SZTÁR

Vajna Tímea meglepetés wellness-túrára vitte magánrepülővel a cicáját

Így köszöntötte fel magát a 42. születésnapján az influencer.

Megosztom
Link másolása

A napokban ünnepelte a születésnapját Vajna Tíme.

A volt modell, influencer, üzletasszony október 3-án töltötte be a 42. életévét.

Ebből az alkalomból Vajna Tímea meglepetés wellness-túrára vitte magánrepülővel a cicáját.

Az Instagramon közzétett képek szerint a cicus és Vajna Tímea is jól érezte magát az úton. Várd meg, amíg betölt a galéria, és azután a képbe kattintva nézheted végig a fotókat:

Vajna Tímea, születési nevén Palácsik Tímea korábban modellként dolgozott, majd a 2010-es években jött össze Andy Vajna filmproducerrel, akivel 2013-ban kötött házasságot.

Az Andy Vajnával való házassága révén került a magyar sajtó látókörébe, majd férje halála után is folyamatosan szerepelt a hírekben.

Vajna Tímea üzleti érdekeltségei közé tartozik többek között az ékszerbiznisz, de korábban a szépségversenyek szervezésében is aktívan részt vett. Andy Vajna halálát követően örökölte férje jelentős vagyonának egy részét, ami miatt intenzív figyelem irányult rá.

Átköltözött az Egyesült Államokba, ahol vállalkozásai is vannak.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Zsigmond Angi nem tudta, amikor elvállata az Ázsia Expresszt, hogy nem kapnak majd enni, és ilyen nehéz fizikai feladatokat kapnak
„Nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz, és nem hiszem, hogy ezt még egyszer végig tudnám csinálni.”

Megosztom
Link másolása

Zsigmond Angi volt nemrég Lakatos Levente vendége.

Az interjúban beszélt a TikTok-sztárság árnyoldalairól, és az Ázsia Expressz forgatásának kulisszatitkairól is.

Az tartalomgyártó azt mondta, azt hitte, sokkal kedvesebbnek mutatják majd a műsorban, mint ami ki lett emelve, mivel sok kedves pillanat és cukiskodás volt a forgatás alatt.

Arról is beszélt, hogy a nézők nem látnak bele, mi zajlik valójában, csak az összevágott adást látják. Nem látják, hogy már 3 órája áll valahol, még mindig stoppol, de nem veszik fel, csak azt látják, amikor dühösen kifakad emiatt, mert kijön rajta, hogy napokig nem aludt, napokig nem evett. "Nem gondolom azt, hogy egy embert meg lehet egy ilyen műsor alapján ítélni. Itt az emberek szórakoztatása az első" - mondta.

A kommentelőktől megkapta, hogy miért vállalta el egyáltalán a szereplést az Ázsia Expresszben.

Zsigmond Angi elárulta, hogy nem látta előre, hogy a forgatás alatt majd nem kapnak enni, és ilyen nehéz fizikai feladatokat kell teljesíteni. "Nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz, és nem hiszem, hogy ezt még egyszer végig tudnám csinálni."

Arról is szó volt, hogy a műsorban miért alakult ki konfliktus közte, és a Való Világban megismert Béres Anett között.

"Kamerákon kívül indult el az egész, igazából onnan, hogy amikor kint voltunk a reptéren, akkor Anett szólt nekem, hogy 'bekövettelek téged, de látom, te nem követtél vissza, hogy mikor követsz vissza?' Kicsit frusztráló érzésem volt, hogy miért így kezdjük a beszélgetést, miért így próbáljuk megismerni a másikat."

Zsigmond Angi szerint Béres Anett anyáskodni szeretett volna fölötte, ám amikor kifejezte nemtetszését, Anett megharagudott rá.

"Hogy 'Kislányom, gyere ide; tojáshéj a seggeden; anyukád lehetnék; te nem tapasztaltál annyit, amennyit én, hallgass rám', meg ilyenek. És szerintem ő azt gondolta, hogy én ebben majd partner leszek. De mivel nekem van anyukám, aki neveljen, ezért nagyon tisztelettudóan megmondtam neki, hogy nem szeretném, hogy anyáskodjon felettem vagy hogy kislányomnak hívjon."

A tiktokker szerint Béres Anett úgy könyvelte el, mintha ő nem nyitott volna felé, pedig ez nem így történt. Ám az ellentétek idővel még jobban elmélyültek a forgatás idején. Úgy érzi, részben a nézettség miatt is provokálta őt, de nem állt le a forgatás után sem.

"Sajnos kamerákon kívül is nagyon sokat piszkált engem. Addig fajultak a dolgok, hogy már szóltam a szerkesztőknek, hogy ha ez így nem marad abba, akkor lehet, hogy az én lelkem ezt nem fogja bírni, és én nem tudom ezeket a vitákat tovább folytatni."

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Elértünk a bulvár egyik legmélyebb pöcegödrébe: amikor gyerekeken gúnyolódnak és röhögnek az emberek
Tényleg itt tartunk, emberek, hogy az a „vicc” tárgya, hogyan nézett ki valaki gyerekként, vagy mit mondott mondjuk tíz évesen?

Megosztom
Link másolása

Az ember néha reménykedik abban, hogy az emberiség fejlődik, és egyre intelligensebbé válik. És ezzel együtt az a fajta viccelődés, ami 50-60 éve még természetes volt, az ma már nem oké. Például hogy a nőkön "humorizálunk" bunkó módon.

Azt gondoltam, a gyerekeken való gúnyolódás és a gyerekek megalázó helyzetbe hozása ma már nem oké.

Súlyosat tévedtem. Ennek egyik kézzel fogható bizonyítéka az, hogy nemrég kiderült, bugyira vetkőztette büntetésből a gyerekeket a többiek előtt egy nyírmeggyesi tanár. A kisfiút felrúgó edző után újabb mélypont volt, a báka hátsó feléné lejjebb.

És most itt az újabb mélypont, ezúttal a bulvársajtóból.

Most ugyanis egy celeb gyerekkori videóján gúnyolódnak és röhögnek az emberek. Azon, hogy gyerekként hogy nézett ki (szerintük), mit mondott és hogyan beszélt.

Mint azt ti is tudjátok, Szépréthy Roland influenszer kommentátorként csatlakozott a 2024-es Sztárboxhoz. Megosztó személyiség, valaki szereti, valaki nem, és utóbbiak talán többen vannak, mivel elég csúnyán viselkedett Curtissel.

A kommentátorról nemrég valaki előásott róla egy régi felvételt, felrakta TikTokra, majd egyik-másik bulvárlap ezt azzal hozta le, hogy "rajta röhög az internet". Egy gyereken. Ez a minta, hogy gyereken röhögünk és gúnyolódunk, azután csodálkozunk, hogy ugyanezt csinálják egymással az iskolában a gyerekek.

Leértünk egy újabb pöcegödör aljára.

@___happyface___ #szeprethyroli #mobilfox #___happyface___ #nekedbelegyen #neked #bazdbeforyouba #bazdkiforyuba✨ #bazdkiforyuba #nekedbelegyen❤️ #haddlegyen ♬ eredeti hang - Happyface


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Krausz Gábor sajnálja, hogy szégyent hozott a szerelmére, Mikes Annára a viselkedésével
Saját bevallása szerint a szélsőséges helyzetek olyan reakciókat váltottak ki belőle, amelyek nem jellemzőek rá a mindennapi életben.

Megosztom
Link másolása

Krausz Gábor elmondta az Ázsia Expressz kibeszélőben, hogy szerinte szégyent hozott Mikes Annára.

A sztárséf azért érzi így, mert bevallása szerint több alkalommal is elvesztette a türelmét, és indulatból reagált a verseny során felmerülő nehézségekre.

Ha még emlékeztek rá, az egyik ilyen jelenet az volt, amikor kifakadt a szegénynegyedben élőkön:

"Ezt a putritelepet b*meg! Azta, egy disznót vett ki a kocsiból! Na jó, ebből útlevél lesz szívem rövidesen, komolyan. Ez a legaljának a legalja, voltunk már gané környéken, de ez még annál is retkesebb, nincsenek házak se nagyon és nagyon büdös van. Igazából ez a végső kegyelemdöfés a mai napra."

Egy másik emlékezetes jelenet az volt az Ázsia Expresszben, amikor Tajvanban fegyvert fogott rá egy rendőr, miután Krausz Gábor ugyanis próbálta megszerezni az útlevelét.

"Ez gáz, nincs mentség erre. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rendőrös sztorinál már rohadtul elegem volt. És senki nem adta vissza az útlevelemet, hiába könyörögtem. Úgy voltam vele, ha jön egy rendőrautó, elvisznek, legalább vége a napnak. Arra nem számítottam, hogy talán lelőnek majd. De egy szó mint száz, ezt szégyellem"

- mondta a séf.

"Ez a verseny olyan dolgokat hozott ki belőlem, amiket amúgy a való életben soha nem tapasztalok magamon. Vagy azért, mert sikerülnek a dolgaim, vagy azért, mert nem kerülök ennyire szélsőséges helyzetekbe. Anna miatt sajnálom az egészet, rá hozok szégyent ezzel"

- tette hozzá.

"Az mentség lehet, hogy senkiben nem tettem kárt"

– mondta a történtek után Krausz Gábor.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Hatalmasat megy a videó, amiben Puskás Peti Madonnát alakítja, egyenesen imádják a kommentelők
Liptai Claudia szerint gyönyörű nő lett belőle.

Megosztom
Link másolása

Puskás Peti Madonnának öltözve lépett színpadra a Sztárban Sztár All Stars hetedik élő adásában.

Az énekes hatalmas sikert aratott a testhez simuló rózsaszín dresszben és Madonna egyik ikonikus frizurájával állt színpadra, a produkciója pedig sokakszerint elképesztően jó volt.

A zsűritagok szerint nem csak jól nézett ki és jól énekelt, hanem a színpadi mozgása is rendben volt. Liptai Claudia még azt is kiemelte, milyen gyönyörű nő lett belőle.

Dallos-Puskás Peti követői imádják az alakítását, és ezt meg is írták a hozzászólásaikban.

"Toronymagasan a legjobb volt". "Zsenális produkció volt!" "Élted a szerepet"

- írták a kommentekben.

A videót itt láthatjátok. Várjátok meg, amíg betölt, és ha nem indul el, kattintsatok bele:

A zsűri értékelése:


Megosztom
Link másolása