SZTÁR

Újra összeálltak a Négyen egy gatyában szereplői – Így néznek ki 18 évvel később

A 2005-ös film főszereplői a farmert ezúttal Barbie-rózsaszínre cserélték, és együtt pózoltak New Yorkban.

Megosztom
Link másolása

Majdnem húsz év telt el azóta, hogy 2005-ben bemutatták a Négyen egy gatyában című filmet, melynek főszereplő: Alexis Bledel, Amber Tamblyn, Blake Lively és America Ferrera.

A szereplők most New Yorkban találkoztak újra, és hogy miért?

A SAG-AFTRA keretében vetítették a Barbie-filmet a városban, aminek kapcsán néhány szereplő és a rendező is ellátogatott az eseményre. A lányok pedig elmentek, hogy jelenlétükkel támogassák egykori kolléganőjüket.

A színésznők az esemény kapcsán most az ismert farmert inkább a rózsaszín különböző árnyalataira cserélték.

A legbarbiesabb Barbie talán Blake Lively volt, aki páratlan ruhaválasztásaival mindig lenyűgözi rajongóit. Ezúttal egy rikító pink színű miniruhát viselt, aminek szoknyarésze szőrmés volt, ehhez ugyanilyen árnyalatú selyemkesztyűt és egy tűsarkút viselt. Itt szeretnénk jelezni, hogy Blake időközben már négygyerekes anyuka, akinek év elején született legkisebb babája.

Na de menjünk tovább, a Szívek szállodájából ismert Alexis Bledel egy mélyrózsaszín ruhát viselt, amire egy kis fekete, pemplumos blézert húzott, Amber Tamblyn egy világos rózsaszín kosztümöt választott, míg Ferrara egy fehér drapírozott ruhába bújt.

A nagy találkozóról America Ferrara osztott meg egy rövid kis videót:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

America Ferrera (@americaferrera) által megosztott bejegyzés

A film debütálása óta 18 év telt el, a szereplők azonban láthatóan még mindig imádják egymást, Blake egy 2020-as interjúban el is mondta, hogy még mindig kötődik a hihetetlen színésznőkhöz, akikkel együtt dolgozott a filmen, és annak pár évvel későbbi folytatásán.

„America Ferrara, Amber Tamblyn, Alexis Bledel - ez az a három nő, akikkel 16 éves koromban találkoztam, és azóta is szerencsés vagyok, hogy a barátaimnak és mentoraimnak nevezhetem őket”

– mondta akkor Lively, aki hozzátette, hogy csodálja, ahogy kolléganői kiállnak azért, amiben hisznek.

„Amit tesznek – akár művészileg, politikailag, társadalmilag, személyesen –, valóban használják a hangjukat. És hogy az emberek egyetértenek-e a hangjukkal vagy sem, az nem annyira érdekel, sokkal inkább az, hogy jó látni olyan nőket, akik nemcsak magukat, hanem más nőket is ösztönöznek arra, hogy kiálljanak magukért, és valóban harcoljanak és dolgozzanak azért, amiben hisznek.”

A Barbie-mozi egyik sztárja, Ferrara is hasonlóan vélekedett még 2019-ben, amikor arról is beszélt, hogy benne lenne a folytatásban.

„Szeretjük egymást, és szeretjük ezt a sorozatot, és annyira büszkék vagyunk a közös munkánkra, hogy csodálatos lenne visszatérni [és] csinálni még egyet” – mondta, és hasonlót nyilatkozott Alexis Bledel is, úgyhogy ujjakat keresztbe és drukkoljunk, hogy valaki összehozzon nekik egy folytatást.

Forrás: People


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása