SZTÁR
A képek, amelyek egy magazinos interjúhoz készültek, újra ráirányították a figyelmet szeretetteljes kapcsolatukra.
SZTÁR
Megható és nagyon hosszú posztban mesélt házasságáról és férjéről Szinetár Dóra. És egy csomó szép képet is megosztott. Mutatjuk.
SZTÁR
Négy lánya született három különböző nőtől, de a Hooligans dobosának nagyon fontos, hogy mindegyikükkel szoros kapcsolatot ápoljon.
SZTÁR
A sztárfocista éppen Olaszországban piheni ki az EB fáradalmait, a vakációról pedig szerelmes fotókat is megosztottak.
SZTÁR
A színész korábban már elárulta, hogy egy ideje van barátnője, azonban a kilétét csak most fedte fel.
SZTÁR
A páros tavaly szeptemberben jött össze, először decemberben jelentek meg együtt egy vörös szőnyeges eseményen. Most pedig együtt ünnepelték a Valentin-napot, amiről közös fotó is született.
SZTÁR
Néha csak otthon derül ki, mit is fotóztunk valójában, mert az állatok is szeretnek fotóbombázni. Mégsem töröljük ki a képet, mert a végeredmény olyan aranyos, hogy mindenkinek meg akarjuk mutatni.
SZTÁR
Amikor a kép készült, még senki nem tudta, hogy szakítottak, de utólag nézve a fotót, a képnek súlyos üzenete van.
SZTÁR
Új hóbort terjed a sztárok közt Amerikában, de legalább az biztos, hogy nem a megélhetésért csinálják.
SZTÁR
Technikai malőr, vagy titkos üzenet a világnak? Egy veszekedés következménye, vagy ártatlan hiba? Mindenesetre kikövette egymást az Instán a híres házaspár. Egy időre.
Népszerű
Ajánljuk