GYEREK
A nővérek sosem különböztek egymástól: nagyjából egy időben estek teherbe, azt azonban senki nem gondolta volna, hogy a két gyermekük ugyanazon a napon fog megszületni a kelet-melbourne-i kórházban.
GYEREK
Egy magyar kutatás mutatta ki, hogy melyik korban a legkevesebb az esélye a születési rendellenességek kialakulásának.
GYEREK
A 36 éves amerikai színésznő tervei szerint édesanyja lesz majd mellette gyermeke születésekor, és nem az Egyesült Államokban hozza majd világra kisbabáját.
GYEREK
Helen Dalglish 21 kimerítő termékenységi kezelésen esett át, amelyek közel 100 000 fontba kerültek.
GYEREK
A színész az utóbbi időben visszavonult a nyilvánosság elől, most azonban örömhírrel szolgált rajongói számára.
GYEREK
Bele se gondoltam, hogy hány ezer meg ezer ember elszántsága kellett ahhoz, hogy én és a kisfiam a lehető legnagyobb biztonságban legyünk.
GYEREK
A fiatal nő szerint a sok edzés és az egészséges életmód segítette ahhoz, hogy viszonylag gyorsan világra hozza gyermekét.
GYEREK
Hosszadalmas procedúrán kellett átesnie a leszbikus nőnek, mert nem a saját, hanem a párja petesejtjét termékenyítették meg.
GYEREK
A modell azoknak az anyatársainak üzent, akik bántó megjegyzéseket kapnak másoktól. Nagyon sokan egyetértettek vele.
Népszerű
Ajánljuk