SZTÁR
Azt pletykálják, hogy Azahriah és G.w.M exe, Nagy Melanie titokban kavar, közös fotójuk is megjelent
Széles mosolyuk sokat mondó a kommentelők szerint. Mások úgy vélik, ez hatalmas fricska G.w.M-nek.
SZTÁR
Kislányuk is látható a közös fotón, amit apák napjára posztolt a mozaikcsaládban élő influencer.
SZTÁR
G.w.M azt is megmondta, mi kell a nőknek: „Egy nő akkor érzi magát nőnek, ha tejben-vajban van fürösztve”.
SZTÁR
Edina is szokott úgy viccelni vele, hogy „fejezd be, vagy megborítalak” – árulta el a rapper Hajdú Péternek.
SZTÁR
A sikeres kapitányi vizsga után nincs más hátra, mint hogy kiválasszák az ízlésüknek megfelelő jachtot.
SZTÁR
„Sokan kérdezték, hogy mertem bevállalni egy újabb gyereket., de nincs bennem félelem” – mondta a volt szépségkirálynő.
SZTÁR
„Annyira megijedt, hogy valami baj van, hogy utánam szaladt a fürdőbe” – mesélte a volt szépségkirálynő.
SZTÁR
Úgy tervezik, hogy a kisbaba nevét csak a születése után fedik majd fel. De Edina szerint ez még változhat.
SZTÁR
Egyre kevesebben kíváncsiak az egykor szépségkirálynő fizetős Instagram-csatornájára. Többen a gyerekek hiányára fogják, mások a rapper stílusát okolják.
SZTÁR
„Sikeres nőnek tartom magam. Két évvel ezelőtti válásomat követően mélypontra kerültem, két pici gyerekkel, az álmaimat, karrieremet feladva. Ennek ellenére sikerült megőriznem a mentális egészségemet. Felálltam, teszem a dolgom, egészséges, boldog gyerekeket nevelek.”
SZTÁR
Az egykori szépségkirálynő cáfolta az állításokat, elmondása szerint először nagyot nevetett rajta, de aztán nagyon mérges lett.
Népszerű
Ajánljuk