Gólyahír! Kisbabát vár Lola: „Maga nagyon fiatalnak tűnik, de hazudik mindenkinek”
Megszégyenítették, leírták, lelkileg porig alázták. Aztán terhes lett.
Egy orvos az arcába mondta, hogy késő: „öreg vagyok már… kívülről talán nem, de belülről biztosan.” Így idézte fel Lola a Hot magazinnak azt a pillanatot, amikor
egy rutinvizsgálat közben – még tavaly – egy orvosi vélemény nemcsak meglepte, hanem porig alázta.
Nemcsak a diagnózis, hanem a stílus is mély nyomot hagyott benne: „értéktelennek éreztem magam… csupán a korom és a külsőm miatt megaláztak.”
„Az egyik petefészkem nem is működik” – mégis sikerült
A diagnózisok korábban sem kímélték. Mint meséli: ciszták, miómák, és egy inaktív petefészek árnyékában élte az életét húszas évei óta.
Január elején még attól rettegett, hogy rosszindulatú daganatot találnak nála. Biopszián, szövettanon ment keresztül,
aztán jött a váratlan fordulat: kiderült, hogy várandós. „Egyikünk sem gondolta, hogy ilyen hamar megfogan a gyermekünk” – mondta. A jó hírt végül az Instagramon tette közzé, egy csodás képpel és ezzel a szöveggel: „Pár hónappal ezelőtt elkezdődött a legcsodálatosabb fejezet az életünkben. Ősszel kislányunk születik.”
A showbizniszben sincs könnyű dolga
A hírt, hogy kisbabát vár, nem mindenhol fogadták örömujjongással. Azt mondja, a televíziós iparban máris érezte, hogy várandósan kevésbé kívánatos munkaerő. A huszadik hét felé közeledve viszont úgy érzi, mostanra már jól van, testileg és lelkileg is.
„Volt egy hónapom, amikor olyan rosszul voltam, hogy vezetés közben is meg kellett állnom az émelygés miatt”
– mondta, hozzátéve: az első trimesztert gránátalmán élte túl.
Az anyaság gondolata nemcsak boldogsággal, hanem félelemmel is járt: „aztán jött az érzelmi hullámvasút… szorongásos időszakom is volt, akkor igazán nem is voltam önmagam.”
Lány lesz – Lola pedig „finomodni” fog
Sokáig nem merte elmondani senkinek, hogy gyereket vár. A korábbi megaláztatás után csak a vizsgálatok sorozata és a pozitív orvosi visszajelzések után nyugodott meg: „mindenhol elmondták, hogy tökéletes a szervezetem, nem is értik, miért viselkedett velem így az az orvos.”
Ma már örömkönnyekről beszél, és azt is tudja: kislánya lesz.
„Fiús anyukaként képzeltem el magam, mert bennem is van egy ilyen »rosszaság«… nem voltam kislányos gyerek: matchboxszal játszottam babák helyett, légpuskával lövöldöztem. Hát, majd most finomodok” – mondta nevetve.
Jön a rózsaszín baldachin és a költözés
A baba érkezése miatt párjával új otthonba készülnek, és a gyerekszoba is alakul már. „Már sok rózsaszín kis cuccot vettem, például cipőt. Nézegettem bútorokat is… kinéztem a baldachint is.” A szüléssel kapcsolatban is kialakult a véleménye:
nem akar „mindenképpen átélni” semmiféle fájdalmat, az érzéstelenítés lehetőségét fontosnak tartja.
„Most még nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban, de biztosan elkezdek majd félni, amikor a célegyenesbe érünk.”