„Úgy mondanám, lelki társak lettünk” – összejött a Házasodna a gazda két főszereplője, miután Richárd szakított Erikával
A Házasodna a gazda hozza a formáját: az igazi dráma most is a finálé után kezdődött. A január ugyanis azzal a hírrel indult, amire kevesen fogadtak volna: a tavalyi évad egyik gazdája, Niro Richárd és a műsorban választott párja, Erika kapcsolata befuccsolt, Richárd viszont összejött az évad egy másik főszereplőjével, Zsuzsi gazdával. A fejleményekről maga Richárd számolt be a Storynak, és nem is fogta vissza magát, amikor a szakítás okairól mesélt.
Pedig a tavalyi évad végén még úgy tűnt, Erika és Richárd sínen vannak. Aztán leálltak a kamerák, és a valóság hamar arcon csapta a romantikus álmokat. „Miután leálltak a kamerák, próbáltuk folytatni a kapcsolatunkat” – mesélte Richárd, aki szerint két hónapig voltak együtt, ebből két hetet egyhuzamban együtt is éltek, javarészt Erikánál. A családok is megismerték egymást, és egy darabig minden rendben ment.
Richárd szerint a probléma az volt, hogy Erika a való életben teljesen másnak bizonyult, mint amit a bemutatkozó videójában mutatott. „Mert amilyennek a bemutatkozó videójában látszott – konzervatív, stabil személyiségnek, aki lassan halad egy kapcsolatban –, annak pont az ellenkezője bizonyosodott be: csapongó lélek, gyakoriak a hangulatváltásai.” A helyzetet tovább rontotta az őszinteség hiánya.
A kapcsolat végül annyira bizonytalanná vált, hogy Richárd szerint már követni sem lehetett. „A végén már napi szinten változott, hogy együtt vagyunk, vagy sem. Minden attól függött, hogy ő milyen lábbal kelt fel aznap.”
Miközben az egyik kapcsolat látványosan szétesett, egy másik csendben elkezdett épülni. Richárd és az évad másik női főszereplője, Zsuzsi gazda között ugyanis elindult valami.
A kapcsolatuk mostanra új szintre lépett. „Úgy mondanám, lelki társak lettünk” – fogalmazott Richárd, aki azt is elárulta, hogy már a jövőt tervezik. „Szervezünk közös programokat, és közös gazdasági terveink is vannak.” A fordulat őt magát is meglepte.
Aki követte a tavalyi évadot, annak persze utólag már nem is annyira meglepő a dolog: Erika és Richárd között már a kamerák előtt is akadtak feszültségek, ami mostanra nyert igazán értelmet.