SZÍNES
A pillanatnyi hírnév ellenére nem lett sikersztori az élete. Alfie munkanélküli volt, alkoholizmussal és jogi problémákkal küzdött.
SZÍNES
Sarka Katával közös gyermekeit is megemlítette, akiknek gyereknapra készül valami különlegessel.
SZÍNES
Kiss Péter Balázs szerint szerencsések, hogy a kórház közelében laknak, perceken múlt kisfia egészsége.
SZÍNES
Jelenlegi párja csak akkor vállalná be, ha biztosan elég időt tudnak fordítani a gyerekre és nem szenvedne hiányt semmiben.
SZÍNES
A színész szerint egy ikrek mellett különösen fontos, hogy mindkét fél kivegye a részét a gyerekek körüli teendőkből. De úgy látja, ma már egyébként is egyre inkább alapnak számít, hogy az apukák is aktív résztvevői a gyerkőcök életének.
SZÍNES
A magyarázata ugyan elég érdekes. A kommentelők persze nem kímélik, de a nő vicces válaszokkal teszi őket helyre.
SZÍNES
Az idős színész nagyon cuki volt, ahogy arról beszélt, hogy hetedik gyereke milyen hatással van az életére.
SZÍNES
A színész több mint egy évtizede vált szülővé, de van egy dolog, amit azóta sem akar kideríteni.
SZÍNES
Daniel Radcliff szerint nem igaz, hogy az első félév lenne a legnehezebb egy kisbabával, de nem cserélne senkivel.
Népszerű
Ajánljuk