SZTÁR
Nagy forduló ez egy anyuka életében, hiszen a kicsi éppen annyi ideje van kint, mint amennyit előtte bent töltött az édesanyja pocakjában. Az egykori szépségkirálynő most friss fotóval ünnepelte ezt a jeles napot.
SZTÁR
A kislányt tavasz végére várják, de egyelőre még nem döntöttek a nevéről és babonából a szobáját sem csinálták még meg.
SZTÁR
Kiakadt a TikTok az édesanyára, aki szerint semmilyen hatással nincsen a műszempilla a kislánya iskolai jegyeire.
SZTÁR
Katy Perry és Orlando Bloom kislánya, Daisy a popsztár Las Vegas-i koncertjén mutatkozott be először a nyilvánosság előtt.
SZTÁR
Insta-sztorijába tette ki a Párizsban készült képeket a szupermodell, és egyszerűen nem lehet betelni a göndör hajú kétéves Eva-Rose-zal
SZTÁR
Júliusban született meg Blanka, édesanyja akkor sok mindent elmondott a részletekről, de fotót nem láthattunk. Most már igen.
SZTÁR
Mindketten láthatóan élvezték a családi kirándulást, a színésznő izgatottan követte a meccs állását
SZTÁR
Kit Harington és Rose Leslie a második közös gyereküknek örülhenek, a kicsi épp jókor érkezett, hogy segítsen az apjának.
SZTÁR
Míg mások 11 éves korukban a játékokkal vannak elfoglalva, addig ez a kislány már annyi pénzt keresett, amennyit el sem tudunk képzelni.
SZTÁR
A kaliforniai Jackie Miller James végre láthatta egy hónapos kislányát, miután egy héttel gyermeke érkezése előtt rosszul lett, a kórházban mesterséges kómába helyezték, majd császármetszést végeztek el rajta.
SZTÁR
Az énekes az európai turnéjáról mutatott fotókat. Az egyik képen az látható, ahogy a legújabb tetoválását a 2009-ben született lánya, Casie varrja fel éppen a karjára.
Népszerű
Ajánljuk