakockázatot.

Az üzenet kíméletlen: „Nincs olyan, hogy biztonságos barnulás” – szögezte le Deborah S. Sarnoff, a Skin Cancer Foundation elnöke a The Atlantic-nak adott interjúban.

A védekezés kulcsa nem a méregdrága krémekben rejlik, hanem a napi szintű tudatosságban.

A szakmai ajánlások egy komplex stratégiát vázolnak fel: keresd az árnyékot a kritikus órákban (délelőtt 10 és délután 2 között), viselj kalapot, napszemüveget és a bőrt takaró ruházatot, és használd helyesen a fényvédőt.

Ez utóbbi legalább 30-as faktorszámú, széles spektrumú (UVA és UVB ellen is védő) terméket jelent, megfelelő mennyiségben felkenve és kétóránként, illetve fürdés után újraalkalmazva.

Egy hosszú távú, nagyszabású vizsgálat bizonyította, hogy a rendszeres fényvédőhasználat kimutathatóan csökkentette az invazív melanomák előfordulását.

A gyakran hangoztatott „rákkeltő naptej” mítoszát a tudományos közösség egyértelműen cáfolja: a bizonyítottan rákkeltő UV-sugárzás elleni védelem előnyei messze felülmúlják a fényvédők összetevőivel kapcsolatos, nem igazolt kockázatokat.

A D-vitamin pótlására pedig a biztonságos étrendi források és étrend-kiegészítők javasoltak, nem a bőrkárosító UV-sugárzás.

A megelőzés része az otthoni önvizsgálat is. Az ABCDE-szabály (aszimmetria, egyenetlen szél, többféle szín, 6 mm-nél nagyobb átmérő, és az anyajegy változása) és az úgynevezett „csúf kiskacsa” jel (amelyik anyajegyed kilóg a többi közül) életmentő lehet.

Ha bármi gyanúsat észlelsz, azonnal fordulj bőrgyógyászhoz.

Bár a szoláriumipar a „kontrollált környezet” és a szabályozott UV-kibocsátás érvével védekezik, a közegészségügyi konszenzus szerint ez nem változtat a tényen: a mesterséges UV-sugárzás károsítja a bőrt.

A tudatos bőrvédelem, a szolárium teljes kerülése és a rendszeres önellenőrzés hármasa az, ami valódi védelmet nyújthat a bőrrák ellen.

A teljes beszélgetést itt nézheted meg:


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÉPSÉG
A Rovatból
Így néz ki 54 évesen a Szex és New York hajdani szívtiprója, Smith Jerrod
A Smith Jerrodot alakító Jason Lewis ötvenesen éveiben is sármos, de a rajongók alig ismernek rá a friss fotókon. A színész a sorozat befejezése után tudatosan vonult vissza a rivaldafényből, és ma már jóval nyugodtabb életet él.

Megosztom
Link másolása

Emlékszel Samantha Jones dögös pasijára a Szex és New Yorkból?

Arra a szőke, angyalarcú modell srácra, Smith Jerrodra, akiért egy egész generáció rajongott?

A karaktert alakító Jason Lewis idén tölti be az 55. életévét, és bár egykor a világ egyik legismertebb szexszimbóluma volt, az utóbbi években "eltűnt".

Hogy jelenleg hogyan néz ki, és miért él jóval visszafogottabb életet, arról a Femcafé írt a sztár nemrég megjelent posztjai alapján. A meglepetés garantált, mert bár a sármja mit sem kopott, a változás azért elég látványos.

A helyzet az, hogy a színész az utóbbi években tudatosan visszavett a tempóból. Jason Lewis Hollywood zajától távolabbi, nyugodtabb életet választott. Persze nem tűnt el teljesen, feltűnt kisebb sorozatokban és az amerikai Dancing with the Stars-ban is, de a nagy visszhangot keltő szerepek elkerülték.

Ez a kontraszt különösen érdekes annak fényében, hogy Smith Jerrod karaktere milyen fontos dolgot üzent: ő volt az a pasi, aki bebizonyította, hogy független, szexuálisan felszabadult nő mellett is lehet stabil, támogató és egyenrangú partnernek lenni. És hogy az életkor egy bizonyos pontig nem számít.

A színész egyik Instagram-posztja:

A Szex és New York világa persze nélküle is tovább épült az "És egyszer csak..." című sorozattal, és a dráma sem lett kevesebb. A legnagyobb vitát a folytatás körül az kavarta, hogy a Samanthát alakító Kim Cattrall egyetlen, rövid jelenet erejéig tért csak vissza. A színésznő és a stáb többi tagja közötti feszültség közismert, így a cameo óriási médiafelhajtást kapott.

Cynthia Nixon, a sorozat Mirandája, később aggodalmát fejezte ki, mondván, a felhajtás aránytalanul nagy volt a visszatérés mértékéhez képest, és félt, hogy a rajongók csalódottak lesznek.

A franchise népszerűségét ez persze nem tépázta meg, az HBO hivatalosan is berendelte a sorozat harmadik évadát, amelyről azóta kiderült, hogy egyben az utolsó is lesz. Eközben a Charlotte-ot játszó Kristin Davis nyíltan beszélt arról, hogy a rengeteg kritika után felhagyott az arcfeltöltésekkel. Kim Cattrall pedig a magánéletben is új fejezetet nyitott: 69 évesen, egy szűk körű londoni ceremónián negyedszer is férjhez ment párjához, Russell Thomashoz. A sorozat szereplői tehát a maguk útját járják, miközben a rajongók időről időre még mindig visszakacsintanak a múltba, hogy megnézzék, mi lett a régi kedvencekkel.


Megosztom
Link másolása

SZÉPSÉG
A Rovatból
A feltűnő manikűr már ciki? A gazdagok és a sztárok egy teljesen más úton járnak
A krómozott és 3D-s körmökkel szemben 2025-26-ra a natúr, áttetsző árnyalatok kerültek előtérbe. A hírességek körében a visszafogott elegancia lett az új státuszkód.

Megosztom
Link másolása

Aki májusban még mindig háromdimenziós virágokkal és krómporral a körmén jár, az valószínűleg lemaradt a legfontosabb meetingről: a feltűnő, látványosan manikűrözött körmök korszaka leáldozóban van, helyét pedig átvette a rövidre reszelt, hibátlanul ápolt, természetes hatású köröm, ami a legújabb, alig észrevehető státuszszimbólum lett.

A jelenség a divatvilágot letaroló „quiet luxury”, azaz a csendes luxus esztétikájának egyenes ági leszármazottja, ahol a minőség a láthatatlan részletekben, nem pedig a hivalkodó díszítésben rejlik.

És ez nem csak pár divatmagazin sznob hóbortja. A „clean girl nails” néven futó trend a TikTokon több mint kétmilliárd megtekintést gyűjtött össze, ami elég egyértelműen jelzi, hogy a tömegek is ráharaptak az új esztétikára. A lényeg: a köröm úgy néz ki, mintha semmi sem történt volna vele, csak éppen sokkal, de sokkal szebb. Ápolt, áttetsző, a bőrtónushoz tökéletesen passzoló nude árnyalatok, rövidre vágott vagy legfeljebb közepes hosszúságú formák és makulátlan, fényes felület. A „te körmöd, csak szebben” elve érvényesül, ahol a luxus nem a mintákban, hanem a hibátlan kivitelezésben mérhető.

A trend mögött persze ott áll a teljes szórakoztatóipar és a sztárvilág. A „rich girl manicure” fogalmát Tom Bachik, Jennifer Lopez és Selena Gomez manikűröse tette halhatatlanná, aki szerint az egész nem több, mint a klasszikusok modernizálása. „A ‘rich girl’ manikűr a kifinomult klasszikus modern változata” – mondta a POPSUGAR-nak.

A titok a krémes, teljes fedésű, a bőrszínnél egy árnyalattal világosabb vagy sötétebb nude, ami egyszerre kelt természetes és tudatosan elegáns hatást.

Nem véletlen, hogy Jennifer Lopez is ilyen, szinte észrevehetetlen manikűrrel jelent meg a színpadon.

A tökéletes „majdnem semmi” hatás eléréséhez persze komoly technikai arzenál kell. Az egyik legújabb hívószó a „soap nails”, vagyis a szappan-körmök, ami egy enyhén ködös, üvegesen fényes felületet jelent. Ehhez elengedhetetlen a körömágy precíz előkészítése és a vékony, tejüvegszerű színek használata. A szakértők szerint a jövő a builder géleké, amelyek vékony, mégis erős, természetes hatású réteget képeznek a körmön, és akár négy hétig is hibátlanul tartanak.

A fordulat itt nem áll meg. Míg 2025 telére a „minimalista, elegáns és mocskosul gazdag” összhatás vált dominánssá,

2026-ra a szakértői előrejelzések a személyre szabás és a „visszafogott luxus” további erősödését jósolják.

Ez konkrét formákban is megnyilvánul: a hosszú karmokat felváltja a praktikus, rövid squoval (lekerekített szélű négyzet) vagy a rövid mandula. Ez a „gazdag, de dolgozó kéz” esztétikája: a manikűr kifogástalan, de nem akadályoz a mindennapokban.

A trend az esküvői divatba is begyűrűzött, ahol talán a legfontosabb az időtállóság.

A harsány díszítés helyett a menyasszonyok is a finom, áttetsző, tejes árnyalatokat és a rövid, letisztult formákat keresik.

„A körmeid rengeteg közeli fotón lesznek, ezért legyenek időtlenek és hitelesen ‘te’” – magyarázta Faye Louise Dennis, a Bio Sculpture manikűröse a Marie Claire-nek.

És itt jön a csavar, ami a csendes luxus lényegét adja: a látszólag egyszerű, természetes végeredmény mögött rengeteg idő és pénz van.

Egy-egy ilyen manikűr elkészítése akár két-öt órát is igénybe vehet, ami önmagában státuszszimbólum.

Azt üzeni: megengedhetem magamnak, hogy órákat töltsek azzal, hogy a körmöm úgy nézzen ki, mintha semmit sem csináltak volna vele. A „láthatatlan luxus” tehát nem olcsó, csak nem hivalkodó. A tökéletes alapápolás, a személyre szabott színkeverés és a precíz kivitelezés mind a minőséget és a gondosságot hirdetik. A következő szezonban tehát a státuszt nem a strassz és a hosszú tip jelenti, hanem az egészséges körömlemez, a makulátlan kutikula és a bőrhöz hangolt, alig látható árnyalat. A gazdagság ma nem ordít – és a körmökön ez jól látszik.

Via Woman and Home

 


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
A Rovatból
A legtöbb nő nem is sejti, hogy a saját hajkeféjével teszi tönkre a haját nyáron
A nyári hajápolás nem feltétlenül bonyolult, mindössze három területre kell koncentrálni.

Megosztom
Link másolása

A nyár az, amikor a lelked feltöltődik, a hajad pedig csendben kikészül. Miközben te a fröccsöt szürcsölöd a naplementében, a hajszálaidat háromfrontos támadás éri: az UV-sugárzás szétzilálja a szerkezetüket, a sós tengervíz kiszívja belőlük az utolsó csepp nedvességet is, a medence klórja pedig gondoskodik a maradékról. Az eredmény egy száraz szénaboglya, amivel szeptemberben majd a fodrászod vív harcot. De a helyzet nem reménytelen, és a megoldáshoz nem kell semmilyen bonyolult, tizenkét lépéses rituálét bevezetned. Elég három tudatos döntés.

Az első és talán legváratlanabb lépés, hogy dobd ki a hajkefédet. Vagy legalábbis vedd elő a nagyítót.

A nyári párás-ragacsos levegőben a hajkeféd sörtéi között egy komplett ökoszisztéma épül ki a hajformázó-maradványokból, a fejbőrről leváló hámsejtekből és a porból, amit minden egyes fésülködéssel szépen visszamasszírozol a frissen mosott hajadba.

A Stylemagazin szerint például a FOREO FLIP play 3-in-1 kefe antisztatikus sörtéi pont az ilyenkor elkerülhetetlen szöszösödést segítenek kordában tartani, a kompakt kialakítása miatt pedig a strandtáskában sem foglal több helyet egy telefonnál. A lényeg: a tiszta eszköz legalább annyira fontos, mint a drága sampon.

Mielőtt azonban rohannál új kütyükért, van egy még egyszerűbb trükk: hagyd békén a hajad.

A nyári hőség és a napsütés önmagában is olyan terhelést jelent, mintha naponta vasalnád, ezért a szezon előtt érdemes adni neki egy kis pihenőt.

Egy frissítő vágás megszabadít a már eleve haldokló, töredezett hajvégektől, így azok nem tudnak tovább hasadni a sós víz vagy a napfény hatására. Ha pedig teheted, a legnagyobb kánikula előtt pár hétre tedd el a hajvasalót, a göndörítőt és a hajfestéket. Ez nem atomfizika, csak szimpla logika: egy eleve kimerült hajszálat sokkal könnyebben végez ki a nyár.

És ha már védelem: ahogy az arcodra is kensz ötvenes faktort, a hajad sem fogja magát megvédeni a puszta jóakarattal. A napszítta tincsek jól mutatnak az Instán, de valójában az UV-sugárzás komolyan megviseli a hajszálakat.

Meglepően sok sampon, hajolaj és hajformázó tartalmaz eleve UV-védő összetevőket.

Ha a tiédben nincs, akkor egy célzott fényvédő hajpermet vagy egy UV-szűrős, kiöblítést nem igénylő ápoló életmentő befektetés lesz.


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
A Rovatból
Magyar orvos kongatja a vészharangot a tinik bőrápolási őrülete miatt: komoly betegséget okozhat
Dr. Balaicza Erika szerint a tinédzserek körében terjedő, felnőtteknek szánt bőrápolási rutinok súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek. A kontrollálatlanul használt erős hatóanyagok rombolhatják a bőr természetes védőrétegét, ami krónikus gyulladást tarthat fenn a szervezetben.

Megosztom
Link másolása

A tizenévesek bőre nem kísérleti labor, ahol a TikTok-feedről ellesett trükköket ki lehet próbálni, felnőtteknek készült savakkal, retinollal és C-vitamin-bombákkal.

A közösségi médiából ömlik ránk az infó, és a szépségápolási trendek erős nyomása egy egészen bizarr jelenséget szült:

a „Sephora-kölykök” trendben 8-12 éves gyerekek felnőtt anti-aging szérumokat vásárolnak, és ezekkel kezelik, feleslegesen a bőrüket.

És ez nem csak amerikai hóbort.

A felnőtteknek, illetve érett bőrre szánt kozmetikumok a tiniknek egyenesen károsak: a fiatal, még fejlődésben lévő bőr természetes védővonalát rombolják le.

A helyzet annyira komoly, hogy már szakorvosok is kongatják a vészharangot. Dr. Balaicza Erika egy részletes írásában hívja fel a figyelmet, hogy a kamaszbőr biológiailag egy teljesen más, mint az idősödő bőré: természetes rugalmassággal és önmegújító képességgel bír, amit a felnőtteknek szánt agresszív hatóanyagok csak megzavarnak.

A végeredmény pedig mi lesz? Krónikus bőrszárazság, durva allergiás reakciók, kontakt dermatitisz, és paradox módon még több, gyulladt pattanás, mert a túlszárított bőr pánikszerűen próbálja pótolni a faggyút.

Mindehhez jön a drasztikusan megnövekedett fényérzékenység, ami egyenes út a pigmentfoltokhoz és a későbbi, sokkal súlyosabb bőrelváltozásokhoz.

Ha a túlzásba vitt hámlasztással és a felnőtt szérumokkal megbontjuk a természetes védőréteget, a kozmetikumokban lévő mesterséges illatanyagok és tartósítószerek sokkal könnyebben felszívódnak, és egyfajta állandó, alacsony szintű gyulladást tarthatnak fenn az egész szervezetben.

De a probléma nem áll meg a bőrfelszínen. A bőrünk az immunrendszerünkkel is szoros összeköttetésben áll. A szakember arra is rávilágít, hogy a bőrön át felszívódó anyagok az egész szervezetre hatással lehetnek.

„Belgyógyászként és a prevenció elkötelezett híveként fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy a felnőtteknek kifejlesztett, erős hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumok kontrollálatlan használata komoly egészségügyi kockázatokat rejt a fejlődésben lévő szervezet számára.”

Akkor mit tegyen egy kamasz? A tudományosan indokolt protokoll, amit olyan szervezetek is javasolnak, mint az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia, nevetségesen egyszerű:

kíméletes, pH-semleges lemosó, egy könnyű, pórusokat nem tömítő hidratáló, és a legfontosabb: a napi fényvédelem. Semmi más.

Az aktív hatóanyagok kizárólag diagnosztizált bőrprobléma esetén, szakorvosi javaslatra jöhetnek szóba.

A szülőknek pedig az a feladatuk, hogy szűrjék ki az „anti-aging” és erős savakat tartalmazó cuccokat, és magyarázzák el a gyereknek, hogy a TikTokon látott tökéletesség mögött általában nem a huszadik szérum, hanem digitális filter áll.

Ha pedig a pattanások tényleg súlyosak, akkor nem az internetről kell megoldást rendelni, hanem orvoshoz menni, mert a háttérben gyakran hormonális okok, inzulinrezisztencia vagy bélflóra-zavarok állnak, amiket nem kenegetni, hanem belsőleg kezelni kell.

A „Sephora-kölykök” jelenség 2023-2024 körül robbant be a köztudatba, amikor a közösségi médiát elárasztották a videók a kozmetikai üzletekben drága szérumokat tesztelő gyerekekről. A The Guardian és más nemzetközi lapok is beszámoltak arról, hogy a bolti eladók tehetetlenek a fiatal vásárlókkal szemben, akik gyakran olyan termékeket követelnek, amik kifejezetten ártalmasak lehetnek a bőrükre. A szakmai konszenzus egyértelmű: a tiniknél a rendszeres fényvédelem az egyetlen valódi „anti-aging”, minden más aktív hatóanyag használata csak célzottan, orvosi felügyelettel indokolt.


Megosztom
Link másolása