GYEREK
Az egész országot sokkolta a 24 évig eltűntként nyilvántartott Till Tamás esete, halálának döbbenetes körülményei mégsem tisztázzák, miért kellett meghalnia a kisfiúnak, akinél összesen csak 150 forint volt az utolsó napon.
GYEREK
Anyja november 18-án jelentette eltűnését, közben barátai Hawaii-tól San Franciscóig próbáltak a nyomára bukkanni.
GYEREK
Elfogták Luigi Mangione-t, és hivatalosan megvádolták Brian Thompson, a UnitedHealthcare vezérigazgatójának meggyilkolásával. A fiatalember eszméiről döbbenetes részletek kerültek napvilágra.
GYEREK
A két Taylor-i kisgyerek a WC öblítésen veszett össze szombaton. Az egyik nyomozó szerint a nővér nem mutatott ki érzelmeket a kihallgatása során.
GYEREK
A nem ártás elvét is magába foglaló buddhista filozófiával szimpatizáló műsorvezető kisujjból rázta ki, hogyan kéne lemérgezni és megölni éjszaka ugató kutyákat. Sem az állatvédők, sem a hallgatók nem tűrték ezt.
GYEREK
Az ügyvédje szerint a Matthew Perry halálával összefüggésbe hozott orvos azt tervezi, hogy hamarosan visszatér az orvosi gyakorlathoz.
GYEREK
Senki nem érti, hogy történhetett meg, még az ügyészség sem találkozott ilyen brutális esettel.
GYEREK
A nő azt próbálta beadni a rendőrségnek, hogy csak játszottak a barátjával, és véletlenül hagyta bezárva a bőröndbe. A sztori azonban több szempontból is inog.
GYEREK
A barátnő megható sorokkal emlékezett a meggyilkolt szörfösről egy nemrég nyilvánosságra hozott bejegyzés alatt.
GYEREK
Egy krimibe illő szöveggel. Oké, Halloween volt, de a zavaros poszt sokaknál kiverte a biztosítékot.
Népszerű
Ajánljuk