SZTÁR
Arra a kérdésre, hogy akkor a kapcsolatban nem tudná senki keretek közé szorítani, azt válaszolta: „Sok sikert kívánok hozzá.”
SZTÁR
A sportoló a Szerencsekerékben árulta el, hogy a kapcsolatuk három évig tartott, és nem volt zökkenőmentes, egyszer versenyt is veszített miatta.
SZTÁR
Úgy tűnik, az AI nem csak a munkánkat és a tanulást, hanem a szerelmi életünket is optimalizálja.
SZTÁR
Nem részletezte a szakítás okait, pedig korábban azt mondta, hogy a kedvesében, Dányi Dánielben minden megvan, amit eddig keresett.
SZTÁR
„Egy rossz esés miatt az előadás után négykézláb mentem ki a színpadról.” (...) „A baleset kapcsán ismerkedtem meg a férjemmel, aki természetgyógyász.”
SZTÁR
„Gáborral esküvőt terveztünk, és sírva borultunk egymás nyakába, amikor megbeszéltük, hogy gyereket szeretnék. Ő kezdeményezte mindkettőt, majd semmi sem lett belőle.”
SZTÁR
Elárulta, hogy a kedvese üzletember, és annak idején az énekesnő bátyja mutatta be őket egymásnak.
SZTÁR
Schóbert Lara oldalán régóta nincs új közös fotó, Danyi Dániel pedig teljesen eltüntette a nyomaikat.
SZTÁR
Tóth Gabi párja azt mondta, mindketten konzervatív, keresztény értékrendű családban nőttek fel, ezért is találtak egymásra.
SZTÁR
Az énekesnő kapcsolata megromlott az apjával, miután az 30 év után elhagyta az anyját. De most váratlan kijelentést tett.
SZTÁR
Az ismert zenész és műsorvezető tíz éve van együtt a jelenlegi párjával, akinek a kilétét titkolja.
SZTÁR
A lány 2022-ben lett ismert, miután a közösségi oldalakon bűnbakot csináltak belőle a kommentelők Azahriah miatt.
SZTÁR
Az otthoni teendők aránytalan megosztása, az érzelmi elhanyagolás és a kommunikációs problémák sora mind hozzájárulhat ehhez.
SZTÁR
A poliamória nem hippi álmodozás, hanem szigorúan menedzselt érzelmi projekt. Többszörösen összetett szerelmi logisztika, ahol a romantika csak akkor működik, ha a Google Naptár is jól be van állítva. De tényleg lehet egyszerre több embert szeretni?
SZTÁR
Az ágyban választott helyünk sokat elmond a személyiségünkről és a kapcsolatainkról - nemcsak a feng shui, hanem kutatók szerint is.
SZTÁR
Megannyi reménykedő férfiszív reped most meg, de úgy néz ki, egy viszont nagyon boldog. Jessica Alba egy rejtélyes fickóval csókolózott.
Népszerű
Ajánljuk