GYEREK
A műsorvezető és férje hihetetlenül boldog, hogy végre szülővé válhattak. Az is kiderült, milyen gyerek a kis Noel baba.
GYEREK
Amióta megszületett a kis Noel, azóta csupa boldogság az életük a férjével, hiszen több éves kemény küzdelem után válhattak szülővé.
GYEREK
Egy orvos elmagyarázta, miért nem szörnyűség, ha valakinek nem jön össze fiatal korában a családalapítás.
GYEREK
A fajfenntartás elsődlegességének hívője, az apaság és gyermeknemzés gránitoszlopa egészen jó megélhetést kínált ivadéka anyjának, csak fogja be a száját, és ne szóljon a zabigyerekükről.
GYEREK
„Azt gondolják, azért jó, ha az ember idősen lesz szülő, mert akkor már lenyugodott, bölcsen rá tud látni a gyermekére. ”
GYEREK
Titkos harmadik házasságáról és a gyermekvállalási szándékáról is megnyilatkozott a műsorvezetőnő.
GYEREK
„Szerintem a szerepek nem felcserélődnek, hanem egyszerűen csak megoszlanak, ahogy a társadalmunk is” – írta Instagramon a fotóhoz, ami egy lisszaboni nyilvános vécében készült.
GYEREK
Margot Robbie várandóssága bejelentése óta először lépett a vörös szőnyegre, babapocakját pedig nem rejtegette, hanem kihangsúlyozta anyaságának jelenlegi legszebb gyémántját.
GYEREK
Vajna Timi titokzatos storykat oszt meg a közösségi médiában, egy kórházból jelentkezett be gyakorlatilag kommentár nélkül. Mi lehet vele?
GYEREK
Nyolc kutyusával él, amit cseppet sem bánt meg, jól érzi magát a bőrében, de úgy gondolja, most már párban lenne szebb az élete.
GYEREK
A médiaszemélyiség nem rejtette véka alá véleményét a gyermeknevelést illetően, és azt is elárulta, ő mit élt át, amikor lombikprogramban vett részt férjével.
Népszerű
Ajánljuk