Kinek kell a szárítógép-szösz, avagy miért olyan szuper dolog az ajándékgazdaság?
Feleslegessé vált a dohányzóasztal? Kinőtte a gyerek a ruháit? Nem eszi meg a kutya a száraztápot? Két dolgot tehetünk ilyenkor: vagy eladjuk valamelyik hirdetési oldalon, vagy elajándékozzuk a dolgainkat. Az előzőnek jól bejáratott felületei vannak, az utóbbi viszont olyan közösségépítő kapocs lehet, amit később sokszorosan áldani fogunk, ha egyszer egy ilyen közösség tagjává válunk.
Neked nem telik rá?
Csakhogy ajándékozni nem egyszerű. Első körben az ember a rokonokat, barátokat környékezi meg azzal a bizonyos dohányzóasztallal, de amikor a harmadik elutasítást kapja, lassan maga is zaklatásnak fogja érezni a kérdést. A szomszédok szóba sem jöhetnek, minek terhelni a törékeny kapcsolatokat azzal, hogy odakínáljuk a karácsonyra kapott, de ki se bontott sakktáblát? Még megsértődhet, hogy azt hisszük róla, nem tudná megvenni magának.
Akkor sem jobb a helyzet, ha a szomszédnak van egy remek szegélynyírója, amit mi évente mindössze kétszer használnánk. Egyszer még kölcsönkérjük, de többször, úgy érezzük, nem illik. Vegyünk magunknak inkább, ha annyira kell. És persze veszünk. Aztán alig használjuk, és kidobjuk. Ahogy a szomszédság is teszi. Pedig meg is oszthatnánk egymással a felesleget, ha tudnánk, kinek mire van épp szüksége.
Az interneten több olyan oldal is van, ami pénz nélkül működő “nemvásárlós” cserecsoportokat támogatja. Ilyen a 2003-ban alapított Freecycle, a Freegle, az Olio, és ilyen a Buy Nothing projekt is, amit az különböztet meg a társaitól, hogy a hangsúly kevésbé a tárgyakon, inkább a cserével párhuzamosan kialakuló közösségépítésen van.
Társadalmi kísérlet
A tagok egyébként azt kérnek egymástól az ilyen felületeken, amit akarnak, és általában meg is kapják: a háztartási gépektől kezdve a bútorokon és kerti szerszámokon át a ruhákig és babafelszerelésekig bármit.
Az "ajándékok" és a "kérések" mellett a felhasználókat arra ösztönzik, hogy írjanak egy-egy hálás üzenetet, vagy tegyenek fel fotót, amely megmutatja, mit jelentett számukra az ajándékba kapott tárgy. Mindez elviselhetetlenül nyálasnak hangzik, de a mögötte álló gondolatmenet meglehetősen radikális.
Az alapító barátnők, Rebecca Rockefeller és Liesl Clark egyfajta társadalmi kísérletnek szánták 10 évvel ezelőtt indított projektjüket, a közösségi érzés kialakításával és a tárgyak közösségi tulajdonként való kezelésével alapvető változást szerettek volna elérni az anyagi javakhoz való hozzáállásunkban. Vagy éppen abban, hogy mi is számít szemétnek valójában.
De a Buy Nothing közösség másképp látja, ezek ugyanis mind valódi ajándékok, amelyeket világszerte több mint 7 millió tagjuk adott tovább egymásnak. A felhasználásukról kevesebb hír érkezett, de a legizgalmasabbnak hangzó szárítógép-szöszt egy értő kéz szépen bedolgozhatja papírmaséba, merített papírba, vagy házi készítésű posztóba akár.
Hogy ne csak a pénzmentes gazdaságot erősítsék, hanem a fenntarthatóság se sérüljön, egy másik fontos alapelve a csoportok működésének, hogy a lehető leginkább lokálisak. Nem cél, hogy 100 kilométereket kelljen autózni egy-egy felkínált adományért, ezért maguk a csoportok is kisközösségi alapon szerveződnek.
Ez különösen akkor hasznos, amikor a csoporttagok nem tárgyakat, hanem időt ajánlanak fel egymásnak. Azaz ingyen korrepetálást, bébiszitterkedést, kertészkedést, vagy éppen olyan ajándékot, ami mind a két félnek egyformán örömet okoz: egy közös kávézást, közös sétát, edzést. Ezek az "önajándékok" a Buy Nothing-élmény kulcsfontosságú elemei.
Tények és számok
A mozgalom neve megtévesztő lehet, egyáltalán nem azt várják a tagjaiktól, hogy ne vásároljanak semmit. Céljuk nem egy készpénzmentes gazdaság létrehozása, hanem az, hogy az emberek tudatosabban költsenek, és csak akkor, ha muszáj, elkerülve a felesleges fogyasztást és a pazarlást.
Alapvetően csak olyan dolgokat cserélnek vagy ajándékoznak egymásnak a csoportokon belül, amelyekre már nincs szükségük, így kevesebb hulladék is keletkezik. A mozgalomnak más környezetvédelmi előnye, hogy a cserék és ajándékozások révén csökken a gazdaság számára szükséges nyersanyagok felhasználása is.
A 2013 júliusában induló kísérleti projekt világméretű társadalmi mozgalommá vált, mára 44 országban működik sikeresen. Aki keresi, legegyszerűbben a Facebookon találhat helyi zárt csoportot, a közösségbe való felvételhez egy rövid kérdőívet is ki kell tölteni, a többi a helyi adminisztrátoron múlik. Ha eléri a csoportlétszám a maximálisan ajánlott 1000 főt, vagy valaki nem talál a környezetében ilyen közösséget, és újat szeretne indítani, szabadon megteheti.
