SZÍNES
Az asszony a házát és autóját is eladta, ma sürgősségi otthon elhelyezésre vár. A gyász és válás miatt kiszolgáltatottan Jennifer Bartont a szélhámosok könnyű célpontjává vált.
SZÍNES
A focista párja érzelmes sorokkal tudatta a világgal a nagy hírt, míg a Pókember sztárjai mindent titokban tartanak. A magyar séf romantikus vallomással pecsételte meg a nagy pillanatot.
SZÍNES
Ungár Anikó nem izgul fia esküvője miatt, inkább kíváncsian és örömmel várja az eseményt. Azt mondta, nem egy tyúkanyó típus, de menyével, Eszterrel az első perctől harmonikus a kapcsolatuk, ami számára különösen nagy ajándék.
SZÍNES
A hetvenes-nyolcvanas évek svéd popcsodáját, az ABBÁ-t a világ a csillogás, a slágerek és a ragyogó fellépések együtteseként ismerte meg. Azonban a világsiker mögött a tagoknak súlyos magánéleti nehézségekkel, veszteségekkel és fájdalmas döntésekkel kellett szembenézniük.
SZÍNES
A brit pop legendái, Liam és Noel Gallagher 16 évig tartották a haragot, de végre kibékültek és ez már végleges, visszatérnek a színpadra, újra indul az Oasis turnéra!
SZÍNES
A migrén világszerte emberek millióinak életét nehezíti meg – köztük hírességekét is, akik reflektorfényben, intenzív tempóban élik mindennapjaikat. Bevallották, nekik mi vált be.
SZÍNES
Európai országok szülöttei, akik meghódították a színpadokat és a mozivásznat - íme tíz varázslatos európai színésznő, akiket bizonyára felismersz.
SZÍNES
Az autizmus nem valami, amit ki kellene javítani. Nem kóros állapot, hanem egy másik működési mód. És nélküle valószínűleg még mindig barlangrajzokat kapargatnánk.
SZÍNES
Határozott, ön- és céltudatos csillagjegy, ők a Kos csillagjegy szülöttei. Íme 11 híresség közülük - felismered őket?
SZÍNES
Érzelmes, kedves csillagjegy a Halak, szülötteiről elmondható, hogy mindent a szívükkel látnak - ők a Halak csillagjegy szülöttei. Íme 12 híresség közülük - felismered őket?
SZÍNES
Korrektek, őszinték, gerincesek, ám néha túlagyalnak mindent - ők a Bak csillagjegy szülöttei. Íme 12 híresség közülük - felismered őket?
SZÍNES
A Mérleg csillagjegy szülöttei szeptember 24 - október 23 között születtek. Íme 12 híresség közülük - felismered őket?
SZÍNES
Az Oroszlán csillagjegy szülöttei július 24 - augusztus 23 között születtek. Íme 11 híresség közülük - felismered őket?
SZÍNES
A rák csillagjegy a leginkább családcentrikusnak mondott csillagjegy. Szülöttei június 21 és július 23 között születtek. Íme 11 híresség közülük - felismered őket?
SZÍNES
25 éve takarít focisták és színészek után, ismeri a szokásaikat, és tudja, ki az, aki után mocskos marad a vécé.
SZÍNES
Gigi Hadid és Bradley Cooper együtt töltötték az első Valentin-napjukat, de Michele és Barack Obama, Victoria és David Backham, és a Kardashian család tagjai is megemlékeztek a szerelmesek napjáról.
Népszerű
Ajánljuk