INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Viszkok Fruzsi: „A követők számától függ, hogy több tízezer vagy több százezer forintot fizetnek egyetlen tartalomért”

Magyarország egyik legkeresettebb influenszere, 13 éve posztol a közösségi médiában. Őszintén beszélgettünk arról, hogyan élnek a sikeres tartalomgyártók.

Megosztom
Link másolása

Viszkok Fruzsi tizenhárom éve írta meg első blogposztját, azóta a legnépszerűbb tartalomgyártók között szerepel. Instagram, TikTok, YouTube csatornát vezet, miközben egy életvezetési könyv szerzőjeként is ismerheti a közönség.

- Félmillió ember követ nap, mint nap. Sokan a hatásodra lettek influenszerek. Tudatosan építetted fel a jelenséget, akit Viszkok Fruzsiként ismerünk?

- Nem volt tudatos, hiszen amikor elkezdtem a blogolást, akkor még az influenszer szót sem ismertem. Tizenhárom éve még nem voltak fizetett social media együttműködések, a közösségi média gyerekcipőben járt. Inkább azt mondanám, hogy így alakult. Kezdetben csak blogoltam, és élveztem, hogy leírhatom a véleményem különböző kérdésekben. Majd egyre népszerűbbek lettek az online platformok, megjelent az Instagram, én pedig úgy éreztem, ez egy remek alkalom arra, hogy egyszerre több emberhez is kapcsolódjak. Hogyan jött a siker? Alapvetően nagyon energikus ember vagyok, és mindig, mindent teljes erőbedobással csinálok, így a különböző tartalmak elkészítésébe is sok energiát fektettem. Vagyis engem egyszerűen erre sodort az élet, méghozzá a saját a dinamikus tempómban.

- Hogyan érint, hogy az influenszer státusz megosztó lett az évek múlásával? Hiszen tény, hogy sokan alábecsülik ezt a munkát.

- Bánt, hogy sokan lenézik a munkánkat, elvégre nagyon sok munka van egy tartalom elkészítésével. Én például magam forgatok és vágok, vagyis egyszemélyben vagyok rendező, operatőr, szereplő és vágó is. Ennek ellenére elfogadom, hogy mára mindenkit influenszernek nevez a közvélemény, akinek sok követője van.

De fontosnak tartom, hogy megkülönböztessük az értékteremtő influenszereket és a csücsörítő képeket posztoló felhasználókat.

Előbbi egy tudatos tematika mentén készít posztokat, utóbbi leginkább a külsőjével szerez követőket. Egy közös van mindegyikben: akinek nagy követőtábora van, annak nagy a felelőssége.

Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek közéleti témákról kell posztolni, ezzel sem értek egyet, hacsak az illető nem szakember. Én például sosem osztok meg olyan tartalmat, ami közéleti kérdésekkel foglalkozik. Influenszerként az én felelősségem abban áll, hogy olyan témákról beszéljek, amelyekkel szívesen foglalkozunk, amelyekről szeretünk beszélni, amelyek megmutatják számunkra az élet szépségét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@vfruzsi) által megosztott bejegyzés

- Ahogy végignézek az oldaladon, valahogy nekem is jobb kedvem lesz. Valóban ilyen az életed? Meg sem érint egy negatív kommentár? 

- Azt hihetnéd, hogy ennyi idő után lepereg rólam minden bántó hozzászólás, de ez nem így van. Amikor egy nehezebb napon kapok egy negatív kommentet, az nagyon rosszul érint, hiszen én is ember vagyok. Ezt sokan elfelejtik, és határok nélkül képesek leírni bármilyen sértést, ez pedig bántja az igazságérzetemet. Habár valóban a dolgok napos oldalára fókuszálok a tartalmaimmal, nem titok, hogy engem sem kerülnek el az élet nehézségei. Jó lenne, ha legalább a kommentek terén szelídebbek lennének az emberek, és azt írnák a hozzászólásban, amit szemtől szemben is mondanának.

- Az egyik tévhit veled és a többi influneszerrel kapcsolatban, hogy alig dolgoztok, cserébe rengeteg pénzt kerestek. Ebből mi az igazság?

- Ez minden esetben változó, és leginkább attól függ, hogy mennyi időt fordítunk a tartalomgyártásra. Aki hosszú évek óta sokat dolgozik a posztokon, az kényelmesen megélhet ebből a tevékenységből.

A követők számától függ, hogy az együttműködő partnerek több tízezer vagy több százezer forintot fizetnek egyetlen tartalomért,

akár kép, akár videó. De fontos, hogy ez az összeg sosem az adott tartalomra vonatkozik, hanem arra a több éves munkára, ami mögötte van, hiszen ahhoz, hogy fizessenek egy posztért, neked előbb önerőből fel kell építened egy jól futó közösségi média oldalt.

- Mennyit dolgozol átlagosan egy nap?

- Ez is változó. Van olyan nap, amikor reggeltől estig, máskor legfeljebb fél napot. Ha napi munkaórát kellene mondanom, akkor hat óra. Sokáig félve beszéltem erről, mert úgy éreztem, hogy Magyarországon csak az számít hiteles kereső embernek, aki belehal a munkába, de mára bátran mondom, hogy kényelmesen dolgozom, annyit, amennyi jólesik. Ezért nagyon hálás vagyok!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@vfruzsi) által megosztott bejegyzés

- A rendszeres posztoláshoz sok ötletre van szükség. Miből nyersz inspirációt?

- A mindennapokból, legyen szó gasztronómiáról, utazásról, időmenedzsmentről, könyvekről vagy szépségápolásról. Így sosem tudok kifogyni az ötletekből. Persze vannak olyan területek, amelyről nem szívesen posztolok, ilyen a közélet, amiről már meséltem, és ilyen a magánéletem is.

Bár az átlagosnál több betekintést engedek a privát életembe, azt nehezen tudom elképzelni, hogy majd a kisgyerekemről készítsek tartalmakat.

Véleményem szerint az élethelyzet megjelenhet a tartalmakban, de annak a tárgyát nem kell megmutatni. Például adott esetben az anyaság egy olyan szerep, amit nem lehet függetleníteni a nő személyétől, de a babát már függetleníthetjük a tartalomgyártástól.

- Ez egy érdekes felvetés! Mesélnél a terveidről? Milyen posztokat láthatunk tőled a közeljövőben?

- Kétéves tervekről tudok mesélni. Mivel a Tedd rendbe az életed! című könyvem láthatóan sok ember számára adott segítséget az időmenedzsmenttel kapcsolatban, jelenleg egy hasonló projekten dolgozom. Szeretnék további segítséget nyújtani, hogy bizonyos tekintetben megkönnyítsem mások mindennapjait. Azt még nem árulom el, hogy ez milyen formában fog megvalósulni, viszont másik könyvről már bátrabban mesélek. Nagyon szeretem Budapest történelmét, ezzel kapcsolatban tervezek egy újabb könyvet. Vagyis most egy hosszú kutatómunka áll előttem, de erről is mesélni fogok a készülő posztjaimban.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása