SZTÁR
A Rovatból

Végre kiderült Jamie Foxx rejtélyes állapota – emiatt nem emlékezett 20 napra az életéből

Jamie Foxx a 2023. áprilisi egészségügyi sürgősségi esetéről beszélt az új Netflix-műsorban, a Jamie Foxx: Mi is történt? című közel egy órás filmben. Kiderült minden részlet az eddig titkolt állapotáról.

Megosztom
Link másolása

Az 56 éves Oscar- díjas Jamie Foxx 2023 áprilisában szenvedett el egészségügyi vészhelyzetet a Back in Action című Netflix-filmjének atlantai forgatásán. Eddig annyit lehetett tudni, hogy rosszul lett, majd 20 napra nem emlékszik az életőből. A színész eddig ködösen fogalmazott azt illetően, mi baja volt, ami találkgatáscunamit indított el.

Jamie Foxx a filmben megerősítette, hogy agyvérzést kapott, ami ráadásul majdnem megölte.

"Bevérzett az agyam, ami stroke-hoz vezetett" - mondja a filmben a People szerint. Foxx érzelmesen mesélte az esetet, és könnyeket törölt a szeméből, miközben felidézte gondolatait: "kérlek, Uram, engedd, hogy túljussak ezen."

Elmondta, hogy történt a rosszulléte is. Ez ösztönző lehet bárki számára ahhoz, hogy időben kérjen orvosi segítséget.

"Április 11-én erős fejfájásom volt, és kértem a fiamtól egy aszpirint. Gyorsan rájöttem, hogy amikor egészségügyi vészhelyzetben vagy, a gyerekeink nem tudják, mit csináljanak"

– kezdte Foxx, majd hozzátette:

"Mielőtt megkaptam volna az aszpirint, kimentem. Majd onnantól kezdve 20 napra nem emlékszem."

Foxx elmagyarázta, hogy barátai elvitték egy atlantai orvoshoz, aki beadta neki a szükséges kortizon injekciót, majd hazaküldte Foxxot. Azonban a nővére, Deidra Dixon ekkor már tudta, hogy valami nincs rendben, és az orvosi segítségnyújtást sem tartotta kielégítőnek.

A színész elmondta, hogy Dixon fél Atlantát körbejárta, és rábukkant a piemonti kórházra, amelyről Foxx azt mondta a műsorban, mindössze 400 méterre van attól a helytől, ahol a különleges filmjét forgatták.

Itt elmondása szerint "újra összerakták", megmentve az életét.

Foxx elmondta, hogy egy orvos borzalmas híreket közölt Dixonnal. Elmondta az agyvérzés tényét és azt is, hogy a lehető leghamarabb megműtik, különben meghalhat.

"Ha most nem megyek a fejébe, akkor elveszítjük"

- emlékezett vissza Foxx a nővére az orvos szavaira, és azt mondta, hogy letérdelt a műtő előtt, és egész idő alatt imádkozott.

"Az életed nem pereg le előtted. Furcsán békés állapot volt"

- mondta Foxx, majd hozzátette:

"Láttam az alagutat. Nem láttam a fényt. De ABBAN az alagútban voltam. Meleg volt ott"

Elmondta azt is, hogy félt, rossz irányba halad majd, és mintha az ördögöt is megpillantotta volna ebben a tudatállapotban.

Az orvosok nem találták meg az agyvérzés okát, de úgy gondolják, teljesen felépülhet ebből a színész.

Mikor Foxx felébredt, az emlékezetkiesés után hirtelen egy kerekesszékben találta magát, és fel sem tudta fogni, mi történik, miért nem tud járni. Aztán a barátai világosították fel, mi történt vele. Később rehabilitációs kezelésekre járt.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Fotóval! John Cena beült Rácz Jenő Michelin-csillagos éttermébe – de a vendégek nem ismerték fel
John Cena nem az első híresség, aki megfordult Rácz Jenő éttermében, de kétségtelenül az egyik legnagyobb név, aki a Michelin-csillagos gasztronómiai élményt választotta Budapesten – anélkül, hogy bárki felismerte volna.

Megosztom
Link másolása

John Cena, a pankrátorból lett világhírű filmsztár váratlanul feltűnt Rácz Jenő Michelin-csillagos éttermében a Rumour-ban Budapesten – de a többi vendég észre sem vette, hogy egy hollywoodi sztárral vacsorázik egy asztalnál.

Egy foglalás, amire senki sem számított

A séf a Blikknek mesélt a nem mindennapi vendégről. John Cena és felesége a szokásos foglalási protokoll szerint jelentkeztek be, és a séfasztalnál ültek le a többi húsz vendéggel együtt.

„Ismerős volt a név, de mivel már többször előfordult, hogy csak névazonosságról volt szó, nem voltunk biztosak abban, hogy tényleg a filmekből ismert John Cena érkezik”

– mondta Rácz Jenő.

Kiderült, hogy a többi vendég nem ismerte fel a színészt, amit a sztár láthatóan nem is bánt. „Szerintem ez nekik is megkönnyebbülés volt, így mindenféle felhajtás nélkül élvezhették a vacsorát” – tette hozzá a séf.

Cena mosogat otthon

Rácz Jenő elárulta, hogy John Cena és felesége egy hónapot töltenek Magyarországon, és nagyon megszerették az országot, különösen a helyi ételeket. A sztárpár kifejezetten gasztronómiai rajongónak bizonyult:

„a helyi ízek és az általunk készített 11 fogásos vacsora is elnyerte a tetszésüket. Ők egyébként nagy rajongói a gasztronómiának.

Látszott rajtuk, hogy nem ez az első ilyen élményük, értenek hozzá és érdeklődtek is.”

A beszélgetés közben Cena vicces részleteket is megosztott magánéletéről:

„Amikor megkérdeztem, ki főz otthon, John elárulta, hogy a felesége, ő pedig mosogat”

– mesélte nevetve Rácz.

A vacsora végén a séf egy közös képet szeretett volna kérni, de Cena gyorsabb volt. „Vicces volt, mert a vacsora végén szerettem volna kérni, hogy készítsünk egy közös fotót, ám John megelőzött. Behívtuk a konyhára, és így minden kollégával fotózkodott” – mesélte Rácz, aki szintén büszkén pózolt a sztárral.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
„Nika se parkoló” - így próbálják kiutálni Újbudáról a kamu rendőrigazolványt lobogtató Delhusa Gjont
Nem elég, hogy a sztár rendszeresen tilosban parkolt, a számonkérés alól azzal próbált kibújni, hogy hamis rendőrjelvényeket lobogtatott. A kerület lakói nem szimpatizálnak Delhusa Gjonnal.

Megosztom
Link másolása

Több nem várt fordulat is meglepte az embereket Delhusa Gjon parkolási botránya körül. Az egy dolog, hogy tilosban parkolt, s tette mindezt rendszeresen. A 71 éves énekes feljebb tette az ingerküszöböt azzal, hogy

amikor körbeállták a rendőrök, megkérdezte, hogy most akkor énekeljen-e az egybegyűlteknek.

Majd amikor szorult a hurok, és nem tudta kidumálni magát abból, hogy rendszeresen rossz helyen áll meg autójával,

saját rendőrigazolványt mutogatott az intézkedő járőröknek mondván, énekelt már annyit, hogy neki járjon ilyen.

Azóta kiderült, hogy a Nemzetközi Rendőrszövetség által kiállított egyik dokumentum nem is lenne alkalmas kifogásnak, másrészt régen lejárt, harmadrészt Delhusa Gjon már nem is a szövetség tagja, írja a Blikk.

Később a táncdalénekes azt nyilatkozta, hogy a körülmények kényszerítik a szabályszegésre, mert sosem talál parkolót. Mindenesetre a bírságot kifizette.

A közösségi médiában és a sajtóban megjelent hírek után

a BRFK vizsgálatot rendelt el, és a közokirat-hamisítás is felmerült.

Újbuda lakóközössége, annak legalábbis egy része nem rajong azért, ha nem férnek el a járdán egy szablytalankodó autós miatt, vagy épp bármi másban akadályozza őket egy véletlenszerűen leparkoló jármű. A rendőri intézkedés helyszínén

valaki a járdára festett egy személyesen Delhusának kijelölt parkolót. A Nika Se Perimeno című dalra utalva a "Nika se parkoló" feliratot írták fel festékszóróval.

A helyszínről készült fotó ide kattintva tekinthető meg.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Madonna kiborította a fél világot, amikor Ferenc pápával tett ki ölelkezős képet magáról
Madonna és a botrány régi haverok, de most tényleg kiborultak a követői.

Megosztom
Link másolása

Madonna ismét sikeresen provokálta a közvéleményt: az Instagram Story-jában megosztott néhány mesterséges intelligencia által generált képet magáról és Ferenc pápáról, amelyek pillanatok alatt hatalmas felháborodást váltottak ki.

Az internet szerint ez már túlzás

Az első képen a 87 éves Ferenc pápa szélesen mosolyogva oldalról öleli a 66 éves Madonnát, orra az énekesnő arcához simul.

„Így indulunk neki a hétvégének…” – írta Madonna a fotó mellé.

A második képen az énekesnő csipkés fűzőben látható, miközben Ferenc pápa egy csókra hajol hozzá, karját Madonna dereka köré fonva.

„Jó érzés, ha észrevesznek…” – kommentálta az énekesnő.

Az internet reakciója nem váratott magára. „Ez undorító!”, „Ez már azért fura…”, „Madonna teljesen megőrült!” – záporoztak a hozzászólások a közösségi oldalakon. Volt, aki azt írta, hogy imádkozott Madonna lelki üdvéért.

Madonna és a botrány régi haverok

Bár a kritika erős volt, Madonna karrierje során sosem kerülte a botrányokat – sőt, gyakran szándékosan provokált. Emlékezetes maradt például az 1989-es Like a Prayer című videóklipje, amelyben egy igazságtalanul gyilkossággal vádolt fekete szentet csókol meg, miközben égő keresztek és más vallási szimbólumok jelennek meg. A klip miatt a Vatikán bojkottot hirdetett ellene.

A Pepsi még az énekesnővel közös reklámját is visszavonta, amelyet csak 2023 szeptemberében engedélyeztek újra megosztani.

Akkor Madonna azt írta egy Instagram-bejegyzésben: „A művészek azért vannak, hogy megzavarják a nyugalmat.”

Merész színpadi show-k és pereskedés

Madonna legutóbbi Celebration turnéja sem múlt le dráma nélkül. Egy rajongó beperelte az énekesnőt,

mert pornográfiának érezte a fellépést, állítása szerint „minden figyelmeztetés nélkül” tették ki a közönséget a merész jeleneteknek.

Az énekesnő fellépései közismerten provokatívak: táncosai gyakran adtak „pikáns öltáncokat” a színpadon. Egy ikonikus pillanat egy miami koncerten történt, hogy Madonna Ricky Martinnak adott egy szuggesztív öltáncot – a rajongók szerint az énekes zavarba jött.

Madonnát ismerve ez a legújabb botrány valószínűleg nem fogja letaszítani a trónról – sőt, épp a botrány okozás lehetett a célja.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Katie Holmes virágcsokorral a kezében mosolyog, miután az exe azt nyilatkozta: már kigyógyult abból, hogy fehér nőkkel randizzon
Katie Holmest először kapták lencsevégre, miután exe, Jamie Foxx sértő megjegyzést tett arról, hogy kigyógyult a fehér nőkkel való randevúzásból.

Megosztom
Link másolása

A 45 éves színésznő vasárnap erős, életvidám nőként mutatkozott egy óriási csokor virággal a hóna alatt. Önmagában nem bír hírértékkel a jelenség, ám miután

a volt pasija Jamie Foxx sértő megjegyzést tett a fehér nőkre, legalábbis érdekes a megnyilvánulás.

Holmes élénkzöld kabátban hozta legjobb formáját a nyüzsgő New York utcáin, és pózolt a Wicked musical plakátja előtt. A csokorral az Ethel Barrymore Színházba tartott az Our Town matiné előadására.

Mindössze néhány nap telt el azóta, hogy az exe a Mi is történt? című, Netflixen futó filmjében a hat éves románcukra lehúzó utalást tett, nem mellesleg megsértve ezzel a fehér nőket en bloc.

A hollywoodi sztár zongorához ülve énekelte:

"Nővéreim, azért vagyok itt, hogy elmondjam, meggyógyultam. Mindenből kigyógyultam, nem lesz több fehér lány. Komolyan mondom, nincs több fehér lány."

A közönség tagjai ujjongtak, majd Foxx hozzátette, hogy már ismét a "város fekete oldalán" játszik. Foxxnak többször volt fekete és fehér barátnője egyaránt,

2013 és 2019 között járt Katie Holmes-szal.

A Foxx-szal való szakítása után Katie 2020 és 2021 között járt Emilio Vitolo Jr. séffel, 2022-ben rövid ideigBobby Wooten zenésszel colt kapcsolatban. A színésznő, aki 2006 és 2012 között volt a szcientológus Tom Cruise felesége, jelenleg egyedülálló.

Holmes most élvezi, hogy a karrierjére összpontosít, mióta lánya, Suri a pennsylvaniai Pittsburgh állambeli Carnegie Mellon egyetemre jár, és a Broadway-beli szerepekkel van elfoglalva.

Foxx megnyilvánulását a színésznő nem kommentálta.

Friss fotói ide kattintva tekinthetők meg.


Megosztom
Link másolása