SZTÁR

JLo és Ben Affleck még mindig traumaként éli meg románcuk kezdetét

A házaspár most közös filmet készít, amiben még több részletet fednek majd fel kapcsolatukról.

Megosztom
Link másolása

Jennifer Lopez exkluzív részleteket osztott meg párkapcsolatáról. Most pedig a sztárpár közös filmet készít, amivel még nagyobb belátást enged a rajongóknak Ben Affleckkel való hullámzó kapcsolatába.

Augusztusban ünnepelték első házassági évfordulójukat, de románcuk sokkal korábbra nyúlik vissza.

2002-ben kezdtek el randizni, amikor egy filmforgatáson közelebb kerültek egymáshoz. A bulvársajtó a pár minden lépését követte a 2000-es évek elején.

Kapcsolatuk kezdetben nem volt hosszúéletű, hiszen 2003-ban felbontották eljegyzésüket és nem sokkal utána szakítottak is.

Jennifer később feleségül ment, majd elvált Marc Anthonytól, akivel ikrei születtek. Ezalatt Ben 13 évig volt házas Jennifer Garnerrel, akivel három gyermekük született.

2021-ben a színész páros azonban újra egymásra talált, 2022-ben pedig már össze is házasodtak.

Az 54 éves színésznő most a Variety magazinnak adott interjút, amiben részletesen beszámolt jövőbeli terveiről. Nagy munka áll most a színész-, énekesnő előtt, hiszen gőzerővel készül új albumának februári bemutatójára.

Az album a ’This is me…Now’ címet kapta, azaz „Ez vagyok én…Most”. Nem véletlen a címadás, hiszen az új album a korábbi 2002-es albumának folytatása. JLo azonban rátesz még egy lapáttal és egy filmet is piacra dob, ami a Ben Affleckkel való kapcsolatát vesézi majd ki.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jennifer Lopez (@jlo) által megosztott bejegyzés

A színésznő bevallotta, nagyon izgul a film fogadtatása miatt.

„Művészként követnünk kell a szívünket, és én most ezt teszem, olyat teszek, amit talán nem mindenki tart jó ötletnek, mégis meg kell tennem.” -árulta el az interjúban.

A film traileréből már kaphatunk egy kis ízelítőt. Egy 2002-es szerelmes levél is megjelenik, amit Ben írt – most már – feleségének.

Forrás: PageSix


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Nagyon kiakadtak a nézők Krausz Gábor döntésén a Séfek séfében, záporoznak a dühös kommentek
Szerintük Krausz Gábor „hülye ötlete” miatt azok jutnak tovább, akik nem érdemlik meg, és olyanokat küldenek haza, akik mindent beleadnak.

Megosztom
Link másolása

Már javában tart a Séfek séfe reality műsor, amiben sem a versenyzőknek, sem a zsűri tagjainak nincsen könnyű feladata.

A zsűrinek azt kell eldöntenie, hogy kik kerülnek a csapatukba.

Krausz Gábor bele is vitt egy csavart a kiválasztásba, ami viszont egyáltalán nem tetszett a nézőknek. Úgy gondolta, hogy a séfek ne maguknak, hanem egymásnak válasszanak versenyzőt, amivel olyan szereplők kaptak esélyt, akik nem túl erősek, és úgyis kiestek volna.

Emiatt

Krausz Gábor például Wolf Andráshoz osztotta be Odettet, aki szörnyű ételt, narancsos lecsót készített. A sztárséf pedig megkapta Esztert, aki a nézők nehezen tudnak elviselni.

Vártak is arra, hogy kiessen, ám a Krausz Gábor által javasolt válogatással ez még biztosan nem fog megtörténni.

"Eddig szerettem ezt a műsort, de ez az évad, ez minősíthetetlen. Az meg hab a tortán, hogy három selejtet bevisznek a vicc kedvéért, míg mások, akikben esetleg több van meg majd hazaküldenek"

– írta az egyik kommentelő. Egy másik hozzászóló pedig azt írta:

"Hát én a többi kint maradt versenyző helyében levettem volna a kötényt, aztán megmondtam volna, hogy szórakozzanak mással."

Volt, aki azt írta:

"Ez komoly???!!! Ez azért már nagyon nagyon gáz, hogy vannak, akik mindent beleadnak, és nem mennek tovább, és aztán jön - elnézést - Gábor hülye ötlete, és ez alapján jutnak tovább egyesek? Hányinger hogy minden már csak a kommercióról szól, gusztustalan az egész műsor már.

Kíváncsian várjuk, mi lesz ebből.

Forrás: Femcafe


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Most már tuti, hogy eljegyzésük után már szakított is Fenyvesi Barna és Nemazalány
Barna azt írta, egyszer ki kell derülnie, kiderül majd mi történt, és hogy köszöni a gratulációkat a világ legrövidebb eljegyzéséhez.

Megosztom
Link másolása

Még csak szeptemberben jegyezte el íFenyvesi Barna Nemazalányt, vagyis Halastyák Fannit, de sajnos már véget is ért a kapcsolat.

Erről Fenyvesi Barna tett közzé Instagramon egy sztorit.

"Sokan érdeklődtetek a kapcsolatunk felől, ezért szeretnék tisztázni valamit: Fannival már nem vagyunk együtt, külön utakon folytatjuk az életünket. Erről többet nem szeretnék beszélni, amíg ő esetleg nem nyilatkozik"- írta.
"Nem voltak könnyű hetek számomra, de ez az én karmám. Kérlek titeket, hogy tartsátok tiszteletben a helyzetet, és ne tegyétek fel ugyanazokat a kérdéseket újra és újra. Ha egyszer ki kell derülnie, úgyis kiderül, mi történt."Halastyák Fanni tavaly áprilisan szakított az akkori párjával, a Való Világból ismert Szlepka Armanddal.

Idén júniusban közös interjút adott Fenyvesi Barnával a szerelmükről, és szeptemberben jegyezték el egymást.

Nos, tényleg nem tartott sokáig az eljegyzés.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Nahát, ez a gyönyörű orosz modell Palvin Barbi kiköpött mása, mintha testvérek lennének!
A 42 éves Natalja Vogyanova ugyanolyan éteri szépség, mint a magyar topmodell.

Megosztom
Link másolása

megtalálták Palvin Barbi hasonmását!

A 42 éves Natalja Vogyanova egy Párizsban élő, orosz származású szupermodell, a divatvilág egyik ismertebb alakja.

Nyizsnyij Novgorodból indult, édesanyja egyedül nevelte őt és két testvérét, akik közül az egyik fogyatékossággal született. Már tiniként dolgozni kezdett, piacozott, 15 évesen pedig beiratkozott egy modellakadémiára.

Miután megtanult angolul, és szerződést kötött egy modellügynökséggel, beindult a karrierje.

Olyan márkák arca lett, mint a Gucci, a Calvin Klein, a Louis Vuitton, a Givenchy és a Chanel. Natalja Vogyanovát finom arcvonásai, nagy kék szeme miatt sokan kedvelik.

Youtube-on is aktív volt néhány éve, saját csatornája volt.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kulcsár Edina családi fotón mutatta meg gyönyörű kislányát, Amarát
A képen az édesanyja szerepel, így három generáció látható együtt.

Megosztom
Link másolása

Újabb tündéri fotót osztott meg Kulcsár Edina Instagramon.

A képen édesanyjával és az egyik kislányával, Amarával látható.

A fotót a posztszöveg szerint Kulcsár Edina anyukája, Jakab Krisztina készítette.

A fotó erre a linkre kattintva látható.


Megosztom
Link másolása