ÉLETMÓD
A huszonéves nő már az iskolában is folyamatosan szembesült azzal, hogy osztálytársai kinevetik, cikizik és verbálisan bántalmazzák. Ráadásul olyan gonosz beceneveket kellett elviselnie, mint a „hamburgerbimbó”.
ÉLETMÓD
Mivel nagy súlytól szabadult meg viszonylag rövid idő alatt, hasán megereszkedett a bőr, ezért a hasplasztika mellett döntött.
ÉLETMÓD
Kőgazdag Szandi állítása szerint a testében már van pár milla, ennek köszönheti, hogy így néz ki.
ÉLETMÓD
Számos műtét létezik, amellyel megváltoztathatjuk a külsőnket. Ezek közül a legbrutálisabb, ha valaki magasabb akar lenni.
ÉLETMÓD
Mi lehet a fekete lepel alatt? Ezt találgatja most a világ. A kerekesszéket értjük, letakart fejjel nehéz lenne kisétálni a klinikáról.
ÉLETMÓD
Az énekes elárulta, hogy plasztikai műtétre készül, mert célja, hogy „tökéletes” teste legyen. Bármit is ért ezalatt.
ÉLETMÓD
A 25 éves ausztrál lány eddig több mint húszmillió forintnyi összeget költött szépészeti beavatkozásokra. És még nincs vége a műtéteknek.
ÉLETMÓD
Egy 34 éves modell egy olyan sarlatánra bízta az orvosi eljárást, akinek még képesítése sem volt.
ÉLETMÓD
Egy mesterséges intelligencia program megjósolta, mi változna az arcukon, ha nem feküdtek volna kés alá.
ÉLETMÓD
A rosszul sikerült műtét után Sarah emlékeztette követőit, hogy szeressék magukat és tanuljanak a hibájából.
ÉLETMÓD
Kim Kardashian feneke hirtelen összezsugorodott, a rajongók pedig aggódnak a gyors fogyás miatt.
ÉLETMÓD
Jodie Foster, Meryl Streep, Sophie Marceau. Csak néhány név. Mennyivel szebbek, mint agyonszabdalt kolléganőik!
Népszerű
Ajánljuk