LOVE
A házasság lassítja az öregedést – legalábbis a férfiaknál. A nőknél viszont nem ennyire egyértelmű a helyzet, derült ki egy új kutatásból.
LOVE
Egymásnak estek a kommentelők egy Facebook poszt alatt, amiben egy erdélyi étteremben készült fotó látható.
LOVE
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nőként élni a világtörténelem során sosem volt olyan jó, mint most. Vannak, akik ezt máshogy látják.
LOVE
A helyzet az, hogy az öregedés nem egy lassú és egyenletes folyamat. Az eredmény nagyon meglepte a tudósokat.
LOVE
Jól hangzott a 8 óra alvás, mint általános ajánlás, de már megint kiderült, hogy a tudomány számára a felnőtt ember a férfiakat jelenti.
LOVE
Ameddig más országokban nők is jelentkezhetnek hivatásos tűzoltónak, addig hazánkban csupán kivételes esetben viselhet nő bevetési felszerelést. Miért nem nyitott ez a lehetőség a nők előtt nálunk?
LOVE
Izgatottan vártuk, hogy kiderüljön, ki mondja majd meg a tutit, de azért erre a nemi arányra nem számítottunk.
LOVE
A műsorvezető felidézte, hogy ezekben az időszakokban magánéleti és egészségi problémákkal küzdött, vagy olyan munkaterhelés alatt állt, ami már nem volt egészséges.
LOVE
Fényképeket adtak nekik nőkről, és figyelték, hogy a női test melyik részén időzik el leghosszabban a tekintetük.
LOVE
Ez egy zárt világ, amelybe igazán csak azok nyernek betekintést, akiket elítélnek. Ide senki sem jön jó kedvvel, kivéve azokat, akik a fogvatartottakért felelnek.
Népszerű
Ajánljuk