Ez még nem minden: bejelentette azt is, hogy áprilisban jön egy új album!
A 13 éves Sadie anyukája teljes mása.
A humorista elképesztő dolgokat árult el Ryan Goslingról, amikről csak azért tudunk, mert más látta.
Már napok teltek el az Emmy óta, de még mindig sokan beszélnek a zöld kobold feltűnéséről.
Álló ovációval fogadták, mikor felsétált a színpadra. A színésznő teljesen meghatódott.
Bármennyire is tartottak a rajongók kezdetben Selena Gomez és Benny Blanco kapcsolatától, úgy tűnik, a pár nagyon egymásra talált.
Tegnap még a Critics Choice Awards, ma pedig az Emmy Awards van a középpontban.
Az „I'm Just Ken” a Golden Globe után, a Critics Choice Awards-on is tarolt.
2024 Critics Choice Awardson átvette a kritikusok díját, majd emlékezetessé tette az estét.
Többen is meghatódtak a hét végi díjátadón, amikor a 81 éves színész legenda életéről és pályájáról beszélt.
Az esemény általában kiemelkedően pontos előrejelzője az Oscar-díjaknak. Íme a teljes lista!
„Végülis nem téved” - mondta a rendezőnő a Barbie filmet ért rosszindulatú kritika kapcsán.
Csak egyikük vihette haza a díjat. Ettől még persze nincs harag a színészek között.
Csézy könnyekig hatódott, mikor ezt meglátta.
Lenyűgözően nézett ki az Academy Museum gáláján.
A telefonjáról így is előadta az eredeti beszédet.
A főként művészfilmeket felvonultató díjátadón idén már eltörölték a nemek szerinti díjazást.