FONTOS
Ameddig más országokban nők is jelentkezhetnek hivatásos tűzoltónak, addig hazánkban csupán kivételes esetben viselhet nő bevetési felszerelést. Miért nem nyitott ez a lehetőség a nők előtt nálunk?
FONTOS
Dobó Katának a színházon és a filmeken túl a coaching és a motivációs előadások is szerves részei lettek az életének. Szereti ezt a pörgést, mert nagyon sok pozitív visszacsatolást kap az élet új területein is, amelyek rengeteg energiát adnak neki.
FONTOS
Bizonyos munkaköröknél fokozottan fennáll az asztma kialakulásának kockázata. Meglepő foglalkozások is szerepelnek a listán.
FONTOS
Mindenkit meglepett a hír, hogy már nem a Nemzeti Színház tagja. Most kiderült, nem önként távozott.
FONTOS
Sadie Summers 18 éves korában kezdett pornózni, de aztán három év után abbahagyta, hogy egy átmeneti időszak után hosszú ideig ápolónőként dolgozzon az egészségügyben.
FONTOS
Egy nő osztotta meg történetét TikTokon, ahol elmesélte, hogy az önálló munkavégzés és proaktív hozzáállás számára igen csúnyán végződött. A megbecsülés helyett ugyanis a féltékenység győzött.
FONTOS
A főnöke nyilvánosságra hozta az e-mailt, és elszabadultak az indulatok. „Sz@rok az edzésedre, tedd korábbi időpontra” – üzente a fiatalnak egy
podcast műsorvezetője.
FONTOS
Oltári cuki. George szerint szóval amikor a gyerekeknek azt mondja, hogy dolgozni megy, ők azt képzelik, hogy édesapjuk éppen úszik valahol
FONTOS
Minden munkának megvannak a maga előnyei és hátrányai. Aztán néha a hátrányok felülmúlják az előnyöket. Olyankor jön el az ideje, hogy keress valami újat.
Népszerű
Ajánljuk