SZÍNES
Ha azt gondolod, egy romantikus tengerparti sétában semmi veszélyes nincs, nem is tévedhetnél nagyobbat. Ezt példázza Jamie Acord esete is, akit szabályosan elnyelt a part.
SZÍNES
Mindenki őrületesen kiakadt. A csonttörés és a lábadozási idő miatt még az is kétséges, tudják-e tartani a forgatási ütemtervet, vagy csúszik az egész film.
SZÍNES
Király Attila olyan erővel hajtott bele biciklivel egy érkező autóba, hogy a kocsit és magát is rendesen összetörte, sérülése súlyos.
SZÍNES
A kislány holttestét csak 13 órával az eltűnése után találták meg: le kellett ereszteni a medencét, és miután a víz elfogyott, leküldtek egy kamerát az egyik 20 méter mély csővezetéken. Ott találták meg a kislányt.
SZÍNES
Ismét baleset történt a Nemzeti Színházban, Bodrogi Gyula próbál felépülni egy szerencsétlen mozdulatból szerzett, súlyos sérülésből. A színész jól érzi magát, de jópár hét lesz a regenerálódás.
SZÍNES
Már előtte is voltak kétségei a színházi szakma jövőjével kapcsolatban, a baleset pedig erre még jobban ráerősített.
SZÍNES
Még mindig nem épült fel teljesen a hónapokkal ezelőtt történt súlyos balesetből, de bízik benne, hogy újra a régi lesz.
SZÍNES
A belvárosban ütközött egy másik autóval, aminek következtében megsérült a bőre alá ültetett fizetőeszköz. Szerencsére komolyabb baja nem esett az influenszernek.
SZÍNES
Gönczi Rebeka egy férfiak dominálta világban lett sikeres, 25 éves korára több, mint 100 győzelem van a háta mögött. Számára a lovak jelentik a hobbit, a munkát és a kikapcsolódást is.
SZÍNES
A Papp László Budapest Sportarénában adott koncertet a ValMar, de Valkusz Milán túl közel hajolt az egyik pirotechnikai eszközhöz.
Népszerű
Ajánljuk