SZÍNES
Mindent hátrahagytak: otthont, sikert, színpadot csak hogy újra önmaguk lehessenek: Polyák Lilla és Gömöri András Máté egy éve Kanadában kezdtek új életet. Nem menekülésként, hanem tudatos döntésként.
SZÍNES
Tom Cruise helikopterrel vitte el Ana de Armas-t a születésnapjára, de „még nem járnak”. Aha.
SZÍNES
Ha egy lábon nem megy, akkor több lábon kell állni – Bajor Imre lánya szerint ez ma már alap.
SZÍNES
Hiába kapott kitüntetést, amikor III. Károly feltett neki egy fontos kérdést, Anna Wintour határozottan annyit felelt: „Nem.”
SZÍNES
Kulcsár Edina korábban még nyitott volt a további családbővítésre, de úgy tűnik, most inkább a meglévő káosz kézben tartására koncentrál.
SZÍNES
A cégek már hat másodperc alatt képesek eldönteni, hogy megfontolják-e a jelentkezésed, ezért ezekre érdemes odafigyelni.
SZÍNES
Falusi Mariann számára az elmúlt év nemcsak érzelmileg, de fizikailag is hatalmas tehertétel volt.
SZÍNES
Hosszú csend után végre megszólalt a Jóban Rosszban egykori sztárja, Zsófi, akinek élete azóta új irányt vett.
SZÍNES
A kiégés jelen korunk egyik leggyakoribb betegsége, pedig a testünk több módon is figyelmeztet arra, hogy veszély közeleg.
SZÍNES
Az apa előbb csak nevetett, aztán megpróbált helyesen reagálni. Nem biztos, hogy sikerült neki.
Népszerű
Ajánljuk