SZÍNES
Születésekor édesanyjának megállt a szíve, és neki is eltűnt a szívhangja. A halálközeli élmény kaput nyitott a spiritualitás felé.
SZÍNES
A színész-producer most kendőzetlenül vallotta be: a munkamániája sodorta veszélybe kapcsolatukat, de végül sikerült megmenteniük a házasságukat.
SZÍNES
Nyári Dia egy ország szeme láttára nőtt fel a Barátok közt című sorozatban, és lett gyerekszínészből művész. Még csak 30 éves, de már rengeteg minden van a háta mögött. Erről mesélt nekünk.
SZÍNES
Nyakunkon a karácsony, ám december 9-étől könnyebb lesz a készülődés: jön a Nyerő Páros, és visszahozzák kicsit a Barátok köztöt a magyar rögvalóságba. Persze némiképp más köntösben.
SZÍNES
Kiss Péter Balázs szerint szerencsések, hogy a kórház közelében laknak, perceken múlt kisfia egészsége.
SZÍNES
Három év telt el az utolsó forgatási nap óta. Nagy Alexandra színésznő pedig úgy döntött, itt az ideje újra összerántani a csapatot.
SZÍNES
Meg kellett küzdeni a szerelmükért. „Szétmentünk volna, ha nem tudjuk ismét összerakni magunkat a nulláról” – mondta Kinizsi Ottó.
SZÍNES
Lékai-Kiss Ramóna meglátogatta Szabó Erikát és kisfiát egy kis barátnőzős babázásra. A találkozóról aranyos képek is születtek.
SZÍNES
Most először szólalt meg a színésznő a héten kirobbant botrány kapcsán, miszerint Várkonyi András pénzt veszített amiatt, hogy ő nem jelent meg két, előre megbeszélt vidéki fellépésükön.
SZÍNES
A két színész barátsága ötven év után ért véget. Sorozatbeli gyerekük nem tudja elhinni, hogy ez valóban megtörtént.
Népszerű
Ajánljuk