SZTÁR
Aki nem szeretne beteges öregkort, sok mindent kipróbál, főleg, ha az nem drága, nem fáj és nem rossz ízű.
SZTÁR
Egy örök vita végére került pont: hol a legjobb a paradicsomnak? A konyhapulton vagy a hűtőben?
SZTÁR
Sokan lemondanak a szerelemről, pedig lehetséges egészséges és boldog kapcsolatot találni. Csak a hogyanról eddig senki nem beszélt neked.
SZTÁR
Robert Hardman királyi életrajzíró, és az uralkodó magántitkára, Sir Edward Young feljegyzési alapján derült fény a részletekre.
SZTÁR
Felröppent egy pletyka, miszerint a 6 évig randizgató páros anno összekötötte az életét, de egy Taylorhoz közel álló forrás hazugságnak titulálta azt.
SZTÁR
A friss házaspárnak kisebb nehézséget okozott, hogy a családnak is el kellett mondaniuk, hogy csak ők ketten és a két tanú lesz jelen a nagy napon.
SZTÁR
Egyesek egyszerűen szerencsésebbek a szerelemben, mint mások. Egész kis erőfeszítéssel egyik szerelemből a másikba sodródnak. De mi az, amit másképp csinálnak?
SZTÁR
Vastag Csaba feleségét bántalmazták korábbi kapcsolatában, a családja és a barátai előtt is titkolta
Végül szakember segítségét kérte, ma már tudja, hogy emiatt nem neki kell szégyenkeznie.
SZTÁR
A negyedmillió követővel rendelkező tiktokker követői teljesen ledöbbentek, amikor megtudták, hogy mennyi idős. A kaliforniai nő nem is titkolja, hogy sokkal fiatalabbnak érzi magát, mint ahány éves valójában.
SZTÁR
Gyuri bácsi ma is odavan Klárikáért, és határozottan állítja: „minket baltával sem lehetne egymástól elválasztani!”
Népszerű
Ajánljuk