SZÍNES
Nagyjából 3 napig bírja az ember víz nélkül, az élelemmentes időszakot akár hetekig is kihúzzuk. Nem úgy ez az etióp nő, aki elmondása szerint 16 esztendeje semmit nem evett, és inni sem ivott.
SZÍNES
A dietetikus nem ígér csodát, de ezekkel a lépésekkel a te gyereked is egészséges viszonyt tud majd kialakítani az ételekkel.
SZÍNES
A népszerű fogyókúrás módszer követőinél 91%-kal nagyobb eséllyel alakulhat ki halálos kimenetelű szív- és érrendszeri betegség – állítja egy tanulmány.
SZÍNES
Legtöbbször arra bíztatnak, hogy moss fogat, sőt, moss gyakrabban. Van azonban néhány olyan helyzet, amikor egyszerűen tilos.
SZÍNES
Vasárnap egy órával tovább alhatunk - ez lenne a jó hír. Csakhogy ezt hiába mondod egy kisgyereknek, október 29-én az ő napirendje durván felborul. Eláruljuk, hogy könnyítheted meg neki az átállást. És azt is, hogy mi köze van a Coldplay énekesének a nyári időszámítás bevezetéséhez.
SZÍNES
Gyermekbiztonság: Szakember tanácsai a fulladásveszély elkerüléséhez és a biztonságos táplálkozáshoz
Könnyen megtörténhet a baj, azonban ha ezekre figyelünk, elkerülhetjük.
SZÍNES
Azt tanácsolta TikTokon, hogy minden étkezésnél vonjuk be egy nagy adag fóliával az etetőszék tálcáját, és amikor koszos lesz, egy szép mozdulattal csak dobjuk a szemétbe. Ugye, hogy problémás?
SZÍNES
A Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje, Vékony Blanka ad tippeket a nyári étkezéshez.
SZÍNES
A „Dont Worry Darling” színésznője olyan szettben mutatkozott, hogy egy 1970-es évekbeli bajkeverő megirigyelné.
SZÍNES
Ha jót akarsz a fogaidnak, reggeli előtt sikáld végig őket - állítják szakértők. Ja, és ne öblíts!
SZÍNES
Lehetsz édesszájú, vagy rajonghatsz a sós nasikért, cukorból akkor is többet viszel be, mint amennyit gondolsz, vagy egészséges lenne. Figyelj a jelekre, és megelőzheted a diabétesz kialakulását!
Népszerű
Ajánljuk