Vilmos herceg bérlője vagyok – …és akkor éjjel egykor beállítottak a rendőrök
Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.
Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.
Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.
Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.
Itt a közbiztonság nagyon mást jelent, mint otthon
Van egy mondás errefelé, ami sokat elárul erről az apró hercegségről: ha eleged van Angliából, költözz Cornwallba, ott újra megszereted!
Nagyon sokan ezt szó szerint is vették, amikor a Covid járvány miatti zárások következtében hirtelen lehetővé vált azok számára is a távmunka, akik előtte csak ábrándozhattak róla. Egyik pillanatról a másikra rengetegen cuccoltak le ebbe a kis szegletébe az országnak. Azonban még ez a soktízezres tömeg sem tudta megváltoztatni az itt megszokott szívélyes légkört és barátságos hangulatot.
Költözött ide pékség Londonból, a városka közepén (egyben a tengerparton) egy csónakházat béreltek ki, most
Meggondolod, hogy vegyél-e belőlük kettőt. Aztán nyitott itt éttermet ideköltöző Michelin csillagos séf - már az itteni étterme is Michelin csillagos -, és meglepő módon az ilyen helyekből nagyon sok van, akad még eldugott farmon is olyan étterem, ami négy hónappal a nyitás után már kitehette a maga csillagát. Anglia nagyvárosaiból leköltöztek ide teljes filmprodukciós cégek, luxus divatmárkák vállalati központjai, persze munkát nem a helyieknek adnak, ők a stábot is hozzák magukkal, mert mindenki szeret úgy élni, hogy nappal dolgozik, és délután öttől a hullámokon lovagol. Még a környék kedvenc kávézója is azt írta ki a nyitvatartási táblára, hogy „bocsi, kedden zárva vagyunk, akkor szörfözünk”.
Amit mindenki értékel, aki itt él, hogy a bűnüldöző szervek nincsenek túlterhelve, olyannyira, hogy
Itt elképzelhetetlen, hogy este sétálsz hazafelé a buszmegállóból, és rád támad valaki, de az is, hogy megállítson a rendőr, hogy pakold szépen ki a táskád és a zsebeidet ide a motorháztetőre, mellesleg meg is motozunk, ne kérdezősködj. És ha már a rendőrökről van szó: nem fordulhat elő az sem, hogy autózol a városban, és leintenek, csak azért, hogy ellenőrizzék a papírjaidat és megszondáztassanak, Itt, ha rendőrt látsz, nem szorul össze a gyomrod, és akkor sem, ha este kutyasétáltatáskor szembe jön egy magányos férfi az ösvényen.
A helyi újság breaking news címkés hírei többnyire arról szólnak, hogy XY kertjében reggel megint ott legelt egy tehén a gyerekek csúszdája mellett, ki tudja, kinek a tulajdona? Vagy legutóbb egy sajnálatos halálhír borzolta a kedélyeket: egy kertben holtan találtak egy kiscicát. A turistaszezon közepén persze vannak más hírek is: traktorral húznak ki a strand homokjából a dagályra nem számító autósokat, vízimentők helikopterrel mentenek szirteken ragadt kirándulókat, és nagy ritkán olyan is megtörténik, hogy arról kell írniuk: a mentés későn érkezett.
Ő azon, hogy zárva találta a bejárati ajtót, amikor benyitott, pedig tudtuk, hogy jön… Én meg azon, hogy ezen ő fennakadt. Mondtam, hogy bocsánat, még újak vagyunk, nem ismerjük a szokásokat - erre kedvesen biztosított róla, hogy errefelé nem kell félni, ez egy olyan környék, ahol senki nem zárja az ajtaját. Egyébként az autókat sem nagyon szokták, ebben ki is lógunk a sorból, hiába, a közép-európai neveltetés nem múlik el nyomtalanul…
Nemrég egy éjjel azonban olyasmi történt, amire, különösen ilyen előzmények után, egyáltalán nem számítottunk. Már jócskán elmúlt éjfél, amikor arra ébredtünk, hogy beáll a kapunk elé egy autó, hangos zene bömböl benne, a reflektora végigpásztázza a házat, majd néhányszor erőlködve felberreg a motor. Két-három nagy gázfröccs után csend lett, már ha a folyamatosan járó motor zúgása csendnek számít. Meg a fényszóró is tovább világított.
és megtervezni az utat a telóján a megrendelőhöz, aki nyilván tűkön ülve várja a pizzáját. De amikor ez a tervezés már tíz perce tarthatott, ajtócsapódást hallottunk. Kiderült, hogy kikászálódott a kocsiból egy fekete szakállas középkorú pasas és körbejárta az autót, mindezt annyira bizonytalan járással, amit már tántorgásnak hívnak. Ekkor lett gyanús, hogy mégsem kajafutárról és eltévesztett rendelésről lehet szó. Kis idő múlva úgy döntöttünk, megkérdezzük, tudunk-e bármiben segíteni neki.
Kimentünk hozzá, de minden kérdésre azt ismételgette, hogy minden oké, minden oké, majd visszaült az autóba és a telefonjába temetkezett. Ekkor vettük észre a közeledő reflektort, ami nagyon gyorsan rendőrautóvá változott, majd követte őt egy másik fénycsóva, az már rendőrségi kisbusz volt.
A tántorgó sofőr megint kiszállt, hirtelen mehetnékje lett, de a három, jó modorú rendőr megkérte, hogy maradjon inkább. Meg minket is, hogy ha nem nyaralók vagyunk, legyünk már olyan kedvesek válaszolni néhány kérdésre. Megosztották az erőiket, kettő az éjszakai látogatónkkal beszélgetett, egy pedig velünk.
A mi Bobunk arra volt kíváncsi, hogy egyedül ült-e a fickó a kocsiban, vagy mással érkezett. Közben kedélyesen elbeszélgetett velünk, többször is elnézést kért, hogy éjszaka nem tudunk tőlük aludni, ivott egy kis teát, elmondta, hogy mennyire imádja New Yorkot, és megsimogatta a kutyát. Molli először ugyan kicsit meg volt illetődve, de elég udvariasan fogadta a rend hatalmas őrének közeledését.
Beszélgetés közben kiderült, hogy az autós keresztülgázolt egy körforgalmon, és ütközött egy másik kocsival, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről, valószínűleg itt, a mi kis farmunkon akarta elrejteni a gépet, amíg hazamegy kijózanodni. A másik autó sofőrje azonban felhívta a rendőrséget, hogy jelentse az esetet, és ekkor kezdték el keresni a cserbenhagyó fickót és a kocsiját.
Egy jó félóra múlva aztán elvitték a még mindig szemmel láthatóan nagyon részeg sofőrt, kicsit később egy autómentővel a bűnjelet, azaz a megrongálódott autót is. A rendőrünk szerint, ha a férfi kijózanodott, el fognak beszélgetni vele arról, mi a helyes viselkedés, és hogyan kell autót vezetni. Ez, első hallásra sem lehet több, mit egy szigorított ejnye-bejnye. Valószínűleg egy csomó büntetőpont is felkerül majd a jogsijára, ez utóbbit viszont itt nagyon komolyan veszik. Nem osztogatják bárkinek, de ha összegyűlik a megfelelő mennyiség, ugrik a jogsi. Egyébként elég sok olyan munka van, ahol előfeltétel, hogy a jelentkező tiszta jogosítvánnyal rendelkezzen. Szóval egy ilyen incidens akár a részeg sofőr állásába is kerülhet.
Apropó, ittas vezetés! Nagy Britanniában nincs olyan, hogy zéró tolerancia, lehet egyszerre inni és vezetni. Elmehetsz a haverokkal a kocsmába, leguríthatsz egy pintet a kedvenc sörödből vagy cideredből, aztán hazavezethetsz. Ha étterembe mész, ott is ihatsz egy pohár bort a kaja mellé.
Amíg nem csinálsz hülyeséget, elhiszik neked, hogy annyit iszol csak vezetés előtt, amennyit a törvény megenged.
Másnap reggel napfényben is megnéztük a bűnügyi helyszínt: a kocsibehajtónkat. Már semmi nyoma nem volt az éjszakai akciófilm-jelenetnek, mindent elvittek éjjel, nem csak az autót, de még az alkalom hevében frissiben földre dobált szonda-fejeket is feltakarították. Aztán fogtuk a kutyát, és elsétáltunk addig a bizonyos körforgalomig, ahol állítólag az incidens megesett - de már ott is rendbe volt téve minden. Reggelre tényleg semmi nem emlékeztetett arra, hogy micsoda bűneset és nyomozó munka történt errefelé, alig néhány órája, az éjszaka.
