FONTOS
A kamu hívásban a jóhiszeműségedre alapoznak, és ha követed az utasításaikat, ellopják az adataidat és a pénzedet.
FONTOS
Randiappon szemelték ki áldozataikat, akik szinte mindannyian jómódú külföldi férfiak voltak – így dolgoztak egy bűnbanda női tagjai.
FONTOS
Sajnos a modern kor egyik legelterjedtebb csalása a banki adathalászat. Egyre többen esnek áldozatul az úgynevezett phishingnek.
FONTOS
A férj egy percig sem gyanakodott, egészen addig, míg újdonsült felesége valamilyen kifogással el nem utasította az intim közeledéseit. Mindössze 12 nappal az esküvőt követően aztán fény derült az igazságra.
FONTOS
Vicces filmekből ismert elképesztő jelenetben volt része egy banktisztviselőnek Brazíliában. De nem nevetett.
FONTOS
Az ügy egészen meredek, ugyanis a tesztből nem csak az derült ki, hogy más a biológiai apja, hanem az is, hogy a magát spermadonorként használó orvosnak még 20 másik gyermeke született. Ebből eggyel pedig romantikus kapcsolatban álltak.
FONTOS
Nem lett happy end: végül nem sikerült elég pénzt összegyűjteniük, és pár hónappal később szakítottak is.
FONTOS
A valóságshow-szereplő próbált úgy tenni, mint akit nem érdekel az egész, az igazság azonban az volt, hogy titokban sokat sírt emiatt.
Népszerű
Ajánljuk