Vitray Tamás súlyos balesetet szenvedett: „láttam, hogy jócskán ömlik a fejéből a vér”
Vitray Tamás, a legendás riporter, súlyos balesetet szenvedett otthonában. Az eset olyan komoly volt, hogy mentőt is kellett hívni hozzá, sőt, kórházba is szállították. A 91 éves televíziós maga osztotta meg a részleteket egy interjúban, ahol a házasságáról is nyíltan beszélt.
Vitray a hot! magazinnak adott interjújában elmondta, hogy negyedik felesége, Éva folyamatosan vigyáz rá, néha talán túlságosan is. Hozzátette, hogy a gondoskodás jól esik neki, és hálás érte.
- nyilatkozta Vitray Tamás.
Az interjúban arról is beszámolt, hogy csak nemrég tértek haza a kórházból feleségével. A baleset egy héttel korábban történt, kiderült, hogy a könyvespolc szélébe ütötte be a fejét, aminek következtében egy körülbelül 5 centiméteres vágás keletkezett a műsorvezetőfején.
- mondta már a felesége, Éva.