FONTOS
Végre megvan az új csodaszer, ami úgy fogyaszt, mint az Ozempic, csak éppen nem hullik ki tőle a hajad meg a fogad.
FONTOS
Nem használok, és fogyást segítő injekciókat sem! A testeddel azt csinálsz, amit akarsz, csak rajtad múlik.
FONTOS
Izgalmas és sokakat érdeklő témát dolgoztak fel egy videóban: hogyan hat a szervezetünkre a böjt vagy a koplalás.
FONTOS
Az énekesnő speciális étrendet követ, rendszeresen edz, és figyel a testi-lelki egészségére is. Most úgy néz ki, mint húsz éve.
FONTOS
„A túlsúly azért számít, mert műtött a gerincem és egy korábbi motorbaleset miatt az egyik lábam rövidebb.”
FONTOS
Emilio őszintén mesélt nagy fogyásáról, a visszaesésről és arról, mennyivel érzi jobban magát fizikailag és mentálisan, mióta hátra hagyta túlsúlyos életét. Párjával ma már röhögnek múltbéli önmagukon.
FONTOS
A kérdés az, hogy ha már egyetlen injekció is ennyi mindent elindít benned – akarod-e tudni, mi történik a tizedik után?
FONTOS
A hormonháború, a lelassult anyagcsere és a stresszes hétköznapok ellenére is formába kerülhetsz, és leadhatsz a súlyfeleslegből, hogy ne kísértsen a diabétesz, a magas vérnyomás vagy a mozgásszervi betegségek réme.
FONTOS
A WHO történelmi döntésre készül, és globálisan is szentesítheti a gyógyszeres fogyókúra korszakát.
FONTOS
Kyle Richards lánya mindössze 25 éves, és sokkoló videót tett közzé arról, hogy csomókban hullik a haja fogyókúrás gyógyszerszedés után. „Kopasz leszek” - fűzte hozzá.
FONTOS
Otthon is gyakorolhatod, nem kell hozzá drága sportszer vagy felszerelés, és ingyenes videókat találhatsz az edzéshez.
FONTOS
Markos György 78, Nádas György 62 éves – és ha nem tudod, kik vannak a képen, nem ismered fel őket.
FONTOS
Naprakész oltásokkal rendelkezik az USA elnöke, aki nemrég esett át friss ciklusa első orvosi vizsgálatain. Kikerült a szedett gyógyszereinek, közelmúltbéli műtétjeinek és vizsgálatainak listája is a béltükrözéssel bezárólag. Trump egész sokat fogyott, és természetesen soha ilyen alkalmas nem volt a posztjára.
Népszerű
Ajánljuk